EST. 2002

Vége a Gyorsasági Európa Bajnoki szezonnak is

Cartagena

Azt is megszoktuk már, hogy rögtön a következ? hétvégén van az utolsó futam
a spanyolországi Cartagenában. Három napunk volt arra, hogy átérjünk
a tengerparti városba és csütörtökt?l minden kezd?djön elörr?l.

Magda Attila úgy érezte, hogy ha sikerül újra jól beállítania a futóm?vet
talán dobogóra is tud állni.

Riziék ugyan kijavították a motor hibáját, de a teljesen tönkrement
hátsó lengéscsillapító
helyett kölcsön kapott másik rugóstag nem igazán
az ? futóm?vébe való volt. Az id?mér? edzéseken gyorsan kiderült, hogy Attila
nem fog tudni olyan jól szerepelni mint ahogy szerette volna. A 14. rajtkockát
szerezte meg.

Petra folyamatosan gyorsult az edzéseken és a 32. helyet érte
el a multhetinél jóval erössebb mez?nyben.

Rizi a használhatattlan futóm?vével és az ambició hiányával csak a 14.
helyr?l
indulhatott a versenyen. A versenyek gyönyör? napsütésben közel
30 fokban zajlottak.

A 125-ös kategóriában Magdának megint nem sikerült túl jól a rajtja,
de a második kört?l elkezdte a felzárkózást. Feljött a második boly elejére,
de addigra az els? boly annyira elhúzott, hogy nem volt esély ?ket útolérni.
A futam végén könnyen maga mögött hagyta ezt a bolyt és a 11. helyen
zárta a futamot.

Petra is nagyot küzdött a mez?ny másik hölgy versenyz?jével Heta
Lasolehtoval
és több mint két másodperccet javitott az idején és
igy a 28. helyen felyezte be a versenyt.

250-ben Rizinek nem sok esélye volt, hogy jobb eredményt érjen el evvel
a géppel, mint az edzéseken. A versenyen is 14.helyen végzett.

Reméljük jöv?re több Magyar versenyz?t láthatunk az EB futamain, anál
is inkább hiszen Braga helyett a Pannoniaringen rendezik az utolsó elötti
futamot.

Leemoto

ugrás fel