EST. 2002

Sebestyén Peti és Gy?rfi Alen: közös motorozás Spanyolországban

Az els? nap összefoglalója

Nem volt túl kegyes az id?járás a két ifjú titánhoz az els? tesztnapon
Spanyolországban. Mivel tegnap egész nap esett az es?, így 11 órakor még
vizes pályán kezd?dött meg a munka, ráadásul igen er?s szél is nehezítette a
motorozást, ami délutánra olyan viharossá vált, hogy az utolsó tesztelési
szakaszban nem engedte a csapat, hogy Petiék pályára menjenek.

Mindkét versenyz? nagyon komolyan vette a munkát. Alen számára a mai napot
technikai problémák tarkították és csak a nap végére tudott újból kimenni a
pályára, de akkor már nem maradt túl sok ideje, éppen csak annyi, hogy
nagyvonalakban megismerje a pálya vonalvezetését.

Peti amennyi id?t csak tudott a pályán töltött, ismerkedett a pályával, a
motorral, a határokkal. A csapat a nap elején legels? lépésként az 1.48-as
körid?k teljesítését t?zte ki célul, ezt sikerült is elérni.

Györfi Alen nyilatkozata:

Nem voltam túl szerencsés ma, két komolyabb technikai probléma is adódott a
motorommal, emiatt nem töltöttem valami sokat a pályán. A nap végére
mindösszesen 14 kört sikerült teljesítenem, de ezalatt is végig a pálya, és
a motorom megismerése volt a cél. Nagyon jó hangulat volt a boxba, a csapat
remekül dolgozik. Holnap szeretnék lényegesen többet motorozni és remélem,
hogy ez a borzasztóan er?s szél is csendesedni fog.

Sebestyén Péter nyilatkozata:

Motorikusan nagyon jó a gép, a futóm? beállításokon kell még dolgoznunk, ami
már a mai napon is egyre jobb lett, ami meg is látszott a körid?kön, de még
van mit finomítanunk rajta. Csak jókat tudok mondani a csapatról, az els?
közös munkanapról. Nagyon várom a következ? 2 tesztnapot, hiszen minden
tapasztalatra szükség lesz a versenyeken.

Talmácsi Gábor értékelése:

Maximálisan elégedett vagyok mindkét fiú teljesítményével az els? tesztnapot
követ?en, igyekeztek magukból a legtöbbet kihozni. Ilyen id?járási
körülmények mellett embert próbáló feladat tesztelni egy ismeretlen pályán,
egy ismeretlen motorral, de mindketten hiba nélkül, keményen dolgoztak.
Tapasztalatból mondhatom, hogy a szél az egyik leghátráltatóbb tényez?
motorozás közben. Még két nap gyakorlás vár rájuk, mely során igyekszem ?ket
mindenben segíteni.


Elfújta a szél a második tesztnapot

A Faster Management ifjú védencei számára nem úgy folytatódott a
spanyolországi tesztelés, ahogyan tervezték. Csupán néhány óvatos kör
megtétele jutott mára, hiszen a szél ereje nem hagyott alább, s?t volt, hogy
elérte 80 km/h-t, ráadásul délután még az es? is eleredt. Ilyen körülmények
között pedig nem sok értelme van a motorozásnak. A csapat mindent megtesz
annak érdekében, hogy mindkét magyar versenyz?nek elegend? lehet?séget
biztosítson arra, hogy motorjukat megismerjék, megtalálják a számukra
legoptimálisabb beállításokat, így az el?re eltervezett 3 napos tesztet
készek máris egy nappal meghosszabbítani, hogy pótolni tudják a mai
‘munkaszünetet’, ami ugyan csak látszólagos volt, hiszen a szerel?k
folyamatosan dolgoztak a boxban.

Már csak az égieknek kell kegyeseknek lenniük hozzájuk, hiszen minden adva
van a gyakorláshoz, a tapasztalatszerzéshez, a csapattal történ?
összeszokáshoz, ami a Spanyol bajnokság megkezdése el?tt Petinek és Alennak
is jól jönne.

Sebestyén Péter nyilatkozata:

Ma a szél gyorsabb volt a pályán, mint mi, de bízom benne, hogy holnap
fordítva lesz:-) Nagyon várom, hogy folytatni tudjuk a munkát.

Györfi Alen nyilatkozata:

Az id?járás sajnos nem adott lehet?séget a tesztelésre, pedig a tegnapi
peches napom után már alig vártam, hogy ma motorra üljek. Majd holnap.

Talmácsi Gábor értékelése:

Nagyon sajnálom, hogy az id?járás nem tette lehet?vé, hogy tesztelni
tudjanak Alenék, de felesleges lett volna kockáztatniuk és ekkora szélben
pályára menniük. Egyel?re nem tehetünk mást, mint várjuk a jobb id?t.

ugrás fel