EST. 2002

Suzuki GSX-R250 színez?s

Amit a lenti fotókon / számítógépes grafikákon láthattok, az nem más, mint a Suzuki GSX-R250, ami az indonéz forrás szerint jöv?re érkezik és a feltörekv? konkurenciához hasonlóan szintén soros, kéthengeres er?forrás köré épül majd.

A kezd?knek szánt, 500 köbcenti alatti kategóriában nem árt az er?sítés a hamamtsu-i márkától, hiszen jelenleg a magyar piacon csak a két Van Vant (125-ös és 200-as változatban), illetve az Inazuma 250 csupasz és idomos F-változatát tudják ajánlani.

A képek tanulsága szerint a kisgixer receptjében nem lesz meglepetés: acél cs?váz, zártszelvény hátsó leng?kar és hagyományos irányba néz? teleszkópok jellemzik a felfüggesztést, odabent pedig az a bizonyos sorkettes 250-es lapul. Hogy utóbbi egy teljesen új konstrukciójú er?forrás lesz, vagy nyomokban Inazumát is tartalmaz-e majd, az csak a bemutató után fog kiderülni.

Viszont éppen itt kell megállni egy szóra, mert mint az a Honda CBR250RR netes bemutatója, majd a kés?bbi, él? prezentáció során immár teljes bizonyossággal kijelenthet?, a kis, negyedliteres Honda biztosan nem így, ebben a formájában érkezik majd meg Európába, ahogy eddig ismerjük.

A külalakban – vélhet?en – nem lesz különbség, de a henger?rtartalomban annál inkább. Azt már mi is megírtuk, hogy várhatóan 300 köbcentiig biztosan felizmosítják, de a legújabb információk szerint akár a 350 köb sem kizárható – á la CBR350RR, érted.

Ugyanezen vonal mentén lehet elgondolkodni a kis GSX-R-r?l is, azaz ha minden a trendeknek és elképzeléseinknek megfelel?en zajlik majd, akkor az öreg kontinens legkisebb Gixerének minimum szintén 300 köbcentisnek kellene lennie, ha nem többnek.
Ami viszont még érdekes lehet, az a jöv?re bemutatandó nagy új (ezres) GIxerrel vonható párhuzam: anélkül, hogy túl merész találgattásokba kívánnánk elmerülni, vélhet?en a modellcsalád egységessége érdekében az itt látható GSX-R250-en megjelen? formák (különösen a fejidom megoldásai), várhatóan a GSX-R1000 legújabb kiadásán is visszaköszönnek majd, ugyanúgy, ahogy a CBR250RR esetében, ahol az új, vagány formák a szintén hamarosan bemutatkozó CBR1000RR úgymond el?futárai is lehetnek.

ugrás fel