EST. 2002

Strijbos hosszabbított a Suzukival

Kevin Strijbos újabb két évre írt alá a Suzuki gyári motokrossz csapatához. A belga tehetség 2003-ban mutatkozott be az alakulatnál, 2004-ben pedig az ötödik lett a végelszámolásnál. A tavalyi évben sérülés hátráltatta Strijbost, idén azonban minden várakozást felülmúlt a pontvadászatban elfoglalt második pozíciójával. S?t, a Suzuki reménysége azon kevés krosszosok közé tartozik, aki idén le tudta gy?zni a kilencszeres világbajnok Stefan Everts-et.

„A Suzuki nagy utat tett meg, míg az eleinte törékeny RM-Z 450-esb?l GP gy?ztes motort tudott faragni, ami azt bizonyítja, hogy a gyár komolyan veszi ezt a sportot, és maximális támogatást nyújt Sylvian Geboers csapatának. Számomra nem volt kérdés, hogy maradok-e, hiszen a lehet? legjobb ajánlatot kaptam a csapattól, és minden lehet?séget megkapok a fejl?déshez. Idén nagyon jól áll a szénánk, szeretném ebben a pozícióban is befejezni a bajnokságot.” – nyilatkozta Strijbos

A csapat vezet?je, Sylvian Geboers is örül (aki olyan nagy neveket juttatott már a csúcsra, mint Greg Albertyn, Stefan Everts vagy Mickael Pichon), hogy folytathatja az együttm?ködést honfitársával. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy Kevin újabb két évre a csapatnál marad, hiszen nagyon tehetséges ifjú versenyz?, aki oroszlánrész vállalt a motor tökélyre fejlesztésében is.” – lelkendezett a csapatvezet?.

Nagy Norbert

ugrás fel