EST. 2002

Yamaha MT 09 – This is Spartaaa!!!

Szerencsére mangáról nincs szó, így utólag a „This is Sparta!!”  kifejezés jobban illene az MT09-re. A tavalyi év (nehéz ezt leírni, hisz pár hete még az idei volt) egyik meglepetése számomra az MT09 volt. Valószín?leg én nem figyeltem eléggé, mindenesetre derült égb?l villámcsapásként egyszer csak kezünkbe vehettük a Yamaha legújabb supernaked játékszerét. Magyarországra is érkezett tesztmotor, amit még a tél beállta el?tt be is üzemeltek a kíváncsi érdekl?d?k és a kiéhezett újságírók számára.

Szöveg: Varga Gerg?. Fotók: Polis

Megmondom ?szintén, sosem voltam nagy MT-fan. Ha az Mt01-est vagy Mt03-as nézzük, egyik sem volt a kedvenceim között. Az egyik túl sok, a másik meg túl kevés. Ennek köszönhet?en az MT típusjelzésre is csak legyintettem els?re. Az adatok tanulmányozása után azonban felkeltette három szám a figyelmemet.: menetkészen 188 kg, 51 fokos dönthet?ség és három henger.  Még egyszer, mennyi?!? Nem egy, nem is kett?. Ide tényleg három van írva! Végre a Triumph és az MV után valaki be merte vállalni!

Hozzá kell tenni, sokan azt hiszik, hogy a három henger napjaink nagy találmánya, de azt tudni kell, hogy a Yamaha már korábban is dolgozott háromhengeres blokkal és dolgozik napjainkban is a csónakmotorjaiban. De azt is meg kell jegyezni, hogy az utóbbi években f?leg a Triumphoknak köszönhet?en volt a köztudatban a háromhengeres elrendezés.

Teszt Yamaha MT 09

Valami új. Valami más. Az MT-09 megérkezett …

Bár abszolút más karakter, de nekem els? ránézésre valamiért eszembe jut róla a Vmax. Talán a tank mellett húzódó légbeöml? nyílások miatt, nem tudom. Küls? jegyeit tekintve talán az eklektikus szó jut róla az eszembe. Szerintem jól néz ki, bár némileg zavarosnak hat. Naked bike-hoz méltóan semmi sincs elrejtve, minden a maga széls?ségében és nyerseségében elénk tárul. 

Gyönyör?szép 10 küll?s alu kerekek, aranyló, vaskos els? villa, keskeny hátsó idomzat, széles kormány, egy odabiggyesztett lámpa és egy m?szerfal.

A három henger miatt már látszatra is nagyon keskeny. A kipufogó elvezetése és a kis végdob is szépre sikerült, ráadásul a tömegközpontosítása érvényesítése miatt szinte a blokk alá került. Ha a részleteit megnézzük akkor minden a helyén van. Érdemes a hátsó leng?villa kidolgozását és alaposan szemügyre venni.

Ennek a kidolgozását sok gyár eléggé spórolósra veszi, itt ez az egyik legszebb eleme a gépnek. Ha egy egységként tekintünk rá akkor azonban nem túl harmonikus. F?leg az eleje, ami kilóg a sorból. Az els? lámpa és a kormány el?tti rész olyan mintha félbemaradt volna, vagy a tervez?k nem kaptak volna elég id?t a befejezéséhez.

Teszt Yamaha MT 09

A supermotós beütéssel rendelkez? naked bike 188 kg menetkészen.  Ez több, mint csábító …

Ahogy már mondtam, a Yamahának korábban is voltak (és vannak) háromhengeres blokkjai, de az itt látható 847 köbös soros er?forrás teljesen új fejlesztés. Meglep?en jól ötvözi a négyhengeresek és a kéthengeresek kedvez? tulajdonságait. Az igazán meglep?, mégis a motorblokk karaktere. A teljesítménye 115 LE és 87.5 Nm a nyomaték, ami nem t?nik annyira kimagaslónak, mint amennyire vezetés közben jónak érezzük.

Teszt Yamaha MT 09

A Cross Plane 3 elnevezés?, 115 LE-s motorblokk háromféle motorkarakterisztikával vezethet?. Sz?kséges is, ugyanis hátborzongatóan nyers az er?leadása.

A YCCT elektronikus gázkarnak köszönhet?en háromféle teljesítményleadási mód közül választhatunk. A maximális teljesítmény és a maximális nyomaték mindhárom esetben rendelkezésre áll, azonban  a fojtószelepek nyitása nem ugyanúgy történik, aminek köszönhet?en a teljesítmény leadásán tudtak lágyítani.

A „B” módban a leglágyabb, ezt ajánlom az els? kilométerek megkezdésekor, túrázáskor és csúszós vezetési körülmények között. A középs? „STD”-standard mód egy városi, közepesen sportos mód. Ez már b?ven elég a huligánkodáshoz és a sportos motorozáshoz. De ha valaki az igazi nyersességet, a már-már túl hirtelen és durva gázreakciót szeretne annak ott az „A” mód. Ez esetben szinte késlekedés nélkül követi a gázmarkolat elfordulását a fordulatszám mutatója.

Teszt Yamaha MT 09

Remek dönthet?ségének, alacsony súlyának és a supermotós könnyedség? vezethet?ségének köszönhet?en magasra teszi a mércét az MT09

Ahogy már mondtam, a lámpa és a felette lév? üres rész, illetve a m?szerfal mögötti ?r kicsit hiányosnak t?nik, kicsit spártai. Nem azt mondom, hogy rosszul néz ki, de hiányérzet kelt. A m?szerfal is követi a divatot, elég vagány lett. Az egész m?szerfal egy LCD kijelz? egységb?l áll össze. Információ van b?ven és alapvet?en jól leolvasható, a vízszintesen futó fordulatszám-mutatója azonban szokatlan volt számomra. A szokásos adatok mellet (küls?, bels? h?mérséklet, átlagfogyasztás, napi számlálók) került rá egy fokozatkijelz? is, és természetesen láthatjuk, hogy melyik motorkarakterisztikát választottuk ki.

Teszt Yamaha MT 09

A 100%-ban LCD-s m?szerfal vagány lett.  A vízszintesen látható fordulatszám leolvasása igényel némi megszokást, látjuk viszont a sebességfokozatot és a kiválasztott módot.

A könny? és felettébb karcsú alumínium-öntvény CF váz kidolgozására is a magas színvonal és a minimalizmus a jellemz?. A kell? stabilitáshoz a váz bels? részét bordázattal er?sítették meg. De mit sem érne mindez megfelel? futóm? és fékek nélkül.

El?l vaskos, aranyló, fordított 41 mm-es villákon gurul, amin az el?feszítést és a húzófokozati csillapítást tudjuk állítani. Az els? futóm?nek meglep?en hosszú, 137 mm-es rugóútja van. A hátsó futóm? ennél is érdekesebb, ugyanis a hátsó rugóstag szinte vízszintes helyzetben van.

A vázat olyan keskenyre tudták szabni, hogy a leng?villa bekötési pontjai a vázhoz képest kívülre kerültek és nem a megszokott módon belülre. Hátul ugyanannyi lehet?ség van az állításra, mint az els? villán és a rugóúttal itt sem lesz gond, ami ez esetben 130 mm.

Teszt Yamaha MT 09

A kecses hátsó is szilárd jellemet takar. A teljesítményleadás mellett a hátsó ülés is spártai. A szépségért meg kell szenvedni.

A villák a szépen kidolgozott, 10 küll?s 17-es alu kerekekre támaszkodnak. A sportmotoros felniméretnek köszönhet?en el?l 120-as, hátul 180-as gumikkal gördül az Mt09. Mondanom sem kell, hogy ebben a méretben szinte bármilyen gumit megtalálunk a pályagumitól a túráig.

Az MT09 az R1-r?l megörökölt 4 dugattyús, radiális fékmunkahengerekkel és 298 mm-es tárcsákkal fékez. Hátul egy szimpla 240 mm-es lassítja. A tesztmodell ABS nélkül volt szerelve, de idén már rendelhet? ABS-es verzió is. Csak az nyugtalanít, hogy lehetséges, hogy nem lehet majd kikapcsolni…. A fékek egyébként b?ven ellátják a feladatukat, könnyen és jól adagolhatóak, még talán kicsit pluszosak is erre a gépre.

Teszt Yamaha MT 09

Nemcsak a kanyarok, hanem a szórakozás nagymestere is. Ezt mindenki élvezni fogja!

Ha a nyeregbe pattanunk, az els? ami felt?nik, hogy az ülés nagyon keskeny. És nemcsak az, hanem a váz és a tank els? része is nagyon soványka lett. Ez mindenképpen nagy el?ny a kisebb termet? motorosok számára, és kezelhet?ségét is javítja. A másik, ami felt?nik az a magasan elhelyezett és széles kormány. Így az üléspozíció jóval egyenesebb a megszokottnál, talán egy naked bike és egy supermoto keverékét adja.

Ha túllendülünk ezen és beröffentjük az új indítókapcsoló segítségével, a háromhengeres nyers hang kezd el rötyögni alattunk. A kis kipufogódobnak köszönhet?en már alaphelyzetben elég jó hangja van, de használat közben ezt tovább fokozhatjuk … Az els? pillanattól érezzük, hogy nagyon könny? és könnyen kezelhet? az MT09, viszont a gázadagolása elég nyers. Így érdemes megfogadni a B és az STD mód használatát, f?leg az els? néhány száz kilométer megtétele alatt.

A Yamaha bázisát elhagyva rögtön a városi forgalomban „vizsgáztattam”. Itt is jól teljesített. A széles kormányra oda kell figyelni, ugyanakkor az egyenes testtartásnak köszönhet?en jól látunk a kocsik között és magabiztos a motorkezelésünk.

Ahogy egy kicsit is magabiztosak leszünk, már elkezdjük az elejét emelgetni a kigyorsításoknál és stoppizni a piros lámpáknál. Egyszer?en nem lehet nem bohóckodni ezzel a motorral.  Kiérve a város forgatagból egyre jobban érzem magam a gépen. A hosszabb szakaszokon már jobban elforgathatjuk a háromhengeres blokkot. A CP3-as blokknak a nagy el?nye a totális kiegyensúlyozottsága. Torpanás és mindenféle teljesítményhiányt nélkülözve gyorsít a fordulatszám teljes tartományában. Összehasonlításként, az FZ8-asnál ez egész tartományban 10-15 lóer?vel és 5-10 Nm-rel többet teljesít. Ezek persze csak számok, de az érzés olyan mintha valami nagyköbcentis sportmotoron ülnénk.

Teszt Yamaha MT 09

A szélvédelme a naked-ekt?l megszokott 140-150-es tempóig elviselhet?, felette viszont már illik kapaszkodni. F?leg ezen a gépen, mert a 200-as tempót pikk-pakk elérhetjük vele. A végsebessége b?ven 200 felett van, itt nem lesz hiányérzetünk.

Az MT09 egyensúlyban van, a súlyelosztását szinte fifti-fifti arányúra tervezték. Az els? kerékre 51%, míg a hátsóra a maradék 49% jut. Ennek és a kimagasló motorblokknak köszönhet?en gyerekjáték vele a hátsó keréken motorozás. Legyen az 1-2-3-asban,  amelyik fokozat szimpatikus. A másik izgalmas dolog a sportmotoros dönthet?sége. Jó lenne majd nyáron kipróbálni kicsit jobb id?ben is. 

Szerencsére azért néhány elfogadható kés? ?szi napon tudtam vele gurulni. A kanyarokban igazán elemében van. A futóm?ve jól eltalált. Azzal kell számolnunk hogy a magasabb építés miatt (+10mm) egy kicsit máshogy fordul mint az eddig megszokott nakedek.  A hátsó futóm?vön érdemes egy kicsit el?feszíteni, így nem könnyül el az eleje olyan könnyen er?s gázadáskor. Érezni egy kis imbolygást, de ahogy állandó a terhelés (elkezdtünk kanyarodni, fékezni vagy gázt adni) megnyugszik a Yamaha.

A dönthet?sége határait nem sikerült megérezni. Egyszer-kétszer éreztem hogy a hátulja csúszkál, de fizikai korlátokba (lábtartó, kipufogó) nem ütköztünk az utcán. Könnyen és mélyen bedönthet?, különösebb er?lködés nélkül. Er?s fékezésnél érezni a hátsó kerék fel?l némi pattogást. De ahogy elkezdünk kanyarodni, ez megsz?nik, és amikor a hátsó futóm? már kell?en betámasztott a kanyarokból való kigyorsítás szinte bámulatos. Nagyon jó a visszajelzés a hátsó gumi fel?l is. Ez talán a Bridgeston Battlax-eknek is köszönhet?.

Nem leszünk ilyen jókedv?ek azonban, ha utassal motorozunk, mármint mi igen, de az utasunk nem. A vezet?ülés sem a felh?tlen kényelmet szolgálja, bár ez azért használható, de kell?en fakír utas kell ahhoz, hogy valakivel megosszuk az élményeket. Az utasülés a minimalizmus jegyében készült, err?l felesleg több szót ejteni. Meg kell még említenünk azonban a fogyasztást is, ami 5.8 liter lett vegyes használat mellett. Azt gondolom, ekkora élvezeti faktor mellett b?ven elfogadható.

A másik tényez? az ára, ami garancia lehet a sikerre. Az MT09 „cakkundpakk” 2,398,000 Ft-ba kerül és az ABS-es verzió sem éri el a 2.6 millió Ft-ot. Ha körbenézünk, így is veri 200 ezerrel a márkán belüli FZ8-at, de alatta van a Z800-nak és a Triumph Tripléknek is.

Említettem, hogy a motor els? fele olyan, mintha félbe maradt volna. Természetesen van erre is megoldás, ugyanis készül egy gyári Street Rally verzió is, ami egy optikai tuning az MT09-re.

Teszt Yamaha MT 09

Az MT09 egy mindennapi használatra is alkalmazható sportos fenevad! Jól ötvözi a supermotók és a naked bike kiváló tulajdonságait. A motorblokk nagyon jó, nagyon spontán, ugyanakkor a gázreakciók elég er?teljesek! Nagy el?nye, hogy a túrázás és a sportosság felé is könnyen fejleszthet?. Ez egy nagyon jó alap, ami a jó árral vegyítve biztosan sokak fantáziáját fel fogja kelteni. És a Yamaha nem állt meg az MT széria kib?vítésével, Milánóban már szemügyre vehettük az idén debütáló kéthengeres MT07-est…

Teszt Yamaha MT 09 

ugrás fel