EST. 2002

Shadow 750 Black Spirit

Két évvel ezel?tt, 2007-ben került a szalonokba a Honda VT750DC-je, a Shadow Spirit. A cruiseres beütés? „alap” Shadow mellett ? képviselte a chopperséget a kínálatban, keskeny és nagy, 21 colos els? kerekével, kecsesebb sárvéd?ivel és apró utasülésével váltott kényelmes cirkálóból kemény chopperré.

A 2010-es modellévben az eddigi Shadow és Shadow Spirit néhány friss fényezést és az opcionális, kombinált C-ABS Honda blokkolásgátló megjelenését leszámítva maradnak változatlanok, vérfrissítésnek pedig érkezik melléjük egy harmadik 750-es Honda chopper, a vadonatúj Shadow Black Spirit.

Persze az, hogy ?feketesége mennyire számít újnak, az nagyban függ attól, mi mit várunk egy újdonságtól. Ugyanis tény, hogy a Black Spirit indigóval készült „sima” Spirit alapokra, de egy kis fekete festék csodákra képes: stílusában, megjelenésében, és az általa a külvilág felé közvetített üzenetben ugyanis a Blacknek köze nincs a „jófiú chopperecske” el?dhöz.

Ennyire sötét és agresszív nemigen szokott Honda lenni, meglep?, hogy mennyire végletesen megváltoztatta a Spirit attit?djét az, hogy a kipufogókon kívül minden fekete lett, ami pedig nem, az is selymesen matt ezüst, amolyan pszeudo-titán szín?, mint a teleszkóp csúszószárainak takaróhüvelye, az 52 fokos V-kettes hengerfejei, vagy a lakkfekete tankon csücsül? m?szerfal panel.

De még miel?tt azt hinnénk, hogy valóban csak egy fekete Spiritr?l van itten szó, muszáj gyorsan megemlítenünk a Black 17 colos els? kerekét és a dragkormány szer?… ööö… kormányt, e két alkatrész is kell ahhoz, hogy megjelenésében valóban valami egészen új lehessen Black Spirit.

A stílusújítás telitalálat, a fekete festék alatt rejt?z? technika pedig természetesen változatlan. 745 köbcentis, hengerenként háromszelepes és kétgyertyás SOHC V2-blokk, kardánhajtás, injektor, 45 lóer?, 65 newtonméter, 251 kilós menetkész tömeg – ami egyébként egy teljes kilóval könnyebb is, mint a „nemfekete” Spirit súlya, ezt nyilván a 21-es helyett használt kisebb, 17-es els? kerék okozta.

A Honda chopper/cruiser kínálatának egyedszáma a Black Spirittel és a régebben már kivesézett 2010-es VT1300CX-szel az eddigi szánalmas kett?r?l már a vállalható négyre n?tt, de ez el?reláthatólag még idén ötre n? majd, hiszen badarság lenne azt gondolni, hogy a nagy, 1300-as kategóriában megállnak egy modellnél – MI ide is várunk valami újat az év folyamán, valami cruiseresebben terebélyesebbet…

ugrás fel