EST. 2002

Suzuki GSX-R125: az els? fotók

Megjelentek a világhálón az új GSX-R125 szériamegjelenés el?tti felvételei, legel?ször – tudomásunk szerint – a Crazymoto blogon, aztán ezer és egy másik helyen. A hamamatsuiaknak már egy ideje ismeretes azon célkit?zése, hogy befogják a Hondát és a Yamahát a nyolcadliteres, négyütem? sportmotorok szegmensében.

Európa-szerte egyre nagyobb kedvvel veszik ugyanis a tinédzserek ezeket a gépeket: az eladási számok legalábbis ezt mutatják – persze a ’80-as, ’90-es évek kétütem?i által gerjesztett láz aligha ismételhet? meg.

Esztétikailag a 125-ös GSX-R a nagytesók vonalvezetését követi, formatervben és fényezésben egyaránt. A futóm? b?ven elegend? egy ‘modern’ nyolcadliteres négyütem? teljesítményéhez: el?l szimpla tárcsafék, hagyományos teleszkóp, 110-es illetve 130-as gumik. A tradicionális séma alapján készült a vázszerkezet is, amir?l – mivel a hivatalos bemutató el?tti gerillaakcióról van szó – nem tudni még, hogy acélból vagy alumíniumból van-é.

A blokk totális újdonságnak ígérkezik, majdnem biztosan vízh?téses és továbblépést jelent a Van Van-nak illetve a DR125-nek adományozott légh?téses egységhez mérten. 15 LE-s legnagyobb teljesítménynél vélhet?en ezt sem húzzák feljebb, a célpiacokon érvényben lév? szabályozások miatt.

ugrás fel