EST. 2002

SBK Imola: Sykes dupláz és vezeti a vébét!

Minden Tom Sykesr?l és a Kawasakiról szól Imolában, a San Marinói Nagydíjon, amely a Superbike világbajnokság idei hetedik felvonása volt – egyben a nagy fordulatot hozó viadalok hétvégéje.

Miután ugyanis a derék Tom nagyszer? motorozással megnyerte az els? felvonást (és ezzel három pontra közelítette meg a ‘szünetben’ az akkor még listavezet? apriliás Sylvain Guintolit), az élen abszolválta a második futamot is, és mivel francia ellenlábasa csak harmadikként futott be, Sykes várhatja az els? helyr?l a WSBK folytatását. Ez volt Sykes második idei duplázása.

Az els? futamon Guintoli technikai probléma miatt kiállni kényszerült, 0 pontot szerzett, Sykes pedig a megcsíphet? maximumot, 25 egységet tett a zsákba. Davide Giugliano második helyének örülhetett a hazai közönség (Althea Aprilia Racing), els? idénybeli dobogós helyezése volt ez az olasznak, Eugene Laverty pedig a gyári Aprilia színeiben a pódium alsó fokára állhatott. Marco Melandri a BMW-vel negyedik, Michel Fabrizio az Aprilia Red Devils Roma csapat RSV-jével ötödik Imolában az els? meccsen. Ehhez azonban az is kellett, hogy szegény Rea három körrel a vége el?tt, miközben a dobogóért harcolt, kiessen a Pata Hondával. 

A meggy?z? Supersport futamot követ?en aztán a délutáni viadalt is megnyerte Sykes, ezzel teljessé téve imolai diadalmenetét. A pole és a duplázás mellé még a körrekord is az övé, nem mellesleg pedig a világbajnoki összetett vezet? helye. Az élen pillanatnyilag eképpen alakulnak a dolgok: els? Sykes 235 ponttal, második Guintoli 229 egységgel, harmadik Eugene Laverty 190-nel, negyedik pedig Melandri 182-vel.

A második futamon dobogóra állhatott Jonathan Rea, mintegy öt másodperces hátránnyal jött be másodiknak a hondás pilóta, ?t nagyjából ugyanekkora távolságban követte aztán Guintoli. Magányos verseny volt az övék, ennélfogva különösebb izgalmak nem is tarkították a futamot. Negyedik Melandri, aki egy küzdelmes utolsó kört követ?en utasította maga mögé csapattársát, Chaz Daviest. A hétvége f?szerepl?i közül ketten id? el?tt befejezni kényszerültek a viadalt: Giugliano a revansfutam elején, Eugene Laverty három körrel a leintés el?tt esett ki. 

A Supersport géposztály futamát – négy, zsinórban elkönyvelt Sam Lowes-siker után – Kenan Sofouglu nyerte meg, a Yaknich Motorsport kett?se, Lowes és Vladimir Leonov el?tt. El?ször még úgy t?nt, Lowes védeni tudja a vezet? helyet a törökkel szemben, de némi kavarodást követ?en a Rivazza kanyarban már az els? körben átveszi a vezetést a kawás Sofuoglu. Szökni próbál, Lowes nem hagyja, így aztán kettejk alaposan elszakadnak az üldöz?kt?l. Az ötödik körben a holland Van der Mark pályaelhagyása olaj jelenlétére figyelmeztet, piros zászlóval szakítják meg a versenyt.

Az újraindulást követ?en (az ötödik kör eredményének sorrendjében állnak fel a 14 körös folytatásra) Lowes beragad a forgalomba, vélhet?en a gumiválasztás is közrejátszik ebben. Sofouglu megint szökik, Scassa, Leonov és Russo a nyomában. Lowes sem hagyja ennyiben, hatalmas felzárkózással menti a menthet?t, a végjátékra megérkezik orosz csapattársára és a befutóban megszerzi a második helyet. Nagy verseny volt! Sajnos magyar pont nem született, de nagyon közel voltak a srácok, Baul 16., Imre 17. lett.

Supersport: Németh Balázs tizenhárom helyet javítva egy hajszállal maradt le a pontszerzésr?l
 
A Complus SMS Racing magyar versenyz?jét a tizenhatodik helyen intette le a kockás zászló Imolában, vagyis Németh Balázs tizenhárom pozíciót javítva rajthelyén, kis híján pontot szerzett.
 
Az imolai versenyhétvége utolsó napján is kiváló id?járási körülmények fogadták a versenyz?ket az olasz pályán, ahol délután 13:30-kor vette kezdetét a Supersport idei hetedik futama. A H-Moto Team versenyz?je a huszonkilencedik helyr?l vágott neki a tizenkilenc körös viadalnak, amelyet néhány körrel a rajt után kénytelenek voltak a szervez?k megszakítani, mivel az egyik pilóta motorjából nagyobb mennyiség? olaj folyt a pályára. Az új rajtra fél három magasságában került csak sor, a versenyz?k pedig egy rövidített, tizennégy körös futamon feszültek egymásnak ismét.

Németh Balázs az els? rajtot követ? felzárkózásának köszönhet?en a második startnál már a huszonegyedik helyr?l indult, majd egészen a tizenhatodik helyig menetelt. Igaz ugyan, hogy a 25 éves motoros lemaradt a pontszerzésr?l, azonban Balázs ett?l függetlenül elégedetten nyilatkozott, mivel úgy véli, hogy fontos el?relépéseket tettek motorja beállításaival kapcsolatban, aminek köszönhet?en a korábbiaknál jobb tempóra volt képes. A Complus SMS Racing és Németh Balázs számára a futam leintésével még nem ért véget az imolai hétvége, hiszen a cseh alakulat és versenyz?jük, mintegy ráadásnapként maradnak a helyszínen és hétf?n a többi csapattal együtt tesztelnek.
 
A Supersport mez?nye – természetesen Balázzsal együtt – legközelebb a július 20-21-i hétvégén, az oroszországi Moszkvában gurul majd pályára.
 
Németh Balázs #34

„A reggeli bemelegít? edzés során kipróbáltuk az el?re tervezett változtatásokat, amelyek leginkább a vázat és a csúszó-kuplungot érintették. Utóbbiba például egy kicsit er?sebb rugót tettünk be. A módosítások szerencsére beváltak, aminek köszönhet?en már a warm up során megjavítottam a legjobb id?met, így a versenynek is ezekkel a beállításokkal vágtunk neki. A rajtom jól sikerült, és egyb?l pár helyet el?rébb tudtam jönni, azonban kés?bb piros zászlóval megszakították a futamot, mert az egyik versenyz? motorjából olaj folyt a pályára. Az új startot már a huszonegyedik pozícióból teljesítettem, amely során ismét képes voltam feljebb zárkózni. Habár a küls? ívr?l indultam, sikerült úgy helyezkednem, hogy már az els? körökben javítsak a pozíciómon. A tizennégy körös csonka futamot végül tizenhatodikként zártam, ami ugyan azt jelenti, hogy egy hellyel lemaradtam a pontszerzésr?l, azonban ennek ellenére is elégedett vagyok, mivel azt gondolom, hogy sikerült fejl?dnünk. A motoron végrehajtott változtatásoknak köszönhet?en gyorsultam a többiekhez képest és ezúttal nem az eddig megszokott bollyal harcoltam. Minden t?lem telhet?t megtettem annak érdekében, hogy az el?ttem lév?kkel tartsam a tempót, de mivel a verseny végére már eléggé elfogytak a gumik és csúszkált a motorom, ezért inkább a biztos célba érés mellett döntöttem. Sajnos a váltóval továbbra is voltak problémáim, mivel helyeként kidobta a hatodik sebességet, úgyhogy erre a problémára is jó lenne majd végleges megoldást találni. Nincs viszont még vége a hétvégi munkának, mivel a csapatommal itt maradunk a hétf?i teszten is, amely során szeretnénk pár olyan dolgot kipróbálni, amikre hétvégén nem volt lehet?ség. Leginkább a futóm? beállításaira helyezzük majd a hangsúlyt.”

SBK, els? verseny, végeredmény

1 T. SYKES GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R 21 laps
2 D. GIUGLIANO ITA Althea Racing Aprilia RSV4 Factory +7.198
3 E. LAVERTY IRL Aprilia Racing Team Aprilia RSV4 Factory +9.484
4 M. MELANDRI ITA BMW Motorrad GoldBet SBK BMW S1000 RR +10.323
5 M. FABRIZIO ITA Red Devils Roma Aprilia RSV4 Factory +18.697
6 C. DAVIES GBR BMW Motorrad GoldBet SBK BMW S1000 RR +19.531
7 L. CAMIER GBR Fixi Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 +22.412
8 A. BADOVINI ITA Team Ducati Alstare Ducati 1199 Panigale R +29.142
9 L. BAZ FRA Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R +36.828
10 L. HASLAM GBR Pata Honda World Superbike Honda CBR1000RR +37.507
11 C. CHECA ESP Team Ducati Alstare Ducati 1199 Panigale R +39.239
12 M.NEUKIRCHNER GER MR-Racing Ducati 1199 Panigale R +43.334
13 F. SANDI ITA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R 21 +1?12.069
14 V. IANNUZZO ITA Grillini Dentalmatic SBK BMW S1000 RR 21 +1?30.685
15 N. HAGA JPN Grillini Dentalmatic SBK BMW S1000 RR 21 +1?30.773

Kiestek

RET J. REA GBR Pata Honda World Superbike Honda CBR1000RR 18 Laps
RET J. CLUZEL FRA Fixi Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 8 Laps
RET S. GUINTOLI FRA Aprilia Racing Team Aprilia RSV4 Factory 3 Laps

Második verseny, végeredmény

1 T. SYKES GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R 21 Laps
2 J. REA GBR Pata Honda World Superbike Honda CBR1000RR +5.032
3 S. GUINTOLI FRA Aprilia Racing Team Aprilia RSV4 Factory +10.201
4 M. MELANDRI ITA BMW Motorrad GoldBet SBK BMW S1000 RR +13.120
5 C. DAVIES GBR BMW Motorrad GoldBet SBK BMW S1000 RR +13.630
6 L. BAZ FRA Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R +23.949
7 L. CAMIER GBR Fixi Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 +25.420
8 M.FABRIZIO ITA Red Devils Roma Aprilia RSV4 Factory +36.511
9 L. HASLAM GBR Pata Honda World Superbike Honda CBR1000RR +40.184
10 A. BADOVINI ITA Team Ducati Alstare Ducati 1199 Panigale R +41.100
11 J. CLUZEL FRA Fixi Crescent Suzuki Suzuki GSX-R1000 +47.888
12 C. CHECA ESP Team Ducati Alstare Ducati 1199 Panigale R +52.182
13 M.NEUKIRCHNER GER MR-Racing Ducati 1199 Panigale R +56.352
14 F. SANDI ITA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R +1?15.992
15 N. HAGA JPN Grillini Dentalmatic SBK BMW S1000 RR +1?25.210

Kiestek

RET 5 58 E. LAVERTY IRL Aprilia Racing Team Aprilia RSV4 Factory 17 Laps
RET 3 34 D. GIUGLIANO ITA Althea Racing Aprilia RSV4 Factory 2 Laps
RET 17 31 V. IANNUZZO ITA Grillini Dentalmatic SBK BMW S1000 RR 2 Laps

Supersport, végeredmény

1. Kenan Sofuoglu?(MAHI Racing Team India)?Kawasaki ZX-6R?26?11.297
2. Sam Lowes?(Yakhnich Motorsport)?Yamaha YZF R6?26?15.254
3. Vladimir Leonov?(Yakhnich Motorsport)?Yamaha YZF R6?26?15.706
4. Lorenzo Zanetti?(Pata Honda World Supersport)?Honda CBR600RR?26?17.732
5. Michael Vd Mark?(Pata Honda World Supersport)?Honda CBR600RR?26?21.264
6. Luca Scassa?(Kawasaki Intermoto Ponyexpres)?Kawasaki ZX-6R?26?24.734
7. Andrea Antonelli?(Team Goeleven)?Kawasaki ZX-6R?26?25.409
8. Florian Marino?(Kawasaki Intermoto Ponyexpres)?Kawasaki ZX-6R?26?39.491
9. Alex Baldolini?(Suriano Racing Team)?Suzuki GSX-R600?26?40.315
10. Sheridan Morais?(PTR Honda)?Honda CBR600RR?26?40.434
11. Raffaele De Rosa?(Team Lorini)?Honda CBR600RR?26?40.889
12. Fabien Foret?(MAHI Racing Team India)?Kawasaki ZX-6R?26?41.060
13. Jack Kennedy?(Rivamoto)?Honda CBR600RR?26?41.254
14. Roberto Rolfo?(ParkinGo MV Agusta Corse)?MV Agusta F3 675?26?42.128
15. Fabio Menghi?(VFT Racing)?Yamaha YZF R6?26?51.199
16. Balazs Nemeth?(Complus SMS Racing)?Honda CBR600RR?27?00.729
17. Imre Toth?(Racing Team Toth)?Honda CBR600RR?27?09.429
18. Massimo Roccoli?(Team Pata by Martini)?Yamaha YZF R6?27?10.825
19. Mitchell Carr?(AARK Racing)?Triumph 675 R?27?12.051
20. Alex Schacht?(Racing Team Toth)?Honda CBR600RR?27?12.379
21. Nacho Calero Perez?(Honda PTR)?Honda CBR600RR?27?12.631
22. Yves Polzer?(Team MRC Austria)?Honda CBR600RR?27?33.569
23. Eduard Blokhin?(Rivamoto)?Honda CBR600RR?26?35.316
RT. Kev Coghlan?(Kawasaki DMC-Lorenzini Team)?Kawasaki ZX-6R?16?57.615
RT. Riccardo Russo?(Puccetti Racing Kawasaki)?Kawasaki ZX-6R?15?11.824
RT. David Linortner?(Team Honda PTR)?Honda CBR600RR?13?26.533
RT. Mathew Scholtz?(Suriano Racing Team)?Suzuki GSX-R600?9?35.149
RT. Fabrizio Lai?(Speedy Bike)?Honda CBR600RR?5?49.772
RT. Christopher Moretti?(Bike Service)?Yamaha YZF R6?2?03.428
NS. Marco Faccani?(Evan Bros R. by S.M.A. Honda I)?Honda CBR600RR?

A hétvége esése: Loris Baz az id?mér?n

ugrás fel