EST. 2002

Tortelli is visszavonul

Az elmúlt hétvégén megrendezett Bercy-SX-en jelentette be Sebastien Tortelli, hogy Stefan Evertshez és Mickael Pichonhoz hasonlóan, ? sem kívánja folytatni motokrosszos karrierjét, melynek elején sikert sikerre halmozott a gall krosszos, majd a vége felé csak a szenvedés jutott neki osztályrészül.

Archív: a célegyenes utáni kanyarban tempózik Seb az egykori cserénfai pályán

Tortelli a kilencvenes évek második felében volt fénykorában: 1996-ban, 19 esztend?sen hatalmas fölénnyel lett a 125-ös kategória világbajnoka (valamint az utolsó cserénfai vébé-futam gy?ztese), 1998-ban már a 250-es (akkori királykategória) világels?jének mondhatta magát a Kawasaki nyergében. Ez volt az a nevezetes évad, mikor Stefan Evertset utoljára le tudta valaki gy?zni a világbajnoki csatában. 1999 és 2005 között hét év szenvedés következett az amerikai bajnokságban, el?ször a Honda, majd a Suzuki nyergében, hogy 2006-ra egy KTM-et hajtva visszatérjen régi sikereinek helyszínére, Európába.

2000-ben második tudott lenni Carmichael mögött az mx-sorozatban. Azóta csak szenvedett a tengerentúlon

Tökéletes felkészülési id?szak után hatalmas vehemenciával vágott neki az idei esztend?nek, de a második nagydíj után véget ért a szezon Tortelli számára egy sajnálatos sérülés miatt, így a világbajnoki álmából ismét rémálom lett. 2007-re a mattighoffeni gyár már nem nevezte csapatába a mindig sérült franciát, Seb pedig jobbnak látta, ha búcsút mondd az élvonalnak.

Tortelli visszavonulása is egyértelm?en jelzi, hogy elérkezett a nemzetközi motokrossz életben a generációváltás ideje. A régi motorosok közül David Vuillemin és Mike Brown aktívak még, de ?k is már a mez?ny hátsó régióját er?sítik. Jöjjenek hát a fiatalok, hiányozni fognak a nagy öregek!

ugrás fel