EST. 2002

Torontóban beindult a tengerentúli Supercross

A kicsik

Ett?l az évt?l az Amerikai Motoros Szövetség (AMA) megváltoztatta a kategóriák nevét, hiszen többeket megtéveszthetett a korábbi megnevezés. A 125-ös kategóriában ugyanis nem csak 125-ös, hanem 250-es négyütem?, míg a 250-es kategóriában 450-es négyütem? gépek is indulhattak. Ezért a 2006-os idényt?l kezdve a kiskategóriát Supercross Lites-nak, míg a nagyot Supercross-nak hívják.

A Supercross Lites mez?ny is b?velkedett a sztárokban. Itt volt az idei Bercy SX gy?ztes Andrew Short (aki az els? számú bajnokesélyes), Davi Millsaps az egyik legtehetségesebb újonc, aki idén már nem Suzukin, hanem egy Hondán ül. Tiszteletét tette a korábba bajnok Donnie Hansen fia is, aki tavaly a második lett a Keleti parti bajnokságban: természetesen Josh Hansenr?l van szó.

A rajtot Andrew Short (Honda) kapta el a legjobban, és pár kanyarral kés?bb már tisztességes el?nyt brusztolt ki a két KTM-es Hansen és Nathan Ramsey el?tt. De nem tartott sokáig Short öröme, ugyanis a hatodik körben megadta magát a Hondája. Így az els? helyet csapattársa, Davi Millsaps örökölte, aki szívós munkával jött fel a negyedik helyr?l a másodikra. Millsaps a hátralév? körökben már nem hibázott, így már debütáló versenyén gy?zelemre vezette a Hondát. Millsaps sikerében szerencse-rajtszáma is közre játszhatott, hiszen az idei évt?l újra a 118-as számot viseli motorján (a 188-as helyett), amivel a legnagyobb sikereit érte el még amat?r korában. A második Josh Hansen lett a Red Bull KTM-mel, a harmadik helyre Billy Lanninovich hozta be Hondáját.

Toronto, végeredmény
  1. Davi Millsaps (Hon)
  2. Josh Hansen (KTM)
  3. Billy Laninovich (Hon)
  4. Jake Weimer (Hon)
  5. Michael Willard

A nagyok

Rég nem látott izgalmakat hozott a királykategória küzdelme. Az utóbbi években a Rossi doktori magasságokba emelked? Ricky Carmichael kicsit unalmassá tette a versenyeket, ugyanis magasan kiemelkedett a mez?nyb?l (Carmichael idén mindent megnyert: SXGP, AMA SX, AMA MX, US Open, valamint a Nemzetek Krossza). Eddig!! James Stewart válláról ugyanis lekerült a mázsás súlyként rá nehezed? teher, amit a rajongók valamint a szakma tett az színesb?r? krosszosra, így felszabadultan körözhetett Torontóban. Stewart tökéletesen kapta el a rajtot az új 450-es Kawájával, és mint a régi 125-ös id?kben, azonnal élre állt. De pár kör multán Bubba elcsúszott az egyik kanyarban és mire felállította motorját, Carmichael és Reed is megel?zte. Ez a kis bukás azonban nem zökkentette ki a ritmusából a kategória egyik legfiatalabb versenyz?jét (még csak 19 éves) és a következ? körben egy tripla ugratónál visszael?zte Reed-et, aki szintén nem ma kezdte a szakmát. Az ausztrál után már csak Carmichaelt kellett elcsípni, aki b? három másodperccel motorozott el?tte. A verseny felénél érte utol a címvéd?t Bubba, aki ett?l az évt?l a 7-es rajtszámot viseli (korábban a 259-es díszelgett Stewart motorján), és egy mosódeszkás részen megel?zte a ritmusát vesztett Carmichaelt. Stewart több mint négy másodperccet vert legnagyobb riválisára, aki üldözöttb?l üldöz?vé vált ezen a hétvégén. Stewart tempóját mi sem érzékelteti jobban, minthogy a versenyen csak ? volt képes egy percen belül teljesíteni a pályát.

Ha Stewart irama kitart az idény hátralév? részére is, és fejben is összeszedi magát, akkor Carmichael számíthat pár álmatlan éjszakára. Stewart feltámadásával vajon véget ér az RC-korszak? Nos a következ? hétvégén Vancouverben kiderül…

Nagy Norbert

Toronto, végeredmény
  1. James Stewart (Kaw)
  2. Ricky Carmichael (Suz)
  3. Chad Reed (Yam)
  4. Ivan Tedesco (Suz)
  5. Nick Wey (Hon)
ugrás fel