EST. 2002

Tóth Imre a körülményekhez képest jól van

Mint arról már korábban beszámoltunk, Tóth Imi – a Racing Team Toth versenyz?je – a múlt vasárnapi aragóni (Spanyolország) futamon az els? körben hatalmasat bukott. Az esés következtében agyrázkódást és jobb kulcscsonttörést szenvedett a motoros, akit kedden a barcelonai Dexeus Klinikán operált meg a motorversenyz?k körében jól ismert dr. Mir. Imi a ma (csütörtök) esti géppel érkezik haza. A neheze azonban még csak most jön, hiszen k?kemény rehabilitáció szükséges ahhoz, hogy mindössze három hét múlva rajthoz állhasson a monzai futamon.

„Ez az utolsó pár nap nem volt valami túl szép, de a körülményekhez képest megvagyok. A m?tét elvileg jól sikerült. Nagyon szerettem volna ott lenni Assenban. Az aragóni tapasztalatok után úgy érzem, hogy esélyesek lettünk volna! Ráadásul ez az egyik kedvenc pályám is! Még a beavatkozás el?tt az MR kép alapján Mir Dorkor nem zárta ki az asseni visszatérést sem, de sajnos a feltárás után kiderült, hogy nagyobb a baj, mint azt gondolta. Hat darabra tört ugyanis a kulcscsontom, ezért komolyabb ’javításra’ volt szükség odabent. Megnyugtattak, hogy innen is szépen fel lehet gyógyulni, de ez nyilván egy lassabb folyamat lesz. Én viszont eltökéltem, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy mihamarabb pályára léphessek! A fájdalom már enyhült, de a neheze: a mozgatás és a rehabilitáció még csak most jön!

Tisztában vagyok vele, hogy nem lesz egy leányálom! Legjobban az bosszant, hogy a két kedvenc futamom el?tt történt ez az egész. Ha Assenben nem is, de Monzában mindenképpen rajthoz szeretnék állni! Nem hiszem, hogy ott már 100%-os lehetek, de igyekszem mihamarabb visszanyerni a régi formám! Nagyon szerencsétlenül jött ez most ki (illetve egy ilyen eset sosem jön jókor – nevet), de Assen és Monza el?tt ez nekem, nekünk különösen nagy pech! Szeretném megköszönni a sok jókívánságot, nagyon jólesett, hogy ennyien üzentek, hívtak, szorítottak értem! Sok er?t ad a felépüléshez!” – összegezte Imi a történteket.

ugrás fel