EST. 2002

Sete Gibernau az adóhatóság látókörében

A barcelonai adóhatóság által vizsgált személyek listáján megjelent egy egykori népszer? motorversenyz?, Sete Gibernau neve is. Az egykori profi motorversenyz?nek a jelek szerint keresztül kell mennie mindazokon a megpróbáltatásokon, mint más sokaknak annyiszor: a katalán hatóság a 2005-ös és 2006-os befizetéseket hiányolja. 

Az El Periodico cím? katalán lap internetes kiadása szerint Sete nagyjából ugyanabban a cip?ben jár, mint egykori nagy ellenfele, Valentino Rossi – akivel végül sikerült befizetettni az eredetileg kirótt adók és késedelmi büntik mintegy harmadát. A 2003-as és 2004-es évad ezüstérmese, az ‘örök második’ Gibe elszámolása a 2005-ös és 2006-os évben hibádzik, amikor a Gresini Racing pilótájaként kereste kenyerét.

A rajta követelt összeg mintegy hárommillió euróra rúg. A helyzet kísértetiesen hasonlít a Rossi-félére: hiába rendelkezett Gibernau svájci lakcímmel ebben az id?szakban és töltötte az alpesi országban szabadideje egy részét, szül?hazájában – mivel ott szintén tartózkoditt életvitelszer?en – ugyanúgy kötelezhet? adó megfizetésére – legalábbis a hatóság szerint. Mindez aprópénz a Doki hátralékához képest, ami kb, 60 milliós, büntetésekkel együtt 112 milliós tételt jelentett annak idején, 2007-ben.

ugrás fel