EST. 2002

Superbike Magazin

„A mókus’

A mókus egy kedves erdei állat, mely általában a fák lakója. Minden gyerek,
de még feln?tt is örömmel kiált fel, ha erdei sétája során mókust lát, hiszen
hazánkban azért nem olyan gyakori él?lény, f?leg nem az Alföldön.

No persze annak, aki mókust szeretne látni, nem kell állandóan az erd?ket járnia,
hátha a szerencse az útjába sodor egyet. Elég, ha bepillant egy kisállat kereskedésbe,
és ott kigyönyörködheti magát benne. Aki viszont teljesen beleszeret a kis él?lénybe,
még meg is vásárolhatja és haza is viheti azt. Arra viszont gondolni kell, hogy
ez mekkora felel?sséggel jár, hiszen a mókus egy szeretni való kis állat, akit
nem elég simogatni és etetni, a gondozás kellemetlenebb részét is el kell végezni,
mint például a kalitka kitakarítása. Gyönyör?, vörösesbarna bundája van, sötétbarna
szemei pedig bárkit képesek elb?völni.

Én bevallom, csupán kétszer láttam mókust: egyszer egy erd?ben, a másik
alkalommal pedig egy állatkereskedésben. Nagyon megtetszett ez az állat, így
elhatároztam, ha egyszer saját lakásom és fizetésem lesz, veszek magamnak egy
mókust.”

Hát nem tudjuk….. a mi Mókusunk nem fán lakik, viszont lakásban. A mi
Mókusunkak nem is vöröses a bundája. Dodor hazavitt egyet, megetette és kifaggatta
a Mókusok életér?l.
Mellékesen a lakásban is motoroztak kicsit. Hogy hogyan?
Hát nézd meg és megtudod!

Hirek a motorversenyzés világából:

A Magyar Motoros Szövetség 2003 legeredményesebb magyar motorversenyz?it elismerésben
részesitette. Ottvoltunk, megnéztük, a vacsorát megettük, a csajokkal beszélgettünk.
De mégsem ezt a részét mutatjuk meg, hanem a versenyz?ket, akik miatt az esemény
létrejött.

Superbike Magazin új m?sora:

február 13. (péntek) 21:15 – Superbike Magazin a Sport1-en

Az ismétlések id?pontjait a www.sport1.hu oldalon találhatjátok meg.

ugrás fel