EST. 2002

Válik Pedrosa és a Honda?

Stoner szárnyal, Rossi próbál kapaszkodni, Pedrosa… tényleg, Pedrosa mit is csinál? Már év eleje óta érezhet?, hogy a Honda idén, fogalmazzunk finoman, nem a legjobb úton jár. Bajnoki címvéd?je, Nicky Hayden pocsék szezont fut az 1-es rajtszámmal, a privát istállók közül egyedül a Gresini-féle alakulat szállított eredményeket, de az öreg Faustónak is megvan a maga baja – a többi formációról jobb, ha meg sem emlékezünk ehelyt.

És valljuk meg, sokkal, de sokkal többet vártunk (itt most mindenki, a sajtó, a szakma, a szurkoló, a sportfogadó és -barát értend?) a királykategória Benjáminjától, a kis Danitól. A spanyol színre lépése óta lehengerl?, amit az alacsonyabb osztályokban m?velt tiniként, arra nincs más szó: legendás. A MotoGP-ben rögvest egy gyönyör? második hellyel mutatkozott be, amellett meg hidegvér?, képes egyenletesen teljesíteni és született bajnok. Ezt még azok is kénytelenek belátni, akiknek nem tetszik Pedrosa droid mivolta, sem az általa hozott fapofa az eredményhirdetéseken.

Na igen, az eredményhirdetések. Idén, az egyértelm?en Daniel számára megépített RC212V-vel egyel?re úgy t?nik, semmi sincs a helyén. Az, hogy a motort a madárcsontú pilóta méretére szabták a tervez?asztalnál, egyedül arra volt jó, hogy bizalmi válság alakuljon ki a gyár és a világbajnok Hayden között. A helyzet mostanra, a Donington Park-i futam utánra érett meg arra, hogy maga a hispán is hangot adjon elkeseredettségének – talán még nem is volt ilyen rossz nagydíjuk az aranyszárnyasoknak, amióta MotoGP létezik, egy nyolcadik helyre futotta.

‘Pályafutásom kezdete óta hondás vagyok’ – mondta Pedrosa – ‘de idén nem jönnek az eredmények, tehét ideje körülnéznem.’ Ezt nyilatkozta le a márkájához mindeddig oly’ h? sportoló az angol rund után (amelyen tavaly fölénnyel gy?zött). Kemény szavak, amelyek sziklagörgetegként zúdulhatnak a GP-piac amúgy sem sima tükr? tavába. Dani szerz?dése az idény végén lejár a Hondával, és az elhangzottak fényében korántsem biztos, hogy aláírás kerül a hosszabbító megállapodásra.

‘Az edzéseken remek munkát végeztünk, de a csapat mindent elrontott’ – tetézte a pilóta. ‘A tartalékmotornak teljesen más beállításai voltak, ráadásul a váltó is eltér? volt benne. Így a felszerelt gumik túl puhák voltak, és hiába álltam az élre a verseny kezdeti szakaszában, óhatatlanul visszaestem. Jelenleg úgy érzem, semmi okom nincsen, hogy megint aláírjak hozzájuk. Korai még bármilyen döntést hoznom, de ideje, hogy körülnézzek, hogy a választásom a legjobb legyen, ha majd eljön az ideje.’ Mivel a Ducati nagyszer?en elvan Stonerrel, a Yamaha pedig biztosan Rossival fut 2008-ban is, Pedrosa pedig aligha igazol privát csapathoz, emberi számítás szerint maradna a Kawasaki vagy a Suzuki. Vagy a szerz?déshosszabbítás…

…azzal a HRC-vel, amely legutoljára tavaly, a Laguna Seca-i USA Nagydíjon hagyta el gy?ztesként a pástot Nicky Hayden révén – majd’ egy esztendeje. A Kentucky Kölyök egyébként annak ellenére, hogy kiesett Doningtonban is és köze nincs az idei szezonhoz, bizakodó a hollandiai verseny el?tt. ?k így egészítik ki egymást: mikor egyikük fennhangon elégedetlenkedni kezd, a másik elrág egy optimizmustablettát. És az egyensúly helyreáll. Az egyensúly helyreáll?

ugrás fel