EST. 2002

Végleges felállás a Hungary Team-nél

A motoros Grand Prix történetének els? magyar csapata eredetileg két hazai
pilóta szerepeltetését t?zte ki célul a legrangosabb versenyen, de Rizmayer
Gábornak, aki a 250-es kategóriában versenyzett volna, sajnos nem sikerült megfelel?
támogatást kiharcolnia szponzoraitól, ezért nem tudta állni a VB-versenyzés
ráes? költségeit.

A Hungary Team ezt követ?en más versenyz?k bevonásával kísérletezett, aminek
eredményeképpen megegyezést kötöttek Yves Polzer osztrák versenyz?vel, 100 ezer
euró összeget átvállalva a Polzer-re es? versenyköltségb?l. A 21 éves versenyz?
leszerz?dtetéséhez már a szükséges engedélyek is megvoltak, de Polzer végül
elállt a szerz?dést?l. A Hungary Team ezek után egyetlen versenyz? szerepeltetése
mellett döntött, ami ugyan költséges megoldás, de immár végleges döntés.

Id?sebb Tóth Imre csapatf?nök érdekl?désünkre elmondta, hogy a két versenyz?
komplett éves költségvetése elérte volna a 1.5 millió eurót, a költségek viszont
egyetlen versenyz? indítása esetén sem sokkal mérsékl?dnek. A jelent?s médiaérdekl?dés
ellenére a szponzorokkal való tárgyalások mindeddig nem hozták meg a várt áttörést,
amit leginkább a hazai motorsport mostoha helyzetével magyaráz a csapatf?nök.
Az eddigi szponzorok: Top Moto, M-Reklám, és a gumikat biztosító Dunlop. Ifjabb
Tóth Imre motoros felszerelését a Spyke, a Nolan és a W2 szállítja.

A két darab felkészített Honda versenymotor és a felszerelés Japánba szállítása
március 25-én kezd?dik, a 7 tagú csapat március 31-én ül repül?re. A csapat
tagjai: a versenyz?, a csapatf?n?k, a team manager, és a négy szerel?. A japán
futamot megel?z?en több teszten már nem vesz részt a csapat.

A rossz id?járási körülmények mellet folytatott IRTA tesztek alapján korai
lenne még el?zetes jóslatokba bocsátkozni a várható sikerrel kapcsolatban, ugyanakkor
vannak pozitív el?jelek: Jerezben Tóth Imi két másodperccel jobb körid?t futott,
mint a tavalyi ottani verseny folyamán. A fiatal versenyz? testben és lélekben
felkészült az idény els? futamára, jelenleg ínhüvelygyulladása ellen kap injekciókat.

ugrás fel