EST. 2002

Szvoboda Bence: Bajnoknak született

Szvoboda Bence a magyar motokrossz egyik kulcsfigurája. 22 éves korára hétszer nyerte meg az országos bajnokságot, az élsport kategóriában öt titulussal büszkélkedhet. Ugyanannyival, mint Gyurászik László és Harangvölgyi András, a magyar krossz két legendás alakja. Bence azonban sokkal több, mint amit a bajnoki címek elmondanak róla. Egy elszánt, megtörhetetlen, oroszlánszív? gladiátor, akit a sikerek és a kudarcok edzettek k?kemény profivá.

A kezdetek

A 21 éves Bencét látva kevesen gondolnánk, hogy azért kapta meg élete els? krosszmotorját 8 évesen, mert a szülei félénk, visszahúzódó gyereknek tartották. Majd a motorozástól megkeményedik a gyerek – gondolta akkoriban édesapja, aki maga is versenyzett. Innen ered Bence olthatatlan rajongása a motokrossz iránt. 

“A balatonberényi házunk udvarában kezd?dött, ott ültem fel el?ször a kis automata Malagutimra. Fáradhatatlanul róttam a köröket a gyümölcsfák között szlalomozva. Le sem lehetett szedni a motorról. Ha jobban belegondolok, pályafutásom során egyik pályán sem mentem összeadva annyi kört, mint a berényi udvarban.” – emlékszik vissza az els? lépésekre a hétszeres magyar bajnok.

És a kocka el volt vetve. A kis Bence azonnal ráérzett a motorozás szépségére, annyira ügyesen közlekedett a Malagutival, hogy nem sokkal kés?bb egy váltós, 65 köbcentis Kawasakival rajzolta a nyolcasokat a házuk udvarának talajába. Az els? igazi krosszpályára lépésre sem kellett sokat várnia, 9 évesen, Óhídon jött el a nagy pillanat.


A balatonberényi privát pálya

“Még ma is emlékszem az els? pályára gurulásom minden pillanatára. Bakancs volt rajtam, egy melegít?, síkeszty?, téli kabát, sisak és szemüveg. Nagyon élveztem és apu elmondásai alapján bátran motoroztam. Aztán teltek a hónapok, szépen lassan rendes felszerelésem is lett, motorozgattunk, és egyszer csak eljött az els? nagy megmérettetés ideje. Lipótfán egy meghívásos versenyen apu bedobott a mélyvízbe.”

Bence már ekkor felhívta magára a figyelmet. Az utolsó kanyarig vezette élete els? futamát, de pár méterrel a cél el?tt túl nagy gázt adott és elesett. Második lett. Ez volt az a pillanat, amikor édesapjának egyértelm?vé vált, ennek a fiúnak van keresnivalója a motokrossz világában. A következ? nagy lépcs?fok az els? országos bajnoki futam volt, pár héttel a lipótfai siker után. K?szárhegyen, egy sokkal er?sebb mez?nyben újra meglepetést okozott a kis Szvoboda: a harmadik helyen végzett.

A sikereken felbuzdulva a Szvoboda család nekivágott az els? teljes bajnoki szezonnak. Bence szorgalmasan készült a megmérettetésekre, de tapasztaltabb ellenfelei rendre legy?zték ?t. Így is az el?kel? harmadik helyen fejezte be a bajnoki küzdelmet. A következ? évben, 2002-ben aztán a magyar mez?ny ízelít?t kapott Bence küzdeni tudásából: nehéz kezdés után megnyerte élete els? magyar bajnoki címét.

Az apa, aki még ma is ott van a fiú háta mögött
(Óhídon, 9 évesen – Kókán 2012-ben)

“A sikeres bemutatkozás után nagyon készültünk a 2002-es szezonra. Új motort kaptam, edzegettünk apuval, már amennyire el tudott szakadni a munkájától. Én még mindig csak szórakozásnak fogtam fel. Igen ám, de az els? pár verseny után éreztem, hogy fizikálisan nem vagyok a legjobb. Hamar elfáradtam, ezért mindig csak második voltam Pilcsik Tomi mögött. Nagyon bosszantott ez a helyzet. Elkezdtem sunyiba’ edzegetni, már amennyire 10 évesen ezt meg tudtam magamnak valósítani. Sokat bringáztam és futottam rendszeresen. Senki sem tudott róla. Aztán amikor elmentünk a versenyekre, képtelenek voltak legy?zni. Úgy is tudtam nyerni, hogy elestem az els? kanyarban. Emlékszem, mennyire csodálkozott mindenki. El nem tudták képzelni, hogy mi történt velem. Ezzel annyira felfejl?dtem, hogy nem csak a magyar bajnokságot, hanem a Közép-Európa Kupát is megnyertem ebben az évben.”

A gyorsan jött sikerek ellenére komoly akadályok tornyosultak Szvobodáék el?tt. A versenyzést családi büdzséb?l finanszírozták és Bence elszenvedte az els? komolyabb traumát: a nagykanizsai verseny edzésén nagyot bukott, hónapokig mankóznia kellett.

“Ma is kiráz a hideg, ha erre a balesetre gondolok. A célugró után egyenesben beszitált a kormányom, aztán lekapcsolták a villanyt. Kaposváron tértem magamhoz a kórházban. Sokáig hátráltatott ez a sérülés, még évek múltán is éreztem a lábamat, de meg sem fordult a fejemben, hogy abbahagyjam. A felépülésem után még szívósabban kezdtem el tréningezni, súlyzókkal futottam, aminek meg is lett az eredménye. 2004-ben megnyertem a 85-ös kategóriát egy Suzukival.

Veszteni is tudni kell

A 85-ös bajnoki cím után az ajánlatok is megtalálták Bencét. Egy évet ment a Yamaha Hungária támogatásával Magyarországon. A bajnoki címét nem tudta megvédeni, majd az év végén eligazolt Ausztriába a Schruf KTM-hez. Pályafutása egyik legnehezebb id?szaka volt ez. A 85-ös osztrák bajnokságot és az Auner Kupát is nyer? helyzetb?l vesztette el.

“Egyetlen kör hiányzott a bajnoki címhez. Az ellenfelem motorhiba miatt kiállt, apu bemutatta a táblán, hogy nyugi, már csak egy kör van vissza, majd pár pillanattal kés?bb elnémult a motorom, elolvadt benne a dugattyú. Az egész éves munkám egy pillanat alatt odaveszett. Akkor vigasztalhatatlan voltam, olyant csináltam, amit azóta sem: azon a helyen hagytam a motorom, ahol cserben hagyott. Gyalog mentem vissza a boxba. Így utólag belátom, kellett ez a kudarc.”

Fermói rajt: elöl Roczen (94), Lupino (4) és Szvoboda (39)

Ez az id?szak dönt? fontosságú volt Bence karrierjében. A 85-ös motoron nem csak az osztrák bajnokságban ért el sikereket. Legszívesebben a fermói Európa-bajnoki versenyre emlékszik vissza, ahol a mai nemzetközi motokrossz világsztárjaival mérte össze tudását. Alessandro Lupino, Mattis Karro és Ken Roczen után a negyedik helyen végzett. De a magyar tehetség és a mai világsztárok pályafutása innen már nem tudott párhuzamosan folytatódni. Bence versenyeztetésének nagy részét még mindig a családi kassza fedezte, így viszont nem tudott konkurálni a nyugat-európai srácokkal. Majdnem félbe is szakadt az ígéretesen induló karrier.

“A 85-ös kategória fontos lépcs?fok egy krosszos életében. Itt kell megalapozni a jöv?t nemzetközi versenyeken való részvétellel. Ehhez viszont nagyon sok pénz kell, szponzorok nélkül megvalósíthatatlan. Emlékszem egy komoly beszélgetésre, mert már nem kevés pénz volt bennem, és a szüleim nem tudták, mi legyen ezzel a motoros dologgal. Ott az enyém volt a választás lehet?sége. Apu megkérdezte, hogy komolyan szeretném-e ezt csinálni, akarom-e folytatni, mert egyre nehezebb finanszírozni a versenyzést. Mindennél jobban akartam a folytatást. Nagy leveg?t vettünk és mentünk tovább, de sajnos nem tudtuk azon a szinten folytatni, ahol az ellenfeleim. Talán, ha akkor egy olyan csapat állt volna mögöttem, mint most, akkor én is el?rébb tarthatnék. Ez azonban már nem számít.”

A lét a tét

Bence karrierjének a KTM Hungária ajánlata adta meg az újabb lökést 2007-ben. Egy olaszországi edz?táborban kapott tesztlehet?séget, ahol meggy?zte a döntéshozókat, bekerült a csapatba. Egyetlen szépséghibája volt az ajánlatnak: 85-ös motorról négyütem? 250-esre kellett felülnie, így teljesen kimaradt számára a 125-ös kategória. Ez szellemileg és fizikálisan is hatalmas váltás volt neki.


Bence Szvoboda image clip (with interview)
from Norbert Nagy on Vimeo.

“Nagy falat volt, ekkora terhet nem éreztem korábban. Közöm nem volt a 250-es motorhoz. A túlélésért küzdöttem rajta. Homokos pályán halott voltam. Aztán egyszer csak valami bekattant. Én sem hittem el, nem tudom magyarázni semmivel. Egyik reggel felkeltem, és m?ködtem a motoron. Pakson nyertem az év els? futamát, Thomas Simkót szó szerint kikerültem a versenyen. Mindenki csodálkozott, hogy ez hogyan lehetséges. Úgy néztek rám, mint egy ufóra. Az akkori bajnok, Borka Janika már pont nem volt MX2-ben. Simkó néha meg tudta ?t el?zni, ezért volt akkora dolog ez a futamgy?zelem.”

Bár Bence ebben a szezonban nem tudta megnyerni az élsport MX2 kategóriát, utána viszont nem volt megállás! A 2010-es szezon kivételével minden évben bajnok lett: egyszer MX1-ben, négyszer MX2-ben, és nem csak Magyarországon halmozta a sikereket! Csehországban az utóbbi két esztend?ben csupán sérülések miatt csúszott le az MX2-es bajnoki címekr?l, 2011-ben világbajnoki pontokat gy?jtött a Német Nagydíjon, és kétszer képviselhette hazáját a sportág legnívósabb rendezvényén, a Nemzetek Krosszán, ami egy krosszos számára talán a világbajnoki címnél is nagyobb megtiszteltetést jelent.

Az álmok kapujában

A 2014-es év sorsfordító lesz a magyar reménység számára. Indulni fog a német, a cseh és a magyar bajnokságban, valamint az EMX300-as Európa-bajnoki kategóriában. Egy utolsó nagy lehet?ség, hogy felfedezze ?t egy külföldi csapat.

“Túl sok munkám van benne, hogy most befejezzem. Az utolsó cseh bajnokin elszenvedett sérülésem után volt id?m gondolkozni a jöv?mön. A kórházból egy teljesen más Szvoboda Bence jött ki, mint aki bement. Ennél céltudatosabban még nem készültem egyetlen szezonomra sem. Ha most felállnék, akkor sok lemondás és küzdés menne a kukába. A családomnak, a csapatomnak, a szponzoraimnak, de els?sorban magamnak tartozom annyival, hogy éljek a lehet?séggel.”

Bence szezonja ezen a hétvégén kezd?dik el az els? cseh bajnoki versennyel, aztán a rá következ? hétvégén Bulgáriában utazik az Európa-bajnoki szezonynyitóra, majd a rá következ? hétvégén a magyar bajnokság els? fordulóján áll rajthoz Gyálon. Embertpróbáló feladat, de ha valaki, akkor a hétszeres magyar motokrossz bajnok képes lesz teljesíteni.

 
A címeres mezben

ugrás fel