EST. 2002

Triumph Thunderbird, 2010

Bár hivatalosan a 2010-es modellpalettában szerepelteti majd a Thunderbird-öt a Triumph, azt már 2009 nyarán piacra bocsátja a nagypublikum számára. A britek a közkedvelt 865 köbcentis America és Speedmaster, illetve a 2.3 literes Rocket gigacirkáló között tátongó ?rt szeretné némileg befoltozni az 1600 köbös újdonsággal. A cég klasszikus Triumph értékeket, és egy mer?ben új dizájnt ecsetel, amikor a Viharmadárról beszél.

Az eddig még nem látott, teljesen új 1.6 literes, soros kettes er?forrás 92 lóer? maximális teljesítmény mellett 135 newtonméteres nyomatékra lesz képes. Hat sebességes váltóval szerelik az új cruisert, a hátsó kereket pedig – a Triumphoknál eleddig egyedülálló módon – szíjhajtással forgatja el a Thunderbird. A 200-as hátsó gumi nem sok jóval kecsegtet a man?verezhet?ség terén.

A Triumph kiegészít?k nagyon széles listáját kínálja fel opcióként a legújabb cirkálójához: króm hegyek, b?r táskák, egy- vagy kétüléses nyereg, satöbbi. Akinek arra van érkezése, ABS-el is rendelhet? majd a kismadár. 2009 júniusára várhatóak az els? eladás-érett példányok.

ugrás fel