EST. 2002

Sachsenring, MotoGP: Rossi a tizedik helyr?l gy?z

Újra szólt az olasz himnusz Németországban, a 2006-os nyár valóságos slágerszáma. A berlini Olimpiai Stadiontól párszáz kilóméterre megint énekelhette a kórus, ezúttal Valentino Rossinak, aki élete egyik legszebb gy?zelmét aratta a Sachsenringen. Az sem véletlen, hogy a siker után Marco Materazzi, az olasz válogatott és az Inter bekkjének azúrkék mezét öltötte magára a Doktor: a véd? a gólszerzésb?l is kivette a részét a pályán, akárcsak Rossi, akinek támadnia is meg védekeznie is kellett, hogy 25 pontot szerezzen. Az utolsó körben Marco Melandri mesteri attakját verte vissza és érte el célját a címvéd?. Az összetettben továbbra is Hayden vezet, 169 ponttal, Rossi 143-ra és a második helyre jött föl, Pedrosa 140-en áll, Melandri 134 egységet gy?jtött, Capirossi 118-cal követi.

A dobogósok nyilatkozatai

Marco Melandri: ‘Micsoda fantasztikus verseny! Megpróbáltam elkapni Rossit, miaz összes létez? el?zési ponton kísérleteztem kívülr?l, de minden ajtót zárt el?ttem nagyon ügyesen. Azt hiszem, sikerült nagyon értékessé tenni Rossi gy?zelmét.

Valentino Rossi: ‘ Szombaton voltak kétségeim a motorral kapcsolatban, most meg kell követnem, mert remekül ment. Melandri nagyon jól csinálta. Ma kiválóan szórakoztam, f?leg azon, ahogy a lejt?s nagy kanyart sikerült bevenni.’

Nicky Hayden: ‘Minden lehetséges módon próbálkoztam, mindent beleadtam, de Rossit nem lehetett tartani. Jöv? héten megyünk Lagunába, igen föl vagyok töltve.’

Nézzük az elejér?l. A versenyt megel?z?en jött a hír, hogy Casey Stoner hiányzót jelent, miután a délel?tt során balesetet szenvedett: ugyan? hibázott már a pénteki szabadedzésen is, akkor csak a motor tört össze. Így a Stoner mögé kvalifikált versenyz?k el?reugorhattak egy-egy helyet a rajtrácson (Rossi így indult a tizedik kockából). Hayden és Pedrosa állnak az élre, de nem nem tágít a rajt után Roberts és Melandri sem, Makoto Tamada pedig bravúros indulással hozza föl magát a negyedik helyre, s?t dobogós pozícióba is kerül.

Szinte azonnal kiszáll a hazai pályán futó Alex Hofmann, Hayden eközben ura a helyzetnek. Rossi egymás után ugrálja át a lassabb versenyz?ket, a kilencedik körben már negyedik. Loris Capirossi nehezen, de tartja az iramot. A tizenegyedik fordulóban megtörténik a dráma: Kenny Roberts húz meg túlságosan egy kanyart és nagy igyekeztében elveszíti az ellen?rzést a motor eleje felett. A KR lendületb?l elsodorja a vétlen Tamada privát Hondáját, mindketten a bukótérben végzik. Az amerikai rendben van, a japán térde megsérül, a versenyz? fekve marad.

Kezdetét veszi a Valentino-show. Féltávhoz érve fej fej mellett az olasz Pedrosával, a honfitárs Melandrival és Haydennel. A 26. körben (min? egybeesés) vét elemi hibát Pedrosa, a negyedik helyre kényszerül visszasorolni. Rossi az élen, de a hondás támadók nagyon nyomnak: két körrel a leintés el?tt megint Melandri vezet szép el?zés után. Valénak szinte azonnal van válasza, els? helyét pedig védi egészen a kockás zászlóig. Mesébe ill? hajrá, gyönyör? munka mindkét pilóta részér?l.

‘Hatalmas futam és gy?zelem volt nekünk, f?leg a katasztrofális edzések után. A csapatom és a Michelin ragyogó munkát végeztek, és a tegnap még kritizált motorom, amelyre azt mondtam, hogy el van maradva az ellenfelekt?l, teljesen megváltozott. Szárnyalt, és én is szárnyaltam rajta. Jól használtam ki a számomra kedvez? pontokat a pályán, a végén pedig kivédekeztem Melandri támadását. Kielmelked? érzés itt lenni az olasz mezben. Cél a vb-vím.’ Persze nem fociban, motorversenyzésben.

Nicky Hayden el?nye továbbra is vaskos, és hát megint dobogóra állt az amerikai, még ha nem is maradt elég lendülete a végére. Mikor Rossit kellett támadnia, meglehet?sen ütemtelenül, kevés elgondolással tette. Ez a végeredmény azonban akár meg is felelhet Haydennek, aki nagyon készül a következ? Laguna Seca-i USA Nagydíjra. Marco Melandri nem köntörfalaz: ‘Doningtonban a második helyért küzdöttem, itt a gy?zelemért. Hamarosan megint felállok a pódium tetejére. El?bb-utóbb eljön az én id?m.’

A Ducati Loris Capirossi derék versenyzésének örülhet (ötödik hely, ? a legjobb bridgestone-os), ?t követi Shinya Nakano, Chris Vermeulen és a visszatért Sete Gibernau, aki egyel?re messze van legjobb formájától. Dicséretre méltó Carlos Checa kilencedik helye a Dunlop-gumis Yamahával Toni Elias el?tt. Colin Edwardstól annyira futotta, hogy megverje Ellisont és Cardosót.

MotoGP Német Nagydíj, végeredmény

1. YAMAHA Valentino ROSSI ITA 41’59.248
2. HONDA Marco MELANDRI ITA 41’59.393
3. HONDA Nicky HAYDEN USA 41’59.514
4. HONDA Dani PEDROSA SPA 41’59.555
5. DUCATI Loris CAPIROSSI ITA 42’08.012
6. KAWASAKI Shinya NAKANO JPN 42’08.395
7. SUZUKI Chris VERMEULEN AUS 42’15.856
8. DUCATI Sete GIBERNAU SPA 42’15.896
9. YAMAHA Carlos CHECA SPA 42’16.345
10. SUZUKI John HOPKINS USA 42’17.034
11. HONDA Toni ELIAS SPA 42’26.673
12. YAMAHA Colin EDWARDS USA 42’28.556
13. YAMAHA James ELLISON GBR 43’01.277 3
14. DUCATI Jose Luis CARDOSO SPA 43’19.245

Kiestek

17 KAWASAKI Randy DE PUNIET FRA 16’56.506
6 HONDA Makoto TAMADA JPN 14’01.468
10 KR211V Kenny ROBERTS JR USA 14’01.753
66 DUCATI Alex HOFMANN GER 3’04.603

ugrás fel