EST. 2002

Stoner a Ducatinál, Checa az LCR Hondánál


Biztosra mondják, de még nem hivatalos a hír: Casey Stoner a Ducatinál foly- tatja pályafutását, míg megüresed? helyét Carlos Checa veszi át Cecchinello csapatában. A bolognaiak közleménye a közeli jöv?ben, akár a napokban várható a fatal ausztrál leigazolásáról, amely egyben azt is jelenti, hogy a hétvégén éppen általa elütött, borzasztóan balszerencsés, harmincnegyedik életévében járó, újfent komolyan sérült Sete Gibernau elhagyni kényszerül jelenlegi együttesét. Az a szóbeszéd járja, hogy Stoner fizetése 1,5 millió euró körüli összegre rúg a jöv? esztend?re.

Lucio Cecchinello, az LCR f?nöke ugyanakkor bejelentette, hogy megegyezett a spanyol Checával, aki a 800-as Hondát vezet?k táborához csatlakozik imígyen. A pilótából lett csapatmenedzser indít egy motort a 250-es géposztályban is, melyre az ír reménység, Eugene Laverty ülhet föl.

Ugyancsak nem hivatalos, de szinte bizonyos, hogy Toni Eliast meger?síti helyén a Gresini-csapat a Portugál Nagydíj megnyerése után, náluk marad tehát a Melandri, Elias felállás. A Kawasaki, az Ilmor és a Checát elenged? Yamaha Tech 3 még nem egyezett meg senkivel, és ami azt illeti, az id? nem nekik dolgozik.

ugrás fel