EST. 2002

Supersport vb: Tóth Imi negyedik Monzában

Minden kétséget kizáróan ifj. Tóth Imre hétvégéje volt ez a monzai. Tegnap új sebességrekorddal írta be magát a legendás olasz aszfaltcsík történelmébe, ma pedig hajszál híján felállhatott a dobogóra. A 11. helyr?l kiválóan rajtoló pilóta az els? körben már negyedikként haladt át a célvonalon. Ez után Cruciani támadta, de körönként öt tizedes el?nyt szerezve az olasszal szemben, sikerült elhárítania a veszélyt.

A pontversenyben jelenleg az élen álló, Ausztráliában futamgy?zelmet arató Sofuoglu a hatodik körben hibázott, így harmadik helyét ötödikre cserélte. Imi tehát innent?l dobogós pozícióban motorozott! A török versenyz? azonban ?rületes tempót diktált, hajtva az értékes vb pontokért és az utolsó el?tti körben visszavette a magyar pilótától a bronz pozíciót. Tóth megfontolt, okos döntést hozott, amikor elengedte versenytársát a vizes, csúszós aszfalton, így biztos negyedikként érhetett célba. Világbajnoki pályafutása eddigi legjobbja ez, és az idei jó teljesítmények alapján méltán bízhatunk a további sikerekben!

„El?ször is szeretném megköszönni mindenkinek a szurkolást itt a helyszínen és otthon is! Sok barát és ismer?s kijött a futamra, úgyhogy rengeteg magyar volt a boxunkban! Vizes verseny volt, így vizes abronccsal mentem ki. Szerencsére a pálya csak a végére kezdett valamelyest felszáradni. A rajtom nagyon jól sikerült és simán tudtam menni a hatodik helyen. Quarmby bukott el?ttem, ezért bele kellett állítanom, de nem veszítettem helyezést emiatt. A Hondámmal minden rendben volt, bár a víz egy kicsit melegedett, így az utolsó körökben már kevésbé tolt. A futóm? tökéletes volt és a kipörgés-gátló is végig m?ködött. Összeállt végre a technika, így minden adott volt, hogy ezt az eredményt elérhessük.’

‘Nagyon örülök, bár úgy gondolom, hogy a két ’legrosszabb’ hely a második és a negyedik. Jó lett volna a dobogó! De természetesen nem vagyunk telhetetlenek. Mondhatnám azt is, hogy soha rosszabbat, de tudom, hogy nagyon er?s a mez?ny, így nem lesz könny? dolgunk a további futamokon sem. Donington jön, ott is elképzelhet? hasonló id?járás, bár én inkább a száraz hétvégében bízom. Az a pálya kicsit nehezebb számomra, ezt a monzait pedig különösen szeretem. Azért természetesen megpróbálok Angliában is minél jobb eredményt elérni és minél több pontot gy?jteni. Továbbra is az a célunk, hogy az els? 10-ben végezzünk folyamatosan. Az eddigi futamok alapján úgy érzem, bebizonyítottuk, hogy a mez?ny elejében a helyünk! A mai eredménnyel a 15. vagyok a bajnokságban és remélem, hogy a technika végre mellénk áll, mert Imolában és Assenben is összejöhetett volna hasonló jó helyezés. A dobogóhoz egy kis szerencse is kellett volna, de remélem, hogy Fortuna is velünk lesz a továbbiakban és akkor minden sikerülhet!” – összegezte Imi a futamot. 

Németh Balázsnak nem alakult ilyen jól a mai nap, bár a reggeli bemelegítésen az ígéretes második helyet szerezte meg. Balu a kvalifikáción gyengélked? CBR miatt a 28. rajtkockából indult. A startja jól sikerült és nyolc helyet javított már az els? körben. A másodikban további négyet, a következ?ben pedig már pontszerz? helyen motorozott! Meg sem állt a tizedik pozícióig, ám az ötödik körben kés?n fékezett és már nem tudta megtartani a Hondát.

„Maga a rajtom jól sikerült, de mivel eléggé hátulról indultam, annyian voltak el?ttem, hogy nagyjából elfoglalták az egész pályát. Emiatt nagyon nehezen találtam ’lyukat’, ahol ki tudtam volna bújni. Ez els? körben többször is el kellett vennem a gázt, mert sem kívül, sem belül nem volt lehet?ségem el?zni. Pár kanyar után kezdett feloszlani a mez?ny, így el tudtam kezdeni a felzárkózást. Az egyenesekben is nagyon nehéz volt mennem, mert az el?ttem haladók felverték a vizet, ami miatt alig láttam a fékpontokat. A második-harmadik körre még jobban felszakadozott a mez?ny, így könnyebben tudtam el?zni. Majd el?ttem estek páran, Leonov és Scholz bukását még láttam is. Sajnos nem sokkal kés?bb én is a sóderágyban végeztem. Érthetetlen volt számomra az eset, mert a motorom még teljesen fel volt állítva és fékezésnél ment el az eleje. Lehet, hogy egy vízfolton csúsztam meg. Sajnos itt számomra befejez?dött a mai verseny. Doningtonban mindig h?vös szokott lenni és az el?rejelzés szerint es? várható, de remélem ott több szerencsém lesz majd!” – mondta Balázs kissé csalódottan.

A Supersport verseny összefoglalója:

A monzai Olasz Nagydíj végeredménye

1. Jules Cluzel?(PTR Honda)?Honda CBR600RR?33?08.897
2. Sam Lowes?(Bogdanka PTR Honda)?Honda CBR600RR?33?09.209
3. Kenan Sofuoglu?(Kawasaki DeltaFin Lorenzini)?Kawasaki ZX-6R?33?26.266
4. Imre Toth?(Racing Team Toth)?Honda CBR600RR?33?30.425
5. Stefano Cruciani?(Puccetti Racing Kawasaki Itali)?Kawasaki ZX-6R?33?38.366
6. Alex Baldolini?(Power Team by Suriano)?Triumph Daytona 675?33?41.111
7. Massimo Roccoli?(Bike Service – WTR TEN 10)?Yamaha YZF R6?33?52.474
8. Andrea Antonelli?(Team Lorini)?Honda CBR600RR?33?52.846
9. Vittorio Iannuzzo?(Power Team by Suriano)?Triumph Daytona 675?33?56.352
10. Raffaele De Rosa?(Team Lorini)?Honda CBR600RR?33?56.723
11. Jed Metcher?(Rivamoto Junior Team)?Yamaha YZF R6?33?59.777
12. Fabien Foret?(Kawasaki Intermoto Step)?Kawasaki ZX-6R?34?09.578
13. Luca Marconi?(VFT Racing)?Yamaha YZF R6?34?10.036
14. Kieran Clarke?(Bogdanka Honda PTR)?Honda CBR600RR?34?14.057
15. Martin Jessopp?(Riders PTR Honda)?Honda CBR600RR?34?14.105
16. Roberto Tamburini?(Team Lorini)?Honda CBR600RR?34?19.350
17. Mirko Giansanti?(Puccetti Racing Kawasaki Itali)?Kawasaki ZX-6R?34?25.653
18. Joshua Day?(Team GOELEVEN)?Kawasaki ZX-6R?34?30.167
19. Giovanni Altomonte?(KUJA Racing)?Honda CBR600RR?34?36.921
20. Roberto Anastasia?(KUJA Racing)?Honda CBR600RR?34?37.300
21. Fabio Menghi?(VFT Racing)?Yamaha YZF R6?34?57.134
22. Dino Lombardi?(Team PATA by Martini)?Yamaha YZF R6?35?07.933
23. Valentine Debise?(SMS Racing)?Honda CBR600RR?35?09.880
24. Thomas Caiani?(KUJA Racing)?Honda CBR600RR?33?22.758
25. Yves Polzer?(Team MRC Austria)?Yamaha YZF R6?34?49.215
26. Eduard Blokhin?(Rivamoto)?Yamaha YZF R6?35?15.260
RT. Romain Lanusse?(Kawasaki Intermoto Step)?Kawasaki ZX-6R?32?55.003
RT. Broc Parkes?(Ten Kate Racing Products)?Honda CBR600RR?29?04.589
RT. Cristiano Erbacci?(Bike Service – WTR TEN 10)?Yamaha YZF R6?17?24.411
RT. Ilario Dionisi?(PRORACE)?Honda CBR600RR?13?38.327
RT. Vladimir Leonov?(Yakhnich Motorsport)?Yamaha YZF R6?10?42.941
RT. Mathew Scholtz?(Bogdanka PTR Honda)?Honda CBR600RR?10?44.146
RT. Balazs Nemeth?(Racing Team Toth)?Honda CBR600RR?10?46.950
RT. Sheridan Morais?(Kawasaki DeltaFin Lorenzini)?Kawasaki ZX-6R?6?32.305
RT. Ronan Quarmby?(PTR Honda)?Honda CBR600RR?2?09.510

A vb állása

1 Kenan Sofuoglu – Kawasaki 61
2 Sam Lowes – Honda 51
3 Fabien Foret – Kawasaki 49
4 Jules Cluzel – Honda 48
5 Alex Baldolini – Triumph 34
6 Broc Parkes – Honda 29
7 Vladimir Leonov – Yamaha 26
8 Lorenzo Lanzi – Honda 25
Ronan Quarmby – Honda 25
Vittorio Iannuzzo – Triumph 25
Andrea Antonelli – Honda 25
9 Roberto Tamburini – Honda 20
10 Sheridan Morais – Kawasaki 17
11 Massimo Roccoli – Yamaha 16
12 Imre Toth – Honda 13
13 Stefano Cruciani – Kawasaki 11
Jed Metcher – Yamaha 11
14 Luca Marconi – Yamaha 10
15 Balazs Nemeth – Honda 9

ugrás fel