EST. 2002

SBK Portimao: Macio Man után Aprilia-dupla

Portugália egy nagyszer? helyszín, remekül alkalmas az olyan csaták kialakulására, mint amiket a Superbike versenyhétvégéjén láthattunk. Már a Superpole is megannyi izgalmat tartogatott, Tom Sykes a Kawasakival egyetlen ezreddel hódította el az els? rajtkockát. A futamon azonban nem tudta tartani a lépést Marco Melandri BMW-jével és Sylvain Guintoli Apriliájával – az olasz és a francia motoros nagy harcot vívott egymással a gy?zelemért.

Az egyik nagy favorit, Eugene Laverty m?szaki hiba miatt kiállni kényszerült, pedig b?ven lett volna esélye neki is a sikerre – de hát ilyen a technikai sport, a feltételes módú mondatoknak nincs értelmük. Maradt a színen Macio és Guintoli, lélegzetelállító csatában az olasz az utolsó körben el?zött egy olyat, amire már nem volt riposzt – 26 ezreddel nyerte meg a portimaói els? futamot önmagának és a BMW-nek. Pedig még a bukóteret is megjárta Melandri… Elképeszt? nyitány!

Másodjára aztán Eugene Laverty a gy?ztes, aki még így sem lehet teljesen elégedett, hiszen az els? versenyen elszenvedett technikai betli még sokba kerülhet. Mindenesetre mintaszer? motorozással nyerte meg a visszavágót az Aprilia ásza a csapattárs Guintoli el?tt. Tom Sykes a boxból indul és végül nem szerez pontot ebben a felvonásban (ezzel Guintoli megint lélegzethez jut az összetettben: 213 ponttal és négy szezonbéli futamgy?zelemmel vezet, Sykes 185-tel követi, Laverty 174 egységgel harmadik, Melandri 156-tal negyedik, BMW-s csapattársa, Chaz Davies pedig 133-mal ötödik a listán a portugál viadalok után). 

A két SBK-verseny közé ékel?d? Supersport futamát Sam Lowes nyerte meg a Yaknich Motorsport Yamaháján, az ‘indiai’ Kawasakikon közleked? Fabien Foret illetve Kenan Sofouglu el?tt. Kiváló, élénk, pezsg? verseny volt a WSS-eseké, sok fordulattal és helycserékkel. Sofouglu címvéd?höz méltóan motorozott, vezetett, övé volt a leggyorsabb kör (1’45’730), de a végjátékban rontott – és ennél a hibánál értékesebb ajándékot nem is adhatott volna Lowes-nak ezen a vasárnapon. A török versenyben van ugyan a címvédésért, de Lowes 120 szerzett ponttal vezet, ? pedig Foret-vel azonos pontszámmal (81-81), tisztes távolból alakítja az üldöz? szerepét… Magyar pont sajnos ezúttal sincs, Németh és Talmácsi a kies?k között, Tóth Imre a 23. helyen a célban. 

A szétrobbanó motorblokk eltörte Talmácsi lábát

Miután tegnap az id?mér? elején belerohantak Talmácsi Gábor Hondájába, mely teljesen összetört, így egész éjszaka komoly munka folyt a Prorace Team boxában. A nulláról kezdve voltak kénytelenek egy új versenymotort építeni a magyar motoros számára, hogy Talmácsi ma rajthoz tudjon állni a hatodik nagydíjon. A helyi id? szerint 9:45 órakor kezd?d? bemelegít? edzésen Talmácsi is pályára gurult. Rendszerint ezt a rövid,15 perces tréninget Talmácsi végig a pályán szokta tölteni, most azonban az edzés felénél látogatást tett a boxba, ami azt feltételezte, hogy nincsenek igazán rendben az új motor beállításai. A warm up és a verseny közötti id?szakban is folyamatosan dolgoztak a szerel?k és igyekeztek a lehet? legversenyképesebbé tenni Talmácsi versenygépét.

Magyar id? szerint 14:30 órakor vette kezdetét a Supersport kategória 20 körös versenye. Talmácsi a 19. helyr?l indult és bár voltak helyezkedések szerencsére mindenki megtalálta a maga helyét a kanyarokban, így bukásmentesen teljesítették a versenyz?k az els? kört. Talmácsi tartotta a lépést az el?tte haladókkal és látótávolságon belül volt számára a pontszerzés lehet?sége, amikor 8 körrel a futam vége el?tt a technika ördöge közbeszólt és a magyar versenyz? kiállni kényszerült a versenyb?l.

Id?közben kiderült sajnos, hogy Talmácsi Gábor nem úszta meg épp b?rrel az esetet. A szétdurranó motorblokkból olyan er?vel szakadt ki egy alkatrész, hogy eltörte a magyar motoros bal sípcsontját, akit jelenleg is egy helyi kórházban ápolnak. További információk a szükséges vizsgálatotok elvégzését követ?en várhatóak.

Talmácsi Gábor: Nem is tudom mit mondhatnék. Ennyi pech és balszerencse az egész mez?nyt nem érte eddig, mint amennyi engem és a csapatomat sújtott az idei szezon során. A verseny 12. körében szétdurrant a motorblokk a Hondámban. A robbanás következtében kirepült bel?le egy alkatrész, ami sajnálatos módon pont úgy találta el a lábamat, hogy eltörte a bal sípcsontomat. Most újabb vizsgálatokra bevisznek egy másik kórházban.

A váltókar okozta Németh Balázs vesztét
 
Úgy t?nik, hogy a magyar versenyz?ket továbbra is üldözi a balszerencse a Supersport világbajnokságon, ugyanis Németh Balázs sajnos egy technikai probléma miatt, három körrel a leintés el?tt kénytelen volt feladni a portugál nagydíjat.
 
Száraz, tizennyolc fok körüli id?ben vette kezdetét a portimaói nagydíj utolsó napja, amely a Supersport számára egy tizenöt perces bemelegít? edzéssel indult. A Complus SMS Racing csapata és magyar versenyz?jük néhány tegnap eltervezett változtatást próbált ki motorján az el?relépés jegyében, azonban mivel a tapasztalatok más irányt mutattak, ezért a tegnap használt setuphoz tértek vissza Németh Balázs motorján. A H-Moto Team pilótája egyébként a harmincegyedik pozícióban zárta a bemelegít? tréninget.


 
A futam magyar id? szerint kora délután fél háromkor vette kezdetét, a 24 éves budapesti motoros pedig a harmincadik rajtkockából vágott neki a kereken húsz körös versenynek. Balázs már egyb?l a start után nyerni tudott pár helyet, majd a futam során végig harcban állt a vele hasonló tempón lev? pilótákkal. Az utolsó körökben a huszonharmadik hely megszerzése lett volna a reális cél a Hondával versenyz? pilótának, azonban sajnos három körrel a leintés el?tt a váltókar meghibásodása miatt kénytelen volt feladni a versenyt. Németh Balázs és csapata legközelebb az olaszországi Imolában gurul majd pályára, június utolsó hétvégéjén.
 
A portimaói Supersport verseny másik két magyar résztvev?je közül csak Tóth Imre ért célba a huszonharmadik helyen, mivel Talmácsi Gábor – Németh Balázshoz hasonlóan – technikai gondok miatt feladni kényszerült a küzdelmet. A Superstock 1000-ben szerepl? Gy?rfi Alen számára csakugyan pechesen ért véget a hétvége, hiszen ? bukott kategóriája versenyén. Bízunk benne, hogy a soron következ? imolai fordulón már valóban honfitársaink mellé áll majd a szerencse.
 
Németh Balázs #34: A reggeli bemelegít? edzés során kipróbáltunk néhány új dolgot a motoron, azonban végül úgy döntöttünk, hogy visszatérünk a szombati id?mér? el?tt használt beállításokhoz. A versenyen a rajtot követ?en tulajdonképpen azokkal harcoltam, akik a rajtrácson is körülöttem helyezkedtek el, azonban a futamot sajnos nem tudtam befejezni, mivel nem sokkal a vége el?tt tönkrement a váltókar a motoromon. Egészen addig többé-kevésbé pozitívan alakult a viadal, habár sajnos nem tudtam olyan jó köröket motorozni, mint szerettem volna. Nekem és a csapatomnak is az volt a cél, hogy el?rébb zárjak, de ez most nem sikerült. A soron következ? imolai helyszínt szeretem és tavaly sikerült is ott egy jó eredményt elérnem, azonban idén minden bizonnyal nehezebb dolgom lesz. A motoromon nem várható nagyobb fejlesztés, illetve változtatás, így jelent?s el?relépésben nem reménykedhetünk, ez a realitás. Ett?l függetlenül persze bízom a jobb folytatásban.”

Els? verseny, végeredmény

1. Marco Melandri?(BMW Motorrad GoldBet SBK)?BMW S1000 RR?38?12.447
2. Sylvain Guintoli?(Aprilia Racing Team)?Aprilia RSV4 Factory?38?12.454
3. Tom Sykes?(Kawasaki Racing Team)?Kawasaki ZX-10R?38?16.671
4. Leon Camier?(Fixi Crescent Suzuki)?Suzuki GSX-R1000?38?21.926
5. Loris Baz?(Kawasaki Racing Team)?Kawasaki ZX-10R?38?24.504
6. Chaz Davies?(BMW Motorrad GoldBet SBK)?BMW S1000 RR?38?29.057
7. Michel Fabrizio?(Red Devils Roma)?Aprilia RSV4 Factory?38?33.797
8. Jules Cluzel?(Fixi Crescent Suzuki)?Suzuki GSX-R1000?38?34.784
9. Carlos Checa?(Team Ducati Alstare)?Ducati 1199 Panigale R?38?36.109
10. Federico Sandi?(Team Pedercini)?Kawasaki ZX-10R?39?39.442
11. Vittorio Iannuzzo?(Grillini Dentalmatic SBK)?BMW S1000 RR?39?39.566
12. Ivan Clementi?(HTM Racing)?BMW S1000 RR?39?41.543
13. Max Neukirchner?(MR-Racing)?Ducati 1199 Panigale R?38?36.153
RT. Ayrton Badovini?(Team Ducati Alstare)?Ducati 1199 Panigale R?33?35.596
RT. Eugene Laverty?(Aprilia Racing Team)?Aprilia RSV4 Factory?19?02.014
RT. Leon Haslam?(Pata Honda World Superbike)?Honda CBR1000RR?16?03.234
RT. Jonathan Rea?(Pata Honda World Superbike)?Honda CBR1000RR?13?51.476
RT. Alexander Lundh?(Team Pedercini)?Kawasaki ZX-10R?10?48.699
RT. Davide Giugliano?(Althea Racing)?Aprilia RSV4 Factory?8?43.052

Második verseny, végeredmény

1. Eugene Laverty?(Aprilia Racing Team)?Aprilia RSV4 Factory?38?02.051
2. Sylvain Guintoli?(Aprilia Racing Team)?Aprilia RSV4 Factory?38?06.158
3. Jonathan Rea?(Pata Honda World Superbike)?Honda CBR1000RR?38?07.904
4. Loris Baz?(Kawasaki Racing Team)?Kawasaki ZX-10R?38?17.357
5. Chaz Davies?(BMW Motorrad GoldBet SBK)?BMW S1000 RR?38?19.603
6. Carlos Checa?(Team Ducati Alstare)?Ducati 1199 Panigale R?38?20.417
7. Jules Cluzel?(Fixi Crescent Suzuki)?Suzuki GSX-R1000?38?31.443
8. Ayrton Badovini?(Team Ducati Alstare)?Ducati 1199 Panigale R?38?40.410
9. Davide Giugliano?(Althea Racing)?Aprilia RSV4 Factory?38?41.372
10. Michel Fabrizio?(Red Devils Roma)?Aprilia RSV4 Factory?38?46.654
11. Max Neukirchner?(MR-Racing)?Ducati 1199 Panigale R?38?47.390
12. Marco Melandri?(BMW Motorrad GoldBet SBK)?BMW S1000 RR?38?47.480
13. Federico Sandi?(Team Pedercini)?Kawasaki ZX-10R?39?18.361
14. Alexander Lundh?(Team Pedercini)?Kawasaki ZX-10R?39?18.426
15. Vittorio Iannuzzo?(Grillini Dentalmatic SBK)?BMW S1000 RR?39?20.354
16. Ivan Clementi?(HTM Racing)?BMW S1000 RR?39?26.310
NC. Tom Sykes?(Kawasaki Racing Team)?Kawasaki ZX-10R?38?22.688
RT. Leon Camier?(Fixi Crescent Suzuki)?Suzuki GSX-R1000?19?11.662

Supersport, végeredmény

1. Sam Lowes?(Yakhnich Motorsport)?Yamaha YZF R6?35?32.882
2. Fabien Foret?(MAHI Racing Team India)?Kawasaki ZX-6R?35?33.262
3. Kenan Sofuoglu?(MAHI Racing Team India)?Kawasaki ZX-6R?35?33.384
4. Michael Vd Mark?(Pata Honda World Supersport)?Honda CBR600RR?35?34.204
5. Sheridan Morais?(PTR Honda)?Honda CBR600RR?35?42.419
6. Jack Kennedy?(Rivamoto)?Honda CBR600RR?35?44.654
7. Andrea Antonelli?(Team Goeleven)?Kawasaki ZX-6R?35?46.417
8. Luca Scassa?(Kawasaki Intermoto Ponyexpres)?Kawasaki ZX-6R?35?46.835
9. Raffaele De Rosa?(Team Lorini)?Honda CBR600RR?35?47.610
10. Christian Iddon?(ParkinGo MV Agusta Corse)?MV Agusta F3 675?35?51.638
11. Vladimir Leonov?(Yakhnich Motorsport)?Yamaha YZF R6?35?51.791
12. Massimo Roccoli?(Team Pata by Martini)?Yamaha YZF R6?36?04.894
13. Alex Baldolini?(Suriano Racing Team)?Suzuki GSX-R600?36?04.921
14. Lorenzo Zanetti?(Pata Honda World Supersport)?Honda CBR600RR?36?05.000
15. Luca Marconi?(PTR Honda)?Honda CBR600RR?36?06.034
16. David Linortner?(Team Honda PTR)?Honda CBR600RR?36?12.089
17. Matt Davies?(Team Honda PTR)?Honda CBR600RR?36?18.084
18. Vladimir Ivanov?(Kawasaki DMC-Lorenzini Team)?Kawasaki ZX-6R?36?18.120
19. Nacho Calero Perez?(Honda PTR)?Honda CBR600RR?36?29.111
20. Miguel Praia?(Team Lorini)?Honda CBR600RR?36?31.904
21. Alex Schacht?(Racing Team Toth)?Honda CBR600RR?36?31.983
22. Mitchell Carr?(AARK Racing)?Triumph 675 R?36?33.056
23. Imre Toth?(Racing Team Toth)?Honda CBR600RR?36?36.638
24. Fabio Menghi?(VFT Racing)?Yamaha YZF R6?37?13.352
25. Yves Polzer?(Team MRC Austria)?Honda CBR600RR?35?48.765
26. Eduard Blokhin?(Rivamoto)?Honda CBR600RR?36?52.285
NC. David Salom?(Kawasaki Intermoto Ponyexpres)?Kawasaki ZX-6R?36?59.104
RT. Roberto Rolfo?(ParkinGo MV Agusta Corse)?MV Agusta F3 675?30?54.816
RT. Balazs Nemeth?(Complus SMS Racing)?Honda CBR600RR?32?03.071
RT. Gabor Talmacsi?(Prorace)?Honda CBR600RR?21?39.308
RT. Kev Coghlan?(Kawasaki DMC-Lorenzini Team)?Kawasaki ZX-6R?16?49.528
RT. Mathew Scholtz?(Suriano Racing Team)?Suzuki GSX-R600?22?09.413
RT. Riccardo Russo?(Puccetti Racing Kawasaki)?Kawasaki ZX-6R?

ugrás fel