EST. 2002

SBK 2009: tiltólistán a futóm?-elektronika…


‘Az elmúlt négy év kimondottan sikeres volt az SBK világbajnokságnak m?szakilag és pénzügyileg egyaránt. Sikerült alacsonyan, észszer? keretek közt tartani a költségeket, és egyensúlyi állapotot teremteni az új technikai szabályozással’ – jelentette ki Paolo Flammini, a sorozat jogait gyakorló FGSport vállalat f?nöke.

‘A legnyilvánvalóbb probléma az elektronika. Az utóbbi id?szakban az ilyen vezérlések fejlesztési kiadásai lényegesen lecsökkentek, mára már minden csapat megengedheti magának, hogy kiváló min?ség?, versenyképes elektronikus alap-vezérléssel lássa el gépeit. Egyben azt kell észrevennünk, hogy mindig új és új határok nyílnak meg: most a felefüggesztés-vezérlés van napirenden. Ha engednénk ezt a térnyerést, az minden bizonnyal megnövelné a csapatok kiadásait, hiszen legalább egy plusz futóm?-mlrnököt kéne alkalmazásba venni mindenkinek, és ez csak a legsz?kebb változat. Ezért aztán, egyetértésben a FIM-mel, az elektronikus felfüggesztés-vezérlés tiltása mellett határoztunk 2009-t?l.’

Tudvalev?, hogy ez a technológia hamarosan már az utcán lesz, hiszen a terület élharcos márkái nemsokára szériamodelleken kívánják alkalmazni az innovációt. Ez azonban cseppet sem befolyásolja az FGSport-ot, hiszen ‘igaz ugyan, hogy a Superbike-ban a motorok széria-származékok, a futóm?vük mégis teljesen speciális. Azok a speciális versenyfelfüggesztések, amiket az edzéseken és a futamokon használhatnak a csapatok, nem lehetnek elektronikusan vezéreltek. Ennyi.’

Rendben, de a probléma továbbra is fennáll, ha a futóm?-módosításokat csak nagyon sz?k keretek között (vagy ad absurdum semennyire sem) enged? Superstock-kiírásokra gondolunk. El?fordulhat, hogy az ‘érinthetetlen’ szériamotornak gyárilag elektronikusan állítható a futóm?ve, nem? Ezt hogyan kívánják szabályozni? ‘Hála istennek van még id?nk, hogy kitaláljuk’ – vágja rá Paolo Ciabatti, az FGSport ügyvezet?je. ‘Két gondolatiság van jelen e téren: az egyik, hogy hagyjuk az STK-ban úgy versenyezni a motorokat, ahogy vannak, ha ilyen a felfüggesztés-vezérlésük, ha olyan. A másik, hogy engedjük a korlátlan futóm?-tuningot, azzal a feltétellel, hogy elektronika kizárva. Meglátjuk.’

A provizor versenynaptár

Márc. 1., Ausztália, Phillip Island
Márc. 14., Katar, Doha-Losail

Ápr. 5., Spanyolország, Valencia

Ápr. 26., Hollandia, Assen

Máj. 10., Olaszország, Monza

Máj. 17., Dél-Afrikai Köztársaság, Kyalami

Máj. 31., USA, Salt Lake City

Jún. 21., San Marino, Misano

Jún. 28., Anglia, Donington Park

Júl. 26., Csehország, Brno

Szept. 6., Németország, Nürnburgring

Szept. 27., Olaszország, meger?sítésre vár (Vallelunga?)

Okt. 4., Franciaország, Magny Cours

Okt. 25., Portugália, Portimão

Id?közben közreadták a provizor versenynaptárat 2009-re. Biztos, hogy Ausztráliában veszi kezdetét a sorozat, méghozzá március els? napján. Sokak szomorúságára elt?nt Brands Hatch, amely rendre az egyik legnagyobb néz?számot hozta a konyhára. Dél-Afrika bevonásával viszont úgy t?nik, sikerülhet reaktiválni a fekete kontinenst. ‘Fantasztikus évad lesz jöv?re, talán az egyik legnagyobb idény. Persze 2010-ben még szebb, még nagyobb, talán éppen új márkák beszállásával, a KTM-mel, az MV Agustával. Persze hivatalosan még semmit sem mondhatunk, semmilyen megkeresés nem történt, de azt hallottam, hogy az amerikaiak elindítanák az MV-t a bajnokságunkban…’

Magunk részér?l mit is tehetnénk hozzá? Sok sikert, Superbike! Troy papa nélkül nem lesz ugyanaz a sorozat, de hogy remekül fogunk szórakozni, az szinte biztos.

ugrás fel