EST. 2002

Sepang 125: Mesterünk duplázott


Hihetetlen, hogy megint megcsinálta: magasan lobog a maláj forróságban a piros-fehér-zöld. Precíz volt, tanári volt, vérprofi volt, meg laza is volt. Egyszer?en nehezen találja az ember a szavakat. Nem 100%-os csuklóval ekkorát menni, mint amekkorát ma Gábor ment… világbajnokhoz méltó volt. Irány az összetett ezüst Valenciában!

Fantasztikusan jön el az els? sorból Talma. Ami nem nagyon szokott menni, a rajt, ma még ez is összejön. Lohol utána persze Iannone, nem volt véletlen az a pole, félelmetes lendülettel követi árnyékként az #1-es Apriliát az olasz. Persze ehhez kell egy Gábor is, a többiek meg csak azt veszik észre, hogy már az els? kör végére lemaradnak. Bradl, di Meglio, Olive és Cortese alkotják az üldöz? bolyt, na meg a Bradley gyerek persze. Az elején Andrea t?nik a legnagyobb rizikó faktornak, mesterien követi végig Talmácsi minden mozdulatát a ringen – azonban néhány kör után egyre nagyobbakat csusszan alatta az Aprilia, úgyhogy kénytelen visszavenni.

Gábor így nagyjából magányosan cirkulál, mögötte pedig folyik az idegharc, stratégiák épülnek fel, és omlanak össze – utóbbira példa, amikor Bradl motorja nyolc körrel a vége el?tt bedöglik. A kamera a Grizzly boxon, néhány „scheisse” kigurul a német ajkakon; Katarban lehetett hasonló módon jajbazmeg-eket szájról olvasni, csak akkor az Aspar istállóból. Egyszer lent, egyszer fent. Hátrébb Corsi cs?ri meg egyre intenzívebben a végjátékot, és préseli be magát di Meglio és Cortese közé.

Transz állapotunkból Bradley Smith zökkent ki kissé, amikor lehajrázza a követ? csoportot, és Gábor üldözésébe kezd. Közel két másodpercet farag le néhány kör alatt, Talmának intenek: gyorsabban! És Talma gyorsabban megy ezek után, mi lehetne ennél egyszer?bb? Három másodperces el?ny a célvonalon, magabiztos rajt-cél gy?zelem, a szánk ízét még az sem tudja elsavanyítani, hogy Simone végül beverekszi magát a harmadik helyre. „Nagyon nehéz évad van mögöttünk. Nagyon örülök, hogy a csapatom nem adta
fel, habár csak a szezon vége felére állt össze az RSA-m, de keményen
dolgoztunk a hétvégén is és boldog vagyok, hogy sikerült ismét gy?znöm a
kedvenc pályámon. Fizikailag talán ez volt idén a legnehezebb versenyem,
ráadásul a csuklóm miatt még mindig másfajta stílusban kellett motoroznom,
de minden fájdalmat feledtet a futamgy?zelmem. Jöv? héten Valenciába is
azzal a nem titkolt szándékkal érkezem, hogy nyerjek és ezüstéremmel
búcsúzzak a 125cc kategóriától. 2005-ben bronzérmes lettem, tavaly
világbajnok, idén – ha már elúszott a VB cím megvédése – az ezüstérem a cél,
mellyel teljes lehet az éremkollekcióm.” Most megvan az összetett második, erre kéne ráer?síteni Valenciában, az utolsó rundon. Hajrá!

125, verseny végeredmény

1. G. TALMACSI HUN Bancaja Aspar Team 43’00.716
2. B. SMITH GBR Polaris World + 3.416
3. S. CORSI ITA Jack & Jones WRB + 6.896
4. S. CORTESE GER Emmi – Caffe Latte + 6.925
5. M. DI MEGLIO FRA Ajo Motorsport + 7.115
6. P. ESPARGARO SPA Belson Derbi + 15.122
7. J. OLIVE SPA Belson Derbi + 21.805
8. D. AEGERTER SWI Ajo Motorsport + 21.869
9. N. TEROL SPA Jack & Jones WRB + 21.958
10. A. IANNONE ITA I.C. Team + 23.615
11. T. KOYAMA JPN Red Bull KTM 125 + 23.651
12. S. GADEA SPA Bancaja Aspar Team + 35.224
13. L. ZANETTI ITA ISPA KTM Aran + 40.502
14. P. NIETO SPA Onde 2000 KTM + 51.404
15. A. MARTIN SPA Bancaja Aspar Team + 55.726
16. J. CLUZEL FRA Loncin Racing + 56.537
17. J. FOLGER GER Red Bull MotoGP Academy + 1’07.140
18. M. RAVAIOLI ITA Matteoni Racing + 1’07.573
19. R. KRUMMENACHER SWI Red Bull KTM 125 + 1’07.741
20. R. LASSER GER Grizzly Gas Kiefer Racing + 1’08.849
21. B. CHESAUX SWI WTR San Marino Team + 1’46.609
22. R. MURESAN ROU Grizzly Gas Kiefer Racing +1 kör

125, ponttáblázat

1. Mike DI MEGLIO FRA Ajo Motorsport 248 pont
2. Gabor TALMACSI HUN Bancaja Aspar Team 206 pont
3. Simone CORSI ITA Jack & Jones WRB 200 pont
4. Stefan BRADL GER Grizzly Gas Kiefer Racing 187 pont
5. Nicolas TEROL SPA Jack & Jones WRB 156 pont
6. Joan OLIVE SPA Belson Derbi 142 pont
7. Bradley SMITH GBR Polaris World 137 pont
8. …

ugrás fel