EST. 2002

Tökölön kezd?dött a Quad SM Bajnokság

2007. április 8-án megkezdődött az Országos Quad Supermoto Bajnokság. Április 7-én szombaton már lehetőség volt edzeni a tököli pályán. A hangulat remek volt, a mezőny kifogástalan.

Szombaton még csak mindenki próbálgatta újdonsült techinkáját, beleértve Somfai Matyi BM racing quadjának a töréstesztjét, Kovács Krisztián Kiki légszűrő törését. Vasárnap reggel 8 órakor kezdődött a gépátvétel. Ekkor már láttuk, hogy soha nem látott technikai színvonala lesz a Quad Supermoto versenynek.

Ezt a vélemény elősegítette 4 cseh versenyző, 1 svájci, valamint több magyar éllovas is. Kalin Walter a svájci versenyző szombat este azt mondta Farkas Tominak, soha nem gondolta volna, hogy ilyen profi mezőnyt fog találni Magyarországon.

Kovács Krisztián „Kiki” nyilatkozata a szombat este a következő volt:
„Nagyon jól érzem magam, nagyon örülök, hogy végre megint egy jó hangulatú mezőny állt össze és nincs helye az ellenségeskedésnek. Örömünkre, idén is sok új quados lépett köreinkbe, próbáltunk minden kezdőt segíteni és ellátni jó tanácsokkal.„

Újdonságnak számított a BM Racing quadjai, amit Bucsi Attila saját ötletei alapján építettek. Az idei évnek többen is ilyen géppel vágnak neki. Lsd: Farkas Tamás, Bedő Tomi, Somfai Matyi, Bucsi Attila.

Kovács Krisztián a tavalyi Bajnok, Tökölön a már régi Honda 450-es, de semmi képen nem gyengének számító quadjával állat rajthoz. Bizakodva, hogy elég lesz a „nagyok” ellen. Ezek mellett található volt több épített gép is, a következő motorokkal: KTM 610, Husaberg 610, 650. A kis kategóriában is nagy csatára lehetett számítani, Suzukik, Yamahák, illetve Hondák között.

A vasárnap reggeli szabad edzést nem kis meglepetést okozva Kovács Krisztián „Kiki” nyerte, a 450-es Hondával, mögötte 7 tizeddel lemaradva Farkas Tomi a 620as BM-mel, valamint a harmadik helyen Somfai Matyi szintén egy BM nyergében. Az időmérő sem alakult másképp, Kovács nyert, Farkas valamint Somfai előtt. „Remek volt látni, hogy igen is van esélye egy jó 450-es motornak a 600-asok ellen.” – nyilatkozta Kovács Kiki.

Az első futam rajta gond nélkül zajlott. Elsőként Farkas fordult, mögötte Somfai és Kovács. A helyzet a földes részen gyorsan megváltozott, Kiki beelőzte Somfai Matyit és elkezdte üldözni az élen haladó Farkast. Már támadási pozícióba került a depó előtt, amikor lefulladt a motorja, ezért visszaesett a 10-ik helyre. Őrületes tempót diktálva a végére feljött a 4-ikre. Az első futamot Farkas (BM 620) nyerte Somfai (BM 550) és Kalin Walter (KTM 580) előtt. A további helyezettek Kovács (Honda 450), Bedő (BM 575), valamint Perach (KTM 610).

Az SQ2es kategóriában testvérharc folyt az első helyért, de végül Huba Csaba (Suzuki 450) futott be elsőként, bátyja Huba Dávid (Yamaha 450) előtt, a harmadik helyezést élete első versenyén Vidák Zorán (Suzuki 450) szerezte meg.

A depóban sajnos Kiki szembesült a bajjal. Nem véletlenül állt le a motorja, nagyon kopogott, és elment az alapjárat. Döntés előtt volt, megy a tartalék motorral esély nélkül, vagy megkockáztatja a versenymotor megállását. Az utóbbi mellett döntött. A második futamban Kiki megtartotta pole pozícióját a rajt után is, másodikként Farkas valamint egy remek rajttal Bucsi fordult harmadikként.

Bedő Tomi ezt nem sokáig nézte jó szemmel a negyedik helyről és hamar támadásba is lendült. Somfai Matyinak sikerült talán a legrosszabbul a rajtja, hiszen quadja el sem indult! (Benzin adagoló). A probléma sajnos tovább fertőzte csapattársát Bucsit is és hasonló technikai hibával feladni kényszerült a futamot. Ekkor még mindig nem volt elég a technika ördögének és az élen motorozó Kovács Kikit támadta meg. Kiki elmondása szerint semmi sem rosszabb, mint az első helyről kiesni úgy, hogy számítasz rá!

Így a második futam végeredménye a következő képen alakult: Farkas magabiztos és gyors menésével elsőként ért célba, Bedő Tomi megtalálva igazi énjét a második helyre küzdötte fel magát az ötödik helyről. Harmadikként pedig a cseh bajnokság éllovasa Perach ért be.

Az SQ2-es kategória második futamában is folytatódott a testvérharc. Huba Dávid ért be elsőként, majd Huba Csaba, és Vidak Zoran. Az összesített eredmény az SQ1-ben Farkas Tamás, Bedő Tamás, Kalin Walter Az SQ2ben Huba Dávid, Huba Csaba, Vidak Zorán.

A versenyzők elmondása szerint, minden idők legjobb versenye volt ez a tököli.

Koko motorsport

ugrás fel