Két napot töltött a Red Bull egészségügyi központjában, ahol igen alapos
vizsgálatot, fizikai tesztet végeztek rajta. A kontrollt egy – Talma elmondása
szerint – nagyon kedves német orvos vezényelte, rendkívüli precízséggel. Folyamatosan
vettek t?le vért, miközben futott és biciklizett, s figyelték, hogy fizikai
igénybevétel során milyen változásokat mutat a teste. Gábornál mindent rendben
találtak.
Az er?nléti vizsgálat mellett a KTM magyarját egy sor információval és tanáccsal
látták el, hogy hogyan tudja növelni a koncentrálóképességét. Egy edzésprogramot
is kapott, amit itthon végig kell csinálnia.
Talma meglátogatta a „f?nököt”, Bartol urat, aki nagy örömmel fogadta. A munka
g?zer?vel folyik, egy percre sem áll meg és a narancssárgák hihetetlenül
keményen dolgoznak, hogy a márka felvegye a versenyt az ellenlábasokkal
a 2005-ös idényben. Talmácsi találozott Kurt Nicoll-lal is, aki a projekt
versenyigazgatója – mellesleg az amerikai supermoto bajnokság résztvev?je. A
gyárlátogatást Talma ennyivel nyugtázta: „Nagyon komoly!”
Az információkért és a képekért köszönet a Faster Managementnek.
Legutóbbi hozzászólások