EST. 2002

Super X: Reed bevette Ausztráliát

Szöveg: -nn- Fotó: superx.com.au

A szuperkrossz azért volt nagy szám, amikor kitalálták, mert valami teljesen újat hozott. Merte arcon köpni a terepmotorozás hagyományait, cirkuszt adott az embereknek. Hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni a 21. század hajnalán, már a szuperkrossz is kezd kicsit elcsépelté, hagyomány szerűvé válni. Ausztrália most fityiszt mutatott a nagy Amerikának, létrehozták a valaha volt legkúlabb szuperkrossz cirkuszt.

Már a júniusi prezentáción érezni lehetett, hogy valamire készülnek „odalent”. Vadiúj lebonyolítási rendszert hívtak életre – mindjárt ötöt. Megalkotásukban tevékenyen részt vett az ország szuperkrossz-büszkesége, Chad Reed is.

„Sokkal érdekesebbek lesznek így a versenyek a TV-nézők és a versenyzők számára is. Itt aztán meg lehet mutatni, hogy mik az erényeid és a gyengéid, hiszen lesznek sprintfutamok, egy az egy elleni küzdelmek, meg persze azért maradni fog a 20 körös döntő is.” – lelkendezett Reed a sajtótájékoztatón.

A pályák kialakítását sem csapták össze. A legbevállalósabb amerikai katlanokat idézte valamennyi forduló, és ha ez nem lenne elég: sikerült megnyerniük pár verseny erejéig a sportág élő legendáját, Jeremy McGrath-t is. Chad Reed lenyomta mind a hét állomást (még a Bercy SX-et kihagyta), az ő személye már garanciát jelentett a cirkuszra, ahogy a legmenőbb ausztrál krosszosok indulása is. Jay Marmont, Dan Reardon, Craig Anderson. Csupa Amerikában edződött harcos.

Na, most ezt mind jól összegyúrták, adtak neki egy marketingelhető nevet (Super X), egy király dizájnt, egy kúl tévéközvetítést, amiből aztán valami egészen ütős elegy lett…

1. forduló – Perth

A verseny rövid videós összefoglalója.

Az első állomás még a hagyományok szerint zajlott. 20 körös döntő, 20 fő részvételével. Reed (Rockstar-Makita Suzuki) az edzések után a versenyen is hengerelt. Igaz, a mezőnyben nem is volt olyan kvalitású motoros, aki le tudta volna őt erőből nyomni.

Reed lazán nyerte a versenyeket

A címvédő, Dan Reardon (Woodstock Honda Geico Powersport) tudása a második helyre volt jó, míg a dobogó harmadik fokára az uralkodó ausztrál motokrossz bajnok, Jay Marmont (CDR Rockstar Yamaha) futott be.

2. forduló – Adelaide

A verseny rövid videós összefoglalója.

Ez a viadal már a Super Sprint szabályok szerint zajlott, ami talán az egyik legérdekesebb mindközül. A versenyzők öt körös kvalifikáló előfutamon mérik össze tudásukat, és csak a legjobb 10 indulhat a szintén öt körös döntőben.

Boyd (4), Marmont (2) és Reed

Reed rosszul rajtolt, ezt Marmont használta ki legjobban. Az első három körben tudta tartani a háromszoros amerikai szuperkrossz bajnokot. Vagy az is lehet, hogy kicsit izgalmassá akarta tenni magának a második fordulót Reed mester. Marmont az előzés után marad második, Reardon érkezik a harmadik helyre.

3. forduló – Geelong

A verseny rövid videós összefoglalója.

A bűvös hármas. A Triple Challenge formátumban a 20 döntőbe jutott motoros három hat körös sprintet teljesít, ami tulajdonképpen három fordulót jelent, hiszen mindegyik futamért megkapják a maximális pontokat.

Reardon sokat hibázott

Reed simán nyeri mindhárom versenyt, esélyt sem ad az ellenfeleknek. Reardon válla megsérül a második felvonásban, és már nem tudja vállalni a harmadik ütközetet. Viszont villognak a többiek. Az első verseny Reed, Reardon, Marmont dobogója után Troy Carroll (Coolair Troy Carroll Kawasaki) és Cameron Taylor (Shift Motul Suzuki) csatlakozik Reedhez, a végső viadalon pedig Daniel McCoy (Woodstock Honda Thor Racing) és újra Marmont a legjobb háromban.

4. forduló – Syndey

A verseny rövid videós összefoglalója.

Túlélőverseny. Na, nem az égi áldással kellett megküzdeniük a versenyzőknek, azt majd két fordulóval később, hanem egymással. A négy öt körös viadalon ugyanis az utolsó öt elvérzik a csatában. Ezt szokták idehaza amerikai döntőnek nevezni krossz-versenyeken. (Mondjuk nem értem miért, semmi köze az amerikai formátumhoz.)

Először versenyezik mesterséges fény alatt a mezőny. Reardon vállficama ellenére is ott van a rajtgép mögött. Reed simán hozza az elsőt, Reardon és McCoy előtt. Marmont hatodiknak finisel. Másodjára is Reedet intik le elsőként, de intőbüntetést kap, így Marmont, Reardon és Reed a végső sorrend.

Reednek remek tréning volt a SuperX az amerikai bajnokságra

A harmadik verseny rajtját teljesen elszúrja Reed, utolsóként fordul. Nagy rohanásba kezd, az utolsó körben előzi Reardont az élen, és megint nyer. MacCoy a harmadik. Az utolsó öt körösre már csak öt motoros marad versenyben a végső győzelemért. Reardon reagál legjobban a negyedik rajtra, két körig tudja tartani Reed iramát. A suzukis a negyedik versenyen sem győzetett le, Reardon és Marmont még a dobogón.

5. forduló – Wollongong

A verseny rövid videós összefoglalója.

Wollongonra visszatér a klasszikus szuperkrossz formáció: 20 kör, 20 versenyző. Reed nagyon él a technikás pályán, Reardon viszont kevésbé. A mosódeszkán csúnyát zakózik, rásérül a vállára. Reed a második helyezett kivételével valamennyi játszótársát lekörözi. Marmont a második, Reardon helyét Cheyne Boyd (CDR Rockstar Yamaha) veszi át, akit a címvédő alattomosan buktatott a verseny elején egy mandinerben.

6. forduló – Townsville

Az előfutamok és negyeddöntőkl rövid videós összefoglalója.

Az elődöntő és a döntő rövid videós összefoglalója.

A valaha volt legsikeresebb szuperkrosszos beugrott egy-egyezni az utolsó előtti fordulóra. Jeremy McGrath 37 évesen, két év kihagyás után szuperkrosszozott újra, ráadásul egy ismeretlen technikával: először versenyzett injektoros motorral a Király. És egész jól csinálta még így is, közel a negyedik ikszhez. Az elődöntőig menetelt a két körös, két fős rundokon.

McGrath (J) és Reed csatája

De ott már nem bírt Daniel McCoy-jal, ráadásul egyszer le is fullasztotta a Hondát a tengelyig érő sárban – hogy teljes legyen a kudarc. A másik ágon is elvérzett az esélyes: Reed egy jobbosban elcsúszott Jay Marmonttal viaskodva. Megtört tehát a győzelmi széria, a jelenkor egyik legjobb szuperkrosszosa a szuperkrossz legendával találta szembe magát a bronzért vívott csatában. Izgalom csak az első pár kanyarban volt, McGrath meghajolt a gyorsaság előtt. A döntőben Marmont diadalmaskodott Daniel McCoy felett.

7. forduló – Brisbane

Az első és a második verseny rövid videós összefoglalója.

Az harmadik és a negyedik verseny rövid videós összefoglalója.

A záró viadalon is meg kellett küzdeni a természet erejével. A verseny előtt óriási vihar pusztított a csarnok környékén, így szinte a nulláról kellett újjáépíteni a pályát. Az előzőekben bemutatott ötletes formátumok elnyerték mind a közönség, mind a motorgyártók tetszését, így Brisbane-ben egy új lebonyolítási rendszer mutatkozott be, a Quadralupe Sprint.

Jó az öreg a háznál

Annyiban tér el a Triple Chalenge-től, hogy itt négy öt körös viadalt indítanak a döntőben, valamint két verseny között az első célba érkezésétől négy percnyi szünet van. Igaz, nem McGrath volt a hétvége főszereplője, mégis megcsillantotta tudását: két viadalon is ő reagált legjobban a rajtgép lecsapódására, a futamokon egy-egy 3., 6., 7., és 4. helyezést szerzett.

Reed mind a négy futamot megnyerte, ezzel ő lett a Super X első bajnoka. (Egyébként ez volt a második nemzeti szuperkrossz bajnoki címe.) Marmont második helyét a bajnokságban senki nem veszélyeztette, az összetett harmadik pozíciójában csapattársa, Cheyne Boyd végzett.

A hét fordulós Super X bajnokság végeredménye

1. Chad Reed (Rocksart-Makita Suzuki), 170 pont
2. Jay Marmont (CDR Rockstar Yamaha), 151
3. Cheyne Boyd (CDR Rockstar Yamaha), 115
4. Daniel McCoy (Woodstock Honda Thor Racing), 112
5. Troy Carroll (Coolair Troy Carroll Kawasaki), 103

***

Érdemes eltölteni egy kis időt a sorozat honlapján. Vissza lehet nézni valamennyi futamot, a betétműsorként szolgáló freestyle bajnokságot, valamint rengeteg érdekességet a backstage-ből.

Nagyon nem lehet tovább ragozni a Super X mibenlétét. Még csak annyit fűznék hozzá, hogy a legötletesebb, legeredetibb krosszos szériát sikerült megalkotnia a szervezőknek. Még úgy is tele volt izgalommal minden verseny, hogy Reed általában rendesen unalmassá tette azokat. Kedves AMA Szuperkrossz! Itt a követendő példa!

MX hírek a Superpole jóvoltából

A [motorinfo.hu]n az MX híreket az O’neal motokrossz felszerelések magyarországi importore, a Superpole KFT. támogatja.

ugrás fel