EST. 2002

Unalmassági ráta

A The Biker Gene hasábjairól átemelt statisztika számosítja azt, amit egész évben éreztünk: egy-két villanástól, egy-egy féltávnál ejtett keményebb beszúráson kívül gyakorlatilag végig ásítoztuk a szezon királykategóriás versenyeit. Az els? táblázatból kit?nik, hogy a 2008-as szezonban nem volt olyan futam, ahol kevesebb, mint egy másodperc döntött volna a gy?zelemr?l. A görbe 2007-ben tört le meredeken, épp akkor, amikor a 800-as, elviekben biztonságosabb motorokat behozták. Bár a legendás 500-as géposztály után behozott ezres négyütem?ek még nagyjából tartották az élvezeti szintet, a mez?ny széjjelebb húzódása már ott is megfigyelhet? volt. A túlzott elektronikai rásegítés, mely a 990-es érában még kevesebbet nyomott latba, tett tönkre mindent, állítják a versenyz?k.

Érdemes még egy pillantást vetni a célvonalon mért átlagos id?különbségekre. Bár a dobogósok, azaz a gy?ztes és a harmadik helyezett közti differencia volt már hasonlóan rossz a 2004-es szezonban – ahol Rossi és Gibernau oly gyakran lesprintelte a mez?nyt, épp úgy, mint idén Casey és Vale -, de az els? kett? közti különbség nagyot ugrott az elmúlt két évben. Míg 1998-tól nagyjából 2006-ig tartotta magát a 2-2,5 másodperces trend, a 800-as érában ez egy csapásra 5-6 szekundumra n?tt.

Nyilvánvaló, hogy a segít? elektronika nélküli, üld-meg-ahogy-érzed ötszázasokat már soha nem fogjuk viszont látni, azonban az is egyértelm?, és tudja a Dorna is, hogy valamit lépni kell. Még egy-két olyan szezon, mint az idei, és az emberek nem fognak leülni a TV elé motorversenyt nézni, legalábbis nem ezt a sorozatot… mert van például egy Superbike VB, ahol köszönik szépen, m?ködik minden szépen, mint a svájci óra. Az egygumisítást már átemelte t?lük Ezpeleta, más kérdés, hogy a versenyz?k nem ebben látják a megoldást. Elektronika embargó? Talán, bár egy ilyen döntés miatt azok lennének zabosak, akik a legtöbbet ölték az ilyen irányú fejlesztésekbe. A legizgalmasabb, legkanszagúbb meccsek kétség kívül a negyedliteresek között zajlottak az idén. Két év múlva már ez sem lesz?

ugrás fel