EST. 2002

Sachsenring: Melandri, Pasini és Lorenzo az élen pénteken

MotoGP: Melandri nagy formában

Melandri mindenkit meglepett. Csütörtökön még azt mondta, nem teljesen érzi magát épnek és egészségesnek a barcelonai rajtbaleset után. Pénteken mindenkinél gyorsabb volt az els? szabadedzéseken. Pedig mennyire más id?k jártak egy évvel ezel?tt, mikor még ‘teljesen máshogyan kellett versenyezni’, emlékezik Valentino Rossi. ‘Nagyon nagy el?nyöm volt.’ Most pedig Nicky Haydennek vagy jelent?s. A Doktor baja mégsem vele gy?lhet meg a Sachsenring- en, legalábbis az els? nap történtek alapján.

Marco Melandri ugyanis meggy?z? fölénnyel és új f?szerel?vel (Cecchinit váltotta Jimenez) zárt az élen 1’23’145-ös legjobb körrel. Mögötte Daniel Pedrosa jó három tizeddel. ? is nagyszer? iramot diktál.

És elégedettek lehetnek Capirossi szurkolói is, mert az olasz is remek köröket ment. Az amerikaiak hármasát, Nicky Haydent és Kenny Roberts-t és a suzukis John Hopkinst el?zi meg a táblán, akiket Valentino Rossi követ. A Hondák gyorsak, f?leg a célegyenes emelked?jére fordító kanyarban mutatkozott meg fölény. Ezzel szemben a Yamaha, nyergében Rossival, Szászország egykori választófejedelmével hetedik pénteken. Ett?l függetlenül még jó formában van a címvéd? is, egyel?re a motor nincs abban. Ez megváltozhat, rendelkezésre áll a szombati nap, lehet változtatni.

Nyolcadik helyen Casey Stoner, aki a reggeli szabadedzéseken esett el: egy RCV-t összetört, ami miatt nem örvend az LCR együttes, de neki nem lett baja, és ez a lényeg. Mögötte a gyári Ducati nyergébe visszatér? Sete Gibernau, aki hosszas kihagyás után jobban nyitott, mint Makoto Tamada és Colin Edwards, aki fejben már készül a 8 órás versenyre Suzukában meg talán a Superbike-os jöv?jére. Esett Randy De Puniet is, aki tizennegyedik a szintén sérülés után visszaérkez? Toni Elias el?tt.

MotoGP: ez els? nap eredményei (sötétítve az FP2)

1 M.MELANDRI ITA HONDA 1’24.578 1’23.145
2 D.PEDROSA
SPA HONDA 1’24.898 1’23.486
3
L.CAPIROSSI ITA Ducati DUCATI 1’24.725 1’23.490
4
N.HAYDEN USA HONDA 1’24.338 1’23.525
5 K.ROBERTS JR
USA KR211V 1’24.319 1’23.676
6 J.HOPKINS
USA SUZUKI 1’24.606 1’23.693
7 V.ROSSI
ITA YAMAHA 1’24.696 1’23.871
8 C.STONER
AUS HONDA 1’24.477 1’23.889
9 S.GIBERNAU
SPA DUCATI 1’25.528 1’24.022
10M.TAMADA
JPN HONDA 1’25.254 1’24.030
11 C.EDWARDS
USA YAMAHA 1’24.966 1’24.100
12C.CHECA
SPA YAMAHA 1’25.070 1’24.116
13 S.NAKANO
JPN KAWASAKI 1’26.165 1’24.190
14 R.DE PUNIET
FRA KAWASAKI 1’25.487 1’24.582
15 T.ELIAS
SPA HONDA 1’26.184 1’24.626
16 A.HOFMANN
GER DUCATI 1’25.667 1’25.092
17 C.VERMEULEN
AUS SUZUKI 1’27.077 1’25.293
18 J.CARDOSO
SPA DUCATI 1’27.292 1’25.707
19 J.ELLISON
GBR YAMAHA 1’27.616 1’25.833

125: Pasini a leggyorsabb

Mindig nagyon jó versenyeket hoz Németországban a 125-ös kategória, mert ez a pálya igazán ideális a kisebb oszályoknak, f?leg a 125-nek. Olyasmi, mintha ‘kis MotoGP’-k mennének, miközben az igaziak majdnemhogy szenvednek, különösen a pálya els? részén.

Az es?s délel?tti edzés után a délutáni Q1-en már komoly verseny volt, mely Mattia Pasini gondozásában vette kezdetét. A nap leggyorsabbja, így a provizor pole tulajdonosa az olasz lett., ideiglenesen az els? sorban Lukas Pesek, Mika Kallio és Pablo Nieto.

H?vösebb, 20 fok körüli id? fogadta Talmáékat Németországban, ami tudva, hogy a Gábor gépének kedvez, nem rossz el?jel a hétvégét tekintve.

Az els? szabadedzésen 16 kört sikerült teljesíteni és a 8. helyen végzett 1.29.855 körid?vel. A szabadedzés végén elkezdett esni az es?, ami az id?mér?n megismétl?dött. Talma el?ször a nagy gumival kezdte az id?mér?t, majd kiment feltetetni a kis gumikat, hogy azokat is kipróbálják. Nem sokkal kés?bb viszont elkezdett cseperegni az es?, és bár érezte, hogy jobbak lennének a nagy gumik, nem mert kimenni a boxba, hanem húzta a gázt, mert tudta, hogy vizes pályán már nem fog tudni gyorsulni.

A blokkal most nincs gond, és remélhet?leg nem is lesz, ha marad a h?vös id? holnap és holnapután is. Néhány beállításon azért még akad finomítanivaló, de dolgoznak a szerel?k és dolgozik Talma is keményen.
Az id?mér?re még jellemz? volt, hogy végig nagy volt a forgalom a pályán, ami nem túl széles. Talmának is nehezen sikerült értékelhet? kört futnia, de végül az utolsó gyors körében javított addigi eredményén és a 9. helyre jött fel 1.28.291-vel, ami a délel?ttihez képest több mint 1,5 mp-cel jobb.

Simone Corsi remek dolgokat csinál a Gilerával, megel?zte a Pasininél egyel?re fél mp-vel lassabb Alvaro Bautistát. Gadea és Lai következnek, majd Talmácsi Gábor a kilencedik helyen , a virtuális harmadik sor elején. Tóth Imi a 26. helyen nyitotta sachsenringi versenyhétvégéjét.

Sachsenringen 1927-ben rendeztek el?ször versenyt, de nevét csak 1937-ben kapta meg. A ma reggeli edzésre kicsit bosszankodva mentek ki a versenyz?k, mivel a gyönyör? napsütéses id?járásnak, halvány híre sem maradt ma reggelre. Hideg, borús, szeles id? fogadta a csapatot a kora reggeli órákban.

Imi remekül kapta el a fonalat reggel és a tréning túlnyomó részében a hatodik, hetedik helyen tanyázott a magyar versenyz?, de mire tovább tudta volna folytatni a körid?k faragását és kipróbálni az új beállításokat, amit edzés közben a szerel?k beállítottak, eleredt az es?.

Tóth Imre #45: ‘Reggel jól indult a napunk és a 18. hely nem rossz kezdésnek. Nagyon éreztem a pálya ritmusát és könnyen jöttek a jó id?k. Kés?bb problémánk adódott a váltóelektronikában és szinte egyik sebességi fokozatot sem akarta váltani a rendszer. Kijöttem a boxba, a fiúknak sikerült megjavítani a problémát, de a gépemnek nem sok ereje volt délutánra. Reggel nagyon h?vösben edzettünk, a kvalifikációra meg dög meleg lett. Állítottunk a karburáción, de nem volt az igazi.’

Roberto Locatellinek is jól indult a napja, hiszen a délel?tti szabadedzésen a harmadik helyen zárt, míg az els? kvalifikáción a hetedik helyen zárt, mindössze hét tizedre lemaradva a pole pozíciótól.’

Roberto Locatelli#15: ‘Ez egy elég furcsa pálya. Nem mondanám igazán technikásnak, inkább csak túl komplikált. Nagyon gyors kanyarokat, nagyon lassú visszafordítók követnek, hegymenet, majd lejt?, így elég nehéz beállítani a motort. Az én Apriliám hátulját kell egy picit még stabilizálnunk, de ett?l független elégedett vagyok a mai nappal. 2004-ben megnyertem a futamot itt 125-ben. Remélem, hogy a vasárnap is hasonló eredménnyel térhetek haza.’

125kcm, a Q1 köridejei

1 Mattia PASINI ITA APRILIA 1’27.546
2 Lukas PESEK
CZE DERBI 1’27.686
3 Mika KALLIO
FIN KTM 1’27.869
4 Pablo NIETO
SPA APRILIA 1’27.966
5 Simone CORSI
ITA GILERA 1’27.985
6 Alvaro BAUTISTA
SPA APRILIA 1’28.112
7 Sergio GADEA
SPA APRILIA 1’28.202
8 Fabrizio LAI
ITA HONDA 1’28.273
9 Gabor TALMACSI
HUN HONDA 1’28.291
10 Joan OLIVE
SPA APRILIA 1’28.578
11 Angel RODRIGUEZ
SPA APRILIA 1’28.613
12 Nicolas TEROL
SPA DERBI 1’28.646
13 Hector FAUBEL
SPA APRILIA 1’28.660
14 Thomas LUTHI
SWI HONDA 1’29.052
15 Randy KRUMMENACHER
SWI KTM 1’29.115
16 Stefan BRADL
GER KTM 1’29.115
17 Sandro CORTESE
GER HONDA 1’29.219
18 Raffaele DE ROSA
ITA APRILIA 1’29.306
19 Andrea IANNONE
ITA APRILIA 1’29.427
20 Tomoyoshi KOYAMA
JPN MALAGUTI 1’29.505
21 Michele PIRRO
ITA APRILIA 1’29.617
22 Bradley SMITH
GBR HONDA 1’29.632
23 Lorenzo ZANETTI
ITA APRILIA 1’29.647
24 Karel ABRAHAM
CZE APRILIA 1’29.836
25 Georg FROEHLICH
GER HONDA 1’29.845
26 Imre TOTH
HUN APRILIA 1’29.872
27Roberto TAMBURINI
ITA APRILIA 1’30.028
28 Simone GROTZKYJ
ITA APRILIA 1’30.039
29 Federico SANDI
ITA APRILIA 1’30.131
30 Lorenzo BARONI
ITA HONDA 1’30.171
31 Esteve RABAT
SPA HONDA 1’30.367 0
32 Mateo TUNEZ
SPA APRILIA 1’30.375
33 Alexis MASBOU
FRA MALAGUTI 1’30.481
34 Robin LAESSER
GER Junior KTM 1’30.493
35 Manuel HERNANDEZ
SPA APRILIA 1’30.508
36 Eric HUBSCH
GER APRILIA 1’30.535
37 Vincent BRAILLARD
SWI APRILIA 1’30.541
38 Joshua SOMMER
GER APRILIA 1’30.772
39 Michele CONTI
ITA HONDA 1’30.926
40 Dino LOMBARDI
ITA APRILIA 1’31.069
41 Joey LITJENS
NED HONDA 1’31.157
42 Clement DUNIKOWSKI
FRA HONDA 1’31.660
43
Toni WIRSING GER HONDA 1’31.887

250: Hiba a mátrixban

Lorenzo és Barbera az élen.. dézsáv?… szóval a Fortuna Aprilia két spanyolja az élen. El?bbi harcban a világbajnokságért, utóbbi kényszerpihen?je után már ígéretesen ment két hete. Most megint az els? két helyen nyitnak, akár a szezon elején, még a sorrend is ugyanaz kettejük között.

Alex De Angelis harmadik pénteken, a Hondák legjobbja Takahashi a negyedik helyen, éppen megel?zve a márkatárs Shuei Aoyamát. Simoncelli hatodik a Gilerával, mögötte Locatelli és a csapata révén hazai színekben induló West. A KTM-es Hiroshi Aoyama mögé szorult az összetettben vezet? Dovizioso az els? nap id?mérésén.

250kcm, a Q1 köridejei

1 Jorge LORENZO SPA APRILIA 1’25.124
2 Hector BARBERA
SPA APRILIA 1’25.160
3 Alex DE ANGELIS
RSM APRILIA 1’25.634
4 Yuki TAKAHASHI
JPN HONDA 1’25.779
5 Shuhei AOYAMA
JPN HONDA 1’25.813
6 Marco SIMONCELLI
ITA GILERA 1’25.831
7 Roberto LOCATELLI
ITA APRILIA 1’25.835
8 Anthony WEST
AUS APRILIA 1’25.868
9 Hiroshi AOYAMA
JPN KTM 1’26.373
10 Andrea DOVIZIOSO
ITA HONDA 1’26.460
11 Dirk HEIDOLF
GER APRILIA 1’26.725
12 Sylvain GUINTOLI
FRA APRILIA 1’26.729
13 Manuel POGGIALI
RSM KTM 1’26.826
14 Arturo TIZON
SPA HONDA 1’26.903
15 Martin CARDENAS
COL HONDA 1’27.053
16 Jakub SMRZ
CZE APRILIA 1’27.168
17 Aleix ESPARGARO
SPA HONDA 1’27.223
18 Alex BALDOLINI
ITA APRILIA 1’27.590
19 Fabricio PERREN
ARG HONDA 1’27.614
20 Andrea BALLERINI
ITA APRILIA 1’27.710
21 Arnaud VINCENT
FRA HONDA 1’27.932
22 Jules CLUZEL
FRA APRILIA 1’28.539
23 Jordi CARCHANO
SPA APRILIA 1’28.548
24 Franco BATTAINI
ITA APRILIA 1’28.707
25 Luca MORELLI
ITA APRILIA 1’29.379
26 Nicklas CAJBACK
SWE APRILIA 1’29.398
27 Dan LINFOOT
GBR Teng Tools HONDA 1’29.521
28 Andreas MARTENSSON
SWE APRILIA 1’29.913
29 Meik Kevin MINNEROP
GER HONDA 1’30.029
30 Franz ASCHENBRENNER
GER HONDA 1’30.267

Id?n túl
Alessio PALUMBO ITA APRILIA

ugrás fel