EST. 2002

Szuperkrossz: Megvannak a bajnokok

Véget ért a 17 fordulós amerikai szuperkrossz széria. A legnézettebb terepmotoros versenysorozat az utolsó pillanatig tartogatott izgalmakat. Mindkét 250 köbcentis kiírás bajnoki címe a leintés el?tti utolsó körben vált biztossá. Itt új bajnokokat avattunk, míg a nagyoknál három éve változatlan a király személye.

Ryan Villopoto (Kawasaki) – 450SX

Az elmúlt két év bajnokának roppant nehezen indult a szezonja, de az év második felére megtalálta régi formáját és onnantól nem kegyelmezett az ellenfeleknek. Nem volt olyan motoros, aki konstansan tartani tudta volna a tempóját, az év els? pár versenyén brillírozó suzukis Davi Millsaps pedig elfáradt a végjátékra, így már az utolsó forduló el?tt bebiztosította sorozatban harmadik bajnoki címét Villopoto, amivel a legnagyobbak közé emelkedett a statisztikai mutatók tekintetében.

Az ötödik olyan motoros lett az AMA SX történetében, aki legalább három bajnoki címet nyert a királykategóriában (Stewart nincs köztük) és a negyedik, akinek ez zsinórban sikerült. A kawás háziversenyben is lenyomta Stewartot: most már minden tekintetben (gy?zelmek, bajnoki címek) ? számít a legeredményesebbnek. A bennfentesek csak szuperlatívuszokban tudnak beszélni róla, és ha azt nézzük, hogy két nagyon komoly sérülésb?l felépülve nyerte meg az els? aztán pedig a harmadik címét, akkor nyílvánvalóvá válik, hogy elszántságban sincs ellenfele. A következ? két-három év is róla szólhat a tengerentúlon.

Will Hahn (Honda) – 250SX Kelet

A Hahn név nem ismeretlen a szuperkrosszért fogékonyak körében, de eddig jobbára csak az óriási bukások és hihetetlen balszerencsék köthet? hozzá. Az id?sebbik tesó, Tommy, ígéretes tehetség volt öt-hat évvel ezel?tt, ám nem sikerült maradandót alkotni a gyári csapatok kötelékében, majd privát versenyz?ként is folytatódott számára a hullámvasút, mára pedig odáig jutott, hogy kénytelen volt elárverezni az otthonát és civil állást találni magának. Az ifjabbik tesó, Will, szintén hasonlóan balszerencsésen kezdte a karrierjét, ám mellette máig kitartott a kenyéradója, a mez?ny technikailag egyik legjobban felkészült csapata, a GEICO Honda.

Will az elmúlt években makacs sérülések miatt nem tudott teljes hosszában teljesíteni egyetlen szezont sem, 2013-ra viszont megemberelte magát. A 8 fordulós keleti szuperkrossz bajnokságban ugyan nem ? volt a leggyorsabb és nem is az ? neve mellett volt a legtöbb futamgy?zelem, viszont minden egyes futamon dobogóra állhatott, így a sorozat utolsó állomásán már csak ügyesen kellett kamatoztatnia a KTM-es Marvin Musquinnal szembeni 5 pontos el?nyét. Hahn teljesítette a feladatot, legnagyobb riválisa mögött finiselt a harmadik helyen, ez pedig elég volt a bajnoki címhez. A GEICO Honda zsinórban a harmadik bajnokságát ünnepelte a keleti parton.

Ken Roczen (KTM) – 250SX Nyugat

A németek 2011-es MX2 motokrossz világbajnokának idei teljesítményét még sokáig emlegetni fogják a szakorgánumok. Egy sor rekordot állított fel Roczen Las Vegasban. ? lett az els? motoros, aki németként lett bajnok; az els?, aki gy?zelemre vitt egy Európai motormárkát; az els?, aki bajnoki címet nyert a KTM-nek az amerikai szuperkrosszban és az els? MX2-es világbajnok, aki ilyen rövid id?n belül hódította meg az Egyesült Államok mez?nyét.

Mindezzel együtt feszültséggel teli volt számára a szezonzáró. Hiába versenyzett egész évben nagyon okosan, és gy?jtött össze 25 pontnyi el?nyt az utolsó el?tti forduló el?tt, Salt Lake City-ben megtörtént vele az a blama, hogy nem tudta magát kvalifikálni a versenyre, így a bajnoki cím helyett, megszégyenülve, nulla ponttal távozott. Las Vegasra, a mindent eldönt? összecsapásra már csak 5 ponttal volt jobb ellenfelénél, a GEICO Honda címvéd?jénél, Eli Tomacnél.

A nevadai futam tulajdonképpen h? mása volt az egész szezonnak. Tomac hibázott egy nagyot az elején, majd’ ?rült tempóban darálta be az ellenfeleket és meggy?z? tempóval nyerte a versenyt, miközben Roczen okosan motorozva bejött a második pozícióban, ami elég volt a bajnoki címhez. A verseny után a két part legjobbjai idén el?ször és utoljára összemérték tudásukat a legendás Kelet/Nyugat szétlövésen, ahol Roczen gy?zelemmel igazolta királyságának létjogosultságát.

Ezzel véget ért a szuperkrossz bajnokság 2013-as kiírása. Két hét múlva már a motokrossz pályákon húzza a gázt az amerikai mez?ny. Hasonló izgalmak várhatók ebben a szériában is!

A 17 fordulós 450SX bajnokság végeredménye:

1. Ryan Villopoto 371 pont
2. Davi Millsaps 338
3. Ryan Dungey 337
4. Justin Barcia 277
5. Chad Reed 239
6. Trey Canard 221
7. Andrew Short 214
8. Justin Brayton 190
9. Broc Tickle 176
10. James Stewart 174

A 8 fordulós keleti 250SX bajnokság végeredménye:

1. Wil Hahn 198 pont
2. Marvin Musquin 195
3. Blake Wharton 171
4. Vince Friese 118
5. Gavin Faith 116
6. Cole Thompson 96
7. Dean Wilson 87
8. Lance Vincent 80
9. Kyle Peters 78
10. AJ Catanzaro 73

A 8 fordulós nyugati 250SX bajnokság végeredménye:

1. Ken Roczen 185 pont
2. Eli Tomac 183
3. Cole Seely 148
4. Jason Anderson 139
5. Martin Davalos 134
6. Kyle Cunningham 114
7. Zach Osborne 112
8. Tyla Rattray 99
9. Joey Savatgy 98
10. Malcolm Stewart 88


ugrás fel