EST. 2002

Sachsenring, 250: Simoncelli nyitva tartja a vébét


Izgalmas verseny, s?t izgalmas versenyek. Simoncelli fordul els?ként és halad magabiztosan céljai felé. Nem sok telik bele, és többen megcsúsznak, elesnek a pályán: elkezd esni az es?. Jöhet az új rajt, 19 körösre redukált versenytávval és egy olyan égboltozattal, ami nem sok jót sejtet. Ráadásul hideg is van, meg hatalmas szél. A legjobbak kockáztatnak és slick gumikkal vágnak neki ennek az etapnak. Ez helyes döntésnek bizonyul, a felh?zet ugyanis szakadozni kezd és csapadék több nem hull alá.

Ez az indulás Deboné, aki a körülményekhez képest villámgyors az elején. Hamar utoléri azonban Sic a Gilerával, aki némi studírozás után az élre áll. ‘Nagy gy?zelem volt, és kellett is, mert Le Mans óta nem nyertem. Jól felépítettük a szökésünket és szerencsénk is volt Debonnal. A végén már nagyon csúszkált a hátsó gumi, örülök, hogy rövidítettek a versenyen.’

A helyezésekért óriási csata ment: Aoyama és Bautista, az összetett két éllovasa is itt közlekedtek – a spanyolnak jött ki jobban a vége, így letaszítva a japánt a dobogóról. Sic tizedik gy?zelmét szerezte, az összetettet még így is Aoyama vezeti 134 ponttal Bautista (124), Barbera (106) és Simoncelli (102) el?tt. Mattia Pasini nagyon jól állt, miel?tt elcsúszott, a dobogós helyek közelében volt. Tóth Imre a 18. pozícióban zárt.

Német Nagydíj, végeredmény

1. Marco SIMONCELLI ITA GILERA 27’11.034
2. Alex DEBON SPA APRILIA 27’11.513
3. Alvaro BAUTISTA SPA APRILIA 27’11.562
4. Hiroshi AOYAMA JPN HONDA 27’11.900
5. Hector BARBERA SPA PRILIA 27’12.294
6. Hector FAUBEL SPA HONDA 27’17.006
7. Aleix ESPARGARO SPA APRILIA 27’19.755
8. Thomas LUTHI SWI APRILIA 27’19.796
9. Raffaele DE ROSA ITA HONDA 27’30.210
10. Roberto LOCATELLI ITA GILERA 27’38.984
11. Alex BALDOLINI ITA APRILIA 27’40.635
12. Lukas PESEK CZE APRILIA 27’49.333
13. Shoya TOMIZAWA JPN HONDA 28’02.974
14. Jules CLUZEL FRA APRILIA 28’03.953
15. Bastien CHESAUX SWI HONDA 28’17.820
16. Axel PONS SPA APRILIA 28’31.607
17. Toby MARKHAM GBR APRILIA 27’17.661
18. Imre TOTH HUN APRILIA 27’20.889
19. Joakim STENSMO SWE HONDA 28’09.860
20. Valentin DEBISE FRA HONDA 28’03.839

Kiestek

Mattia PASINI ITA APRILIA 22’57.030
Mike DI MEGLIO FRA APRILIA 23’58.754
Karel ABRAHAM CZE APRILIA 12’46.672
Ratthapark WILAIROT THA HONDA, az els? körben
Vladimir LEONOV RUS APRILIA, az els? körben

ugrás fel