EST. 2002

Vermeulen a Suzuki MotoGP csapatában!

Chris Vermeulen elhatározta, hogy marad a MotoGP-ben, ha már belekeveredett a nagy kalandba. És az elhatározást tett követte: a Honda sajnálhatja, hogy még a 2007-es szezonra sem tudott egy öthengeres versenymotort az ausztrál rendelkezésére bocsátani: Chris így a Suzuki MotoGP csapat ajánlatát fogadta el, pedig a Honda rekordösszeget kínált, hogy a Superbike-ban tartsa fiatal csillagát. Aki így kikerül az aranyszárnyak alól és jöv?re már ellenfélként kell számolni vele.

Vermeulen elhagyja a Superbike-ot – a döntés nem egy hirtelen fellángolás eredménye, hanem komoly tárgyalások el?zték meg – a pilóta nem kapott megfelel? garanciát a Hondától (2007-re kért motort és helyet a MotoGP-ben), de sem gyári, sem fél-gyári RCV-t nem tudtak szavatolni számára. A Hondánál tudtak a Suzuki ajánlatáról, amely augusztus óta aktuális volt, és persze mindent megtettek annak érdekében, hogy kielégítsék Vermeulen óhaját és biztosítsanak neki egy motort s az azzal járó MotoGP-bemutatkozást. A helyzet viszont az, hogy a HRC jöv?re két fiatallal indul neki a versenyévnek, és a Gresini csapatnál is ifjak húzzák majd a gázt. A Pons-féle együttes pedig napi szinten tárgyal szponzoraival, és örül, ha zökken?mentesen el tud indulni 2006-ban, nemhogy vállalásokat tegyen két évre el?re… Így a pilóta, mivel döntenie kellett, döntött: a Suzukihoz szerz?dik, ahol tárt karokkal várják. A Honda Európánál elmondták, hogy rekordszámba men? ajánlatot tettek az ausztrálnak, hogy a márkánál tartsák egy újabb SBK-s szezon erejéig. Beszámoltak arról is, hogy a sportoló végig igen korrekten viselkedett, a végs? megbeszélésen elmondta, hogy egész éjjel nem tudott aludni a Honda hatalmas összeg? ajánlata miatt, de végül a MotoGP-ben való indulás vágya er?sebbnek bizonyult minden kísértésnél.

A Honda Ten Kate csapat CBR-jét így a Ducatitól érkez? James Toseland vezeti a következ? idényben, s megmarad a csapatnál Karl Muggeridge, akinek már van kell? (egy évnyi) SBK-s tapasztalat a háta mögött, hogy jó eredményeket érhessen el.

A legnagyobb kérdés, hogy a Suzuki képes lesz-e versenyképes prototípust összerakni 2006-ra, amellyel egyenrangú félként állhat ki a Yamaha, Honda és Ducati nev? ellenfelekkel. Ha igen, a legfényesebb jöv? várhat a királykategóriás csapatra, hiszen nincs kétség afel?l, hogy a jelenkor egyik legtehetségesebb fiatal motorversenyz?jét sikerült leigazolniuk. Ha nem, akkor Vermeulen talán álmodik még a Honda mesés ajánlatával…

ugrás fel