EST. 2002

SBK Portimao: a bajnok még éhes

A Supersport versenyét a már bajnok Chaz Davies nyeri, dobogón a pole pozicióból indult Davis Salom és James Ellison – Luca Scassának le kell mondania a pódiumról, négy másodperccel az élmez?ny után ért célba az olasz. Ezzel a végeredménnyel Salom az összettben megel?zi Fabien Foret-t. Németh Balázs a fantasztikus 10. helyet szerzi meg Portugáliában, nagyszer? év volt az idei! A csapat beszámolója alant.

Ambivalens érzésekkel fejezte be a 2011-es szezont a Team Hungary Toth. Összességében nagyon pozitív évet zártak, hiszen Németh Balázs a 15, míg Tóth Imre a 19. helyen végzett a Világranglistán. Viszont a záró futam körül kialakult bonyodalmak és a nem várt technikai hiba végül egy kissé keserédessé tették a ’szájízt’. Már a warm up-on sejteni lehetett, hogy az id?járással nem lesz gond a dél-portugáliai Algarve versenypályán. S?t, Németh Balázs eredményéb?l azt is sejteni lehetett, hogy valami nagy dolog van készül?ben a Team Hungary Toth istállója táján.

A szombati id?mér?n 17. helyre kvalifikáló motoros ugyanis könnyedén melegítette be Honda CBR 600RR típusú versenygépét a 13. helyre. A szezon korábbi futamain az állandó problémát a kvalifikáció okozta Balázsnak, aki jellemz?en a mez?ny hátsó fertályáról volt kénytelen elrajtolni. Ez a rossz széria az el?z? Magny Cours-i futamon megtörni látszott, hiszen a pontszerzést?l mindössze egyetlen helyre sikerült kvalifikálni a magát a motorosnak. A francia futamon azonban nem tudta kihasználni ennek el?nyeit. A rajtnál jelent?sen visszacsúszott és a 21. helyr?l kezdte meg hajráját, ami egészen az 5 VB pontot jelent? 11. helyig repítette. Nem kevesebb sikernek könyvelték el tehát a magyar csapatnál a mostani 17. rajtkockát.

Balu azt mondta, hogy kétszer nem hibázhat a rajtnál és ennek fényében bizony be is robbant a pontszerz? helyre, amikor a piros lámpa elaludt. Az els? körben már a 13-ként haladt át a célegyenesen. A második körben megel?zte Praia-t aki valamit nagyon elszúrhatott a rajtnál, hiszen jelent?sen visszacsúszott. A kilencedik körre utolérte az el?tte haladó Foret-IanuzzoQuarmby-Tamburini négyest, akik mögé kemény támadóként állt be ötödiknek. Komoly csata folyt közöttük, sorrendjük körr?l-körre változott, miközben a kamera is rájuk szegez?dött. A kvintettre aztán megérkezett Praia is, aki szintúgy beszállt a küzdelembe. Balázs hajmereszt? el?zéseit több ízben mutatta a TV közvetítés, melyekkel – rövid id?re ugyan – de még a 8. helyre is feljött. A célegyenesben szemmel látható volt, hogy a többiekkel ellentétben a magyar istálló versenyz?je alatt nem rakétaként funkcionál a motorja.

Technikás pálya lévén azonban Balu tudta tartani a többiekkel az iramot, s?t komolyan bele is tudott szólni a küzdelembe. Bár a verseny felét?l sorrendjük folyamatosan változott, az igazi izgalmak hat körrel a leintés el?tt kezd?dtek, amikor is Balu épp Foret-val küzdött. Végül Foret gy?zedelmeskedett, aki aztán simán el?zte meg Ianuzzot. Közben a küzdelembe beszállt Praia is, aki Balut is és Ianuzzot is maga mögé parancsolta. A sorrend szinte kanyarról-kanyarra változott, majd egy el?zést követ?en Balu küls? ívre szorult, minek következtében visszaesett a boly végére, a 12. helyre. A következ? körben aztán visszael?zte Ianuzzot, viszont a korábbi man?ver miatt kissé leszakadt a Foret-Leonov-Praia trióról. Ekkor a 11. helyen állt, de Foret hibázott, így visszacsúszott Balázs mögé.

Balu a korábban említett er?hátrány miatt a célegyenes ráfordító utáni kigyorsításnál nem tudta megfogni Leonovot, aki mögött tényleg egy hajszállal, egész pontosan 2 századmásodperccel lemaradva a 10. helyen ért célba. Ezzel újabb 6 VB pontot gy?jtött, ám hiába el?zte meg a versenyben Ianuzzot, összetettben nem sikerült leküzdenie 3 pontos hátrányát. Természetesen így sincs oka csüggedni, s?t!

„A csapat teljesítménye felülmúl minden el?zetes elvárást. Szakmai berkekben mindenki elismer?en nyilatkozik eredményeinkr?l. Nekem személy szerint a silverstonei futam sikerült a legjobban. A 21. rajtkockából indulva hetedikként értem célba. A negyedik kört?l szinte minden körben gyorsabb voltam, mint a dobogós helyezettek valamelyike. A gy?ztes Davies legjobb köridejét?l 0,66 mp-el, a második helyezett Salométól mindössze 0,32 mp-el maradtam el. A verseny után sok elismer? vállveregetést kaptam. Ha nem büntetett volna a technika ördöge, Imolában megismételhettem volna ezt az eredményt. Nagyon sajnálom, hogy ismert okok miatt nem lehettem ott Brnóban, mert ezt a pályát ismerem legjobban, és nagyon hiányoznak nekem és a csapatnak is összetettben azok a pontok, melyeket itt megszerezhettem volna. Büszke vagyok az Assenben, Nürburgringen és ma itt Portimaóban elért 10. helyezésemre is! Úgy gondolom, hogy az idei évünk mindenkit meggy?zött, hogy csapatunk kiváló eredményekre képes. A 2011-es év nagyon jó alap a továbblépéshez. Egy üt?képes team kovácsolódott össze, melyben mindenki jól végzi saját feladatát. Nagyon jó a hangulat a boxban, kiváló kapcsolat alakult ki a csapattagok között. Ha a 2012-es szezon el?tt megfelel? mennyiség? teszt lehet?séget kapunk, illetve hozzájutunk az alapvet? verseny felszerelésekhez, stabilan az els? tízben lehetünk. Kis szerencsével dobogós helyezések is összejöhetnek. Én titokban err?l álmodom!’ – mondta Balázs a futamot követ?en.

Tóth Iminek nem alakult ilyen jól a napja. Mint az a futamhétvége els? napján megírtakból ismeretes, komoly gonddal vágott neki a csapat az utolsó futamnak. A frissen tuningolt blokkok ugyanis nem érkeztek meg id?ben az istállóhoz, így Imi pénteken egy teljesen standard blokkal rótta a köröket. Pénteken mire megérkezett a h?n áhított technika, már vége volt az els? id?mér?nek is, ahol a 25. provizórikus helyet szerezte meg a pilóta. Nyilván már ez is rányomta bélyegét az elvárásokkal teli hétvégére, ahol Imi abszolút célja a pontszerzés volt, hogy összetett helyezését 18-ra javíthassa, ám ez elúszni látszott. A sors iróniája, hogy végül az a blokk fosztotta meg a lehet?ségt?l, amire annyira várt. „A reggeli warm up-on érezhet? volt, hogy valamivel gyengébb a technika, de én magamra fogtam az egészet, mert eléggé kizökkentett ez a szállítási hercehurca. Igaz, a csapatvezetés feladata megoldani az ilyen gondokat, de érthet? okból nem tudok teljesen elhatárolódni ezekt?l. A futam el?tt, mikor melegítettük a Hondám, hallottunk ugyan némi furcsa zajt, de akkor már nem lett volna id? komolyabb beavatkozásra, így azzal gurultam ki a rajtrácsra. Nem is kellett sokat várni, hogy beüssön a krach, még a felvezet? körben hallottam egy csattanást és meg is állt alattam a motor. Még a futam alatt szétszedtük és kiderült, hogy a hengerfejszelep ment tönkre, ami ráadásul elég szép roncsolást végzett az egész blokkban. Iszonyú mérges vagyok az egész hétvége alakulása miatt. Egyetlen pont választott el az összetett 18. helyt?l, amit mindenáron meg akartam szerezni! Összegezve az évet, szerintem nagyon jók voltunk! Büszke vagyok Apura, hogy az anyagi nehézségek mellett ilyen jó csapatot hozott össze. A saját teljesítményemmel is elégedett vagyok, bár azt tudom, hogy több jó lehet?séget szalasztottam el a szezon alatt, amelyekkel még több pontot gy?jthettünk volna! Balázsnak gratulálok az elért helyezéséhez és remélem, hogy sikerül így együtt, ízig-vérig magyar csapatban folytatnunk jöv?re is! Nagyon jól összeszoktunk, a hangulat felh?tlen a boxban és nem utolsó sorban, kiváló szakemberekkel dolgozunk! Ha jöv?re meg lesz a megfelel? anyagi háttér, akkor meg lesz a megfelel? technika is és akkor ott a helyünk az els? 10-ben!” – vélekedett Imi az eddigiekr?l.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen Balázs fantasztikus fináléval zárta az idei évet, míg Imi idei teljesítményéhez méltatlan volt ez a befejezés. Kár arról beszélnünk, hogy mi lett volna ha, de az emberben mégiscsak felmerül és bosszantja. Ha a Fedex id?ben szállít, már tegnap megállt volna a motor. Ezzel szemben viszont nagyon büszke vagyok Balázs teljesítményére, hiszen a szezon végére már fixen a középmez?ny elején járt, értékes pontokat hozva ezzel magának és a csapatnak. A mai teljesítménye kimagaslóan jó volt és nagyon büszke voltam a csapatra, amikor percekig minket mutattak! Összegezve az idei évet úgy gondolom, hogy kimagasló teljesítményt nyújtottunk a sokkal komolyabb büdzséb?l táplálkozó csapatok között. Egyetlen magyar istállóként szinte a legbiztosabb teljesítményt nyújtottuk, négy alkalommal kett?s pontszerzésünk volt, és a legmagasabb volt a befejezett versenyeink száma. Hál’ Istennek keveset buktunk és technikai gondunk sem volt olyan sok. És nem utolsó sorban versenyz?ink a 15. és 19. helyeket szerezték meg a Világranglistán. Jöv?re szeretném ugyan ebben a felállásban, ismét a Supersportban folytatni, de konkrétumokról majd csak kés?bb beszélhetek. Egy biztos, ha sikerül folytatnunk, akkor további izgalmakkal teli versenyt ígérhetünk a csapat és a motorsport rajongóinak és nem titkolt célunk elérni a dobogóig! Reméljük, összejön!” – nyilatkozta id. Tóth Imre csapatf?nök a futamot követ?en. A jöv? év alakulásáról hamarosan beszámolunk.

Supersport, Portugál Nagydíj: végeredmény (a pontszerz?k)

1. Chaz Davies?(Yamaha ParkinGO Team)?Yamaha YZF R6?35?31.062
2. David Salom?(Kawasaki Motocard.com)?Kawasaki ZX-6R?35?32.315
3. James Ellison?(Bogdanka PTR Honda)?Honda CBR600RR?35?32.477
4. Luca Scassa?(Yamaha ParkinGO Team)?Yamaha YZF R6?35?36.584
5. Florian Marino?(Hannspree Ten Kate Honda)?Honda CBR600RR?35?52.720
6. Roberto Tamburini?(Bike Service R.T.)?Yamaha YZF R6?35?55.552
7. Massimo Roccoli?(Lorenzini by Leoni)?Kawasaki ZX-6R?35?56.568
8. Miguel Praia?(Parkalgar Honda)?Honda CBR600RR?36?03.333
9. Vladimir Leonov?(Yakhnich Motorsport)?Yamaha YZF R6?36?03.722
10. Balázs Németh?(Team Hungary Toth)?Honda CBR600RR?36?03.742
11. Vittorio Iannuzzo?(Lorenzini by Leoni)?Kawasaki ZX-6R?36?05.794
12. Fabien Foret?(Hannspree Ten Kate Honda)?Honda CBR600RR?36?06.171
13. Alexander Lundh?(Cresto Guide Racing Team)?Honda CBR600RR?36?22.714
14. Gino Rea?(Step Racing Team)?Honda CBR600RR?36?25.064
15. Pawel Szkopek?(Bogdanka PTR Honda)?Honda CBR600RR?36?25.462

ugrás fel