EST. 2002

Wanted játék

Hello Motorinfo.

Kb. 12 évesen kezdtem motorozni. Verhovina majd Karpati motorral (50cm3), majd
lett egy Minszk típusú motorom, ami már 125 cm3 volt. Zsír újonnan kaptam, de
akkor sem tudott többet 6-7 lóer?nél. S?t 100-tól jobban nem is ment. Már kezdetekt?l
gyengécske volt, úgyhogy ha egy helyben akartam fordulni akkor be kellett kicsit
dönteni, maxigáz, és kivágni a kuplungot, minek folyományaként a kerék pörögni
kezdett, és már tolta is a hátulját.

Történt hogy a helyi víztározónál fürödöztünk a haverokkal (ami persze tilos
volt ott). Én fürdés után felöltöztem, majd indultam volna hazafelé. Az egyik
haverom volt ott Jawa-val, ? kicsit bedöntötte, majd gyenge karékkaparás mellet
meg is fordult ‘helyben’. Én is megpróbálkoztam persze, merhát új
motor – bír az menni…

A gond az volt, hogy a gát teteje kb. 2 méter széles volt (ahol a motorok álltak),
és a srác úgy fordította meg a motort, hogy az eleje nem a víz felé állt. Én
meg nem. Az én motorom eleje a víz felé fordult, úgyhogy amikor kivágtam a kuplungot,
a kerék pörögni kezdett, és a motor elkezdett helyben fordulni, igenám, de az
els? kerék valahogyan beakadt a gát víz oldali partjába, minek következtében
a motor megindult a víz felé.

Lent haverok úszkáltak, fürödöztek, és amikor láták, hogy jövök Egérkét megszégyenít?
tempóban kezdtek el úszni, kapálózni a helyszínr?l, majd amikor a motor elmerült,
én persze rajta – jó kapitány utoljára hagyja el a süllyed? hajót – akkor
meg visszafelé úsztak, hogy segítsenek.

A gép már elmerült, de én b?szen ültem rajta. A motor még járt amikor már víz
lepte el. Azon a környéken kb. 2 méter mély volt, de mivel a gát oldala kb.
45 fokos volt, ezért csak lassan süllyedtem. Szóval jöttek a haverok, és a gát
oldalán csatárláncot állva kihúztuk, majd felállítottuk a hátsó kerekére, hogy
a kipufogóból kifolyon a víz. Majd légsz?r?ház víztelenítés következett, és
ezek utána pár rúgásra már indult is.

Az idén vettem egy 2003-as R6-ost, remélem nem történik meg ugyanez.

Üdv.

Nagy Attila

ugrás fel