EST. 2002

Gy?riek a százban

Varga és Nagy – ahogy persze Hermann is – sporttörténelmet írhatnak, ha végigmennek
a távon. Magyar pilóta kétkerek?vel ugyanis még nem ért el Dakarig. A
kezdés mesébe ill?, a prológ és az európai szakaszok után mindkét gy?ri versenyz?
az els? százban vert tanyát. A java persze csak ezután következik, és ezzel
mindannyian tisztában vannak.

Tudja ezt a szintén gy?ri Tichy János is, aki barátként tartja a kapcsolatot
Vargáékkal: "Eddig mindennap tudtam beszélni Ákosékkal" mondta a Kisalföld
napilapnak Tichy. "Tény, hogy eddig jól szerepeltek, de ?k is elmonták,
ez még semmit nem jelent."

Ennek megfelel?en Szilveszter éjszakáján is csak visszafogottan ünnepelt a
gy?ri alakulat (a prológot Varga a 22., Nagy a 99. helyen zárta). "Egy
koccintásra azért jutott idejük, de mint mondták, rendkívül feszültek voltak,
s fel kellett készülniük a következ? szakaszra
, ami ugyan autópályán zajlott,
de így is majdnem ezer km-t tartott." Ezen az egykor dzsúdózó, kenuzó és
kézilabdázó Varga Ákosnak akadt egy kis problémája, mert tömör gumikkal vágott
neki a 919 km-nek. "Ez a sivatagban megfelel?" kommentált Tichy János
a Kisalföld-intejúban "ám az autópályán felforrósodott, s három kereke
is tönkrement." Mindezek ellenére gond nélkül, id?ben sikerült eljutni
Granadáig.

A harmadik szakasz (Granada-Rabat) alatt is nagyszer?en tartották magukat a
gy?riek, és a negyedik etap (Rabat-Agadir) után is változatlan az összetett
állása
, mivel a napi gyorsaságit a köd miatt törölték.

A képen Cyril Despres.

Fotó: G. Soldano

ugrás fel