Szöveg és kép: Fazekas Gyula
Tél volt. Úúútálatos hideg és latyak mindenütt. A Karácsony már elmúlt, a tavasz még messze. Irány az internet, vajh’ mennyib?l tudnám kihozni? Néhány órával kés?bb már volt repjegyem és kb. tudtam, hogy május 28-tól június 13-ig a szigetország vendége leszek. Aztán április közepéig semmi. Mondjuk genetikai vizsgálat nélkül is 5 perc alatt bizonyítható Pató Pál és közöttem a vérségi kötelék.
Szóval április 12-én rádöbbentem, nincs se szállásom, se kompjegyem, se tervem, se koncepcióm, se semmim. Kétségbeesett kapkodásba kezdetem. Els?nek a Man szigeti szállást akartam megoldani, részint az ár, részint a kaland kedvéért kimondottan „vidéki túrizmusban” gondolkodtam. Találtam is egy csomó email címet a neten, amikre írhattam, kb. 70 érdekl?d? levelemre olyan 15 választ kaptam, 3-4 kivételével a „Nagyon sajnáljuk, de a TT idejére már nincs szabad szobánk” típusúak voltak.
Nem csak motorverseny: a Man szigetre csak az menjen, aki a kétkerek?ek mellett a csodás, fest?i tájakat is szereti! (Klikk a képekre! Mega TT-galéria nyílik!)
A maradékból a Richard/Denis aláírással rendelkez? Kirkmichael közeli címet választottam, sima megérzés, semmi különösebb oka nem volt. Illetve csak annyi, hogy közel van az ún. Mountain course-hoz. Az eredeti elképzelésemet – miszerint bérelek egy motort/autót Londonban és azzal megyek a szigetre/en a kompjegy foglalása keresztülhúzta. Június 4-én akartam áthajózni és 11-én vissza, na, Pató Gyuszkónak szembe kellett néznie a valósággal a netes jegyvásárlás kapcsán. Ha ragaszkodom a dátumokhoz, akkor csak gyalogos hely maradt és az is csak hajnali 04:15 órai, liverpooli indulással, a visszaúttal még rosszabb a helyzet. Reggel 7-kor indul és Heyshamba visz, Loverpooltól 80 km-rel északabbra.
Mindegy, megvettem a jegyeket, leleveleztem a Man szigeti szállást és vártam a május végét. A terveiben 1 hét londoni városnézés volt a kezdet. Érdekes város, bár meglehet?sen drága és els?re könny? összekeverni a toleranciát a nemtör?dömséggel. Innen vonattal irány Liverpool. Érdemes megvenni a jegyet el?vételben, mert úgy kb. a harmadába kerül és van helyjegyed. Ott egy Base2stay Liverpool nev? szállodában aludtam, hibátlan kis szállás a „vigalmi negyed” kell?s közepén. Kértem taxit reggel 3-ra.
Útba ejtve: a legendás Ace Caféban mindig megfordul egy-két érdekes szerzet
Furcsa volt – kb mint egy rossz zombis horror filmben – szombat hajnalban a szétcsapott helyi ifjúság között döcögni a klasszikus „london taxival”. Irány a komp, lecuccolás, sör beszerzés és bóbiskolás a következ? két órában. Már a szigeten, Douglas kiköt?jében szereztem egy ingyenes térképet a sziget tömegközlekedésér?l. Ennek tanúsága szerint 2-300 méterre kell legyen a buszterminál. Csomagokkal köröztem vagy 20 percet, mire rájöttem, hogy az a 3 darab kis buszmegálló fülke az un. „terminál”. Egyszer rossz helyen szálltam le, így csak 9-re értem Kirkmichaelbe. Ott a helyi használtautó kereskedésben megtudakoltam, hogy milyen messze a szállásom. Közölték, hogy 3-4 mérföld, de nem jár arra busz…..?! Mindegy, nekivágtam gyalog.
Húsz perccel és egy mérfölddel kés?bb egy ellen?rz? ponton találkoztam néhány marshallal, ?k biztosítják a pályát a verseny ideje alatt. Mondom, ki vagyok, mit akarok. Az nem lepett meg, hogy csodálkoznak, de a reakciójuk mértéke bevallom megrémisztett. Közölték, hogy 10 percem van a pályazárásig. Fogalmam nem volt, hogy mi is az valójában. Egyik?jük hátraszaladt és egy valószín?tlenül koszos pickuppal tért vissza. Mondta, ugorjak be, elvisz… Húúú, meg vagyok mentve. De nem ám akárhogyan!
Az egész valami olyan kedves és figyelmes módon történt, hogy felmerült bennem, a végén még ki kell fizessem a fuvart. A vélt célomnál kirakott és már száguldott is vissza. Itt újabb marshalok siettek a segítségemre. El?adtam a sztorim. Fogalmuk nem volt róla, hogy hol lehet a szállásom, és hogy ki is lehet az a bizonyos Richard és Denis. Ám a számuk megvolt, így felhívták nekem ?ket. Richard megígérte, hogy eljön értem autóval. Megjegyzem, ekkor még olyan 4 perc volt a pályazárásig. 2 perc múlva besatuzott egy ezüst Z3 kabrió és kipattan bel?le Richard. Egy magas, ?szül? igazi angol úr, de a fesztelenebb fajtából. Pik-pak bedobálta a cuccaim és már égtek is a gumik. 500 méterrel arrébb megállt és közölte, hogy itt fogok lakni, de vegyem magamhoz, amire szükségem lesz és rohanjak a szemközti dombra, mert az a 11th milestone, onnan jól látni és még van max. 1 percem minderre. Hallgattam rá.
Az els? nap képei az Arai futamról innen készültek. Jó tanács: a Man szigeti napsütés igen csalóka. Ha süt, akkor 20-22 fok van, és nem érzed ugyan, de 20 perc alatt leégsz. Délután 5 után viszont annyira hideg lesz, hogy pulóver nélkül hangosan fognak csattogni a fogaid vacogás közben. A pályazárat 18.30-kor oldották fel, ergó dideregtem vagy két órát – végre mehetek „haza”. Kis ismerkedés a háziakkal és irány az ágy – másnap Mad Sunday!
Zarándoklat: a világ minden tájáról érkeznek a motorsportmegszállottak, mindenfajta motorokon. A versenyek közben érdemes körbenézel?dni a parkolókban is!
(Klikk a képekre, a galériában megannyi motorérdekesség!)
Az „?rült vasárnapon” az utcai motorosok és egyéb közleked?k veszik át az uralmat, de a TT-hangulat ellenére a Mountain Course ilyenkor ugyanúgy sima közút, mint máskor. Sajnos idén is sok baleset történt. Richard csak nevetett: „Ez a nap mindig ilyen!” Én inkább Peelbe mentem. Pontosabban megemlítettem Richardnak, hogy hová készülök. Erre ? felajánlotta, hogy mivel úgyis Peelbe megy golfozni, hát elvisz. Gyönyör? kisváros telis tele motorokkal és motorosokkal. A nagyobb pubokban természetesen MotoGP futamot néztek. Millió látnivaló, veterán felvonulás, a kiállítások többsége ingyenes, és ezen a héten TT és/vagy motor centrikus.
Este visszabuszoztam Kirkmichelbe, onnan meg a kocsmában rendelt taxival haza. A kb. 78 éves sof?rrel megpróbáltam megegyezni, hogy jutányos áron vigyenek el majd 11-én hajnalban a szállásomról a kompkiköt?be. Csak annyit ígért, szól a f?nökének. Aki fel is hívott pár óra múlva és közölte, hogy a reggel 5:30 nekik túl korán van és nem tudnak taxit küldeni. … És ki sietett a segítségemre miután reggeli közben megemlítettem a problémám? Természetesen a drága jó Richard. Megígérte, hogy kivisz. Hát akkor ez is kipipálva. Másnap ismét versenynap. Ma délnek gyalogoltam úgy 1-2 mérföldet. Cronk-y-bone-nál találtam meg a fotózásra alkalmas helyet.
300-zal lakott területen: akárcsak Disney Landet, a TT-t is egyszer mindenkinek látnia kell él?ben
B?ven 200 km/h fölötti tempóról kis fék, jobb kanyar és újra nyélgáz, ám közben „kiesik” az út a motorok alól. Szóval az ultranagysebesség? egykerék garantálva. Úgy is volt. Napközben mindenféle népekkel találkoztam, egy 50 körüli belga fószer egykedv?en mesélte, hogy sajnos az öccsének KTM-Ducati kereskedése van, így csak ezt a két márkát választhatja, egy Dukiról idén ült át KTM 990 Adventure-re. Próbáltam együtt érz? képet vágni, de szerintem nem voltam tökéletes. Én lényegesebben kevesebbet nyavalyognék, ha az öcsém miatt ilyen sz?k választékból szemezhetnék csak. A mai napra kiszemelt helyen sajnos se büfé se WC. Még szerencse, hogy vittem sütit és innivalót. A bokrok meg jó s?r?k arrafelé. Harmadnap elnéztem a f?városba, Douglasba. Igen, a drága Richardnak ma is éppen erre akadt dolga. Ment gyúrni, így ide is elfuvarozott. Mondtam már, hogy lehetetlen nem imádni a Manxokat?
A douglas-i grandstand minden szeglete látogatható, itt sorakoznak a csapatok, a boxok. Sokkal inkább emlékeztet egy OB-futam depójára, semmint egy SBK, vagy pláne egy MotoGP depóra, közvetlen, fesztelen, emberi hangulatú az egész. Sajnos a KMR Kawasaki sátra szinte hermetikusan be volt zárva, így nem köszönhettem be az egyetlen magyar résztvev?nek, Bitter Sándornak. Egyébként egyetlan hatalmas kegytárgy-vásár (is) ez az egész. Pólók, pulcsik, sapkák, b?rruhák, sisakok, megkapsz mindent. Az árak magasak, de még elviselhet?ek, a sör hideg, ám a kaja – mint szinte egész Britanniában – szinte ehetetlen. Ezek a drága Britek még a sültkrumplit is el tudják rontani.
Nem hiszitek, mert én sem hittem, de még a douglasi templom is TT múzeummá alakul ezen a héten! Mivel a f?város teljesen elvarázsolt, gondoltam, uccu neki, eltévedek! (Szeretek eltévedni idegen helyeken) Ahogy bóklászok, egyszerre egy rakás motoros bukkantak fel, szintén eltévedve: keresték a helyes utat. Nicsak! Ez egyik egy Desmosedici, ebb?l sincs sok a világon. Alig ocsúdtam fel, lépek egyet, hát egy tetováló szalon. Hmm, ez isteni jel. Bementem. Az el?térben egy floridai nyugdíjas házaspár n?i tagja bátorította a férfi szakaszt, hogy varrasson valamit. Udvariasan vártam néhány percet, majd elunva a dolgot megkértem a kb. 61 éves m?vészt, hogy ugyan árulja már, el ki az az „Akos”. Mivel minden kirakott mintán az ? neve szerepelt: designed by Akos. Közölte, hogy fogalma sincs, ? csak vette ezeket a mintákat… Mi?! Hogy ez nem túl emelkedett válasz?! Hát az nem, de szimpatikusan ?szinte. Szóval ráböktem egy sematizált Isle of Man-címerre és két perc múlva már kerregett is a varrógép. Egy kedves és brit-mód-hatalmas csajszi igencsak oda lehetett a gondolatért, hogy ez az els? tetkóm, mert kb. 70 képet készített az alkotás alatt. Vagy csak tetszettem neki..? 😉
Douglasb?l busszal mentem haza, még ebben a lassú tempóban is félelmetes a pálya. Sajnos nem tudott végigvinni a sof?r, mert – bár kedvesen szólt, hogy a „Balligi ember itt szálljon le” – épp a 11th milestone el?tt történt egy Renault kontra három motor baleset, és lezárták az utat. Én már csak a motorokat és az autót láttam, de az sem volt szívderít?. Így 10 perc gyaloglás után ismét Beth szobájában voltam. ? Richard 10 év körüli lánya, aki „kölcsönadta” a szobáját a TT idejére.
Nem csak superbike: a modern sportgépek mellett a klasszikus, oldtimer-vonal, és az oldalkocsisok is állandó résztvev?k
A harmadik versenynap reggelén ismét csak elég volt elpottyantanom reggeli közben, hogy ma Kirkmichaelbe szeretnék menni és a jó Richard már közölte is, hogy épp újságért kell mennie és természetesen elvisz. Hát most erre mit lehet mondani…?! Jó helyet találtam, de az es? közbeszólt. Délután 1 körült félbeszakították az SSP futamát és másnapra halasztották a versenyt. Hárommérföldes gyaloglás hazáig. Nem bántam, a Mountai Course gyalogosan is hajmereszt?. Reggel gyalog mentem kb. 2 mérföldet, egy templom el?tt táboroztam le többedmagammal. Jó képeket tudtam itt készíteni, és nagyon meghatott a közeli tanyán kávét és szendvicset áruló nagymama igyekezete, hogy el?kotorja emlékezetéb?l a magyar „köszönöm” szót. Els?re lengyelül próbálta.
Annyira megtetszett ez a hely, hogy az utolsó napon is itt táboroztam le. Illetve kb. 200 méterrel lejjebb, ez lett a leghosszabb nap. 11:30 helyett több halasztást követ?en 17:30-kor indították el a Senior TT futamot: a TT rádió tanúsága szerint Ramsey-nél vizes volt a pálya. Végül csak elindultak, és Mr. McGuinness besöpörte a 17. gy?zelmét. Ezzel ? az els? az él?k között és második Joey Dunlop mögött (akinek 26 els? helyezése volt) abszolút értelemben.
Man TT: ahol legendák születnek
Haza gyalog, összepakolás és másnap hajnalban Richard már vitt is kis kabriójával a douglasi komphoz. Érzékeny, de gyors búcsú és check-in. Heysham két órára van a szigett?l. Kietlen kiköt?, ipartelep, kb. a nagy semmi. Nagy nehezen sikerült hívatnom egy taxit, irány a vasútállomás. A taxis srác Lengyelországból jött hét éve – éljen az EU…
Az állomáson öt perc alatt megvettem a jegyet, és már úton is voltam. Egy átszállás, sok olvasgatás, délben ismét Liverpool fogadott, a már ismert szálloda. Lecucc, fényképez? felkap, és irány a város! Furcsa, emberi, itt-ott durva, de szerethet?. Este képek feldobálása a FB-ra, vonatjegy beszerzése el?vételben, néhány korsó Guinness és alvás. Reggel átgázoltam az el?z? este maradékául otthagyott szeméttengeren és már zötyögtem is Milton Keyness felé. El?z? nap foglaltam taxit a silverstone-i pályára. Ha már brit földön vagyok és épp ezen a hétvégén rendezték a MotoGP futamot, hát ki nem hagyom. Sajnos az állomáson nem volt csomagmeg?rz?, így végig cipelhettem a cuccaim. Több kilométer gyaloglás – miután a magyar anyával büszkélked? taxisof?r 2-szer eltévedt – egyórányi sorban állás a jegyért, és végül négy óra ácsorgás szakadó es?ben, rettenetes er?s szélben és 10 fokban. Kibírtam, de nem állítom, hogy élveztem volna. Na jó, a MotoGP motorok hangja hátborzongató, a Moto2-esek pedig meglep?en hangosak. Másfél órát vártam a taxira a pálya körüli dugók miatt. Végül visszaértem Milton Keynessbe, buszra szálltam és 7-re a lutoni reptéren voltam. Alig fél nap (12 óra!) reptéri bóbiskolás után irány a gép, pár órával kés?bb már fáradtan szemlélhettem kicsiny lakásomban uralkodó állapotokat a távollétemben elkövetett padlócsiszolás eredményeként. Újra itthon!
Hogy megérte-e? Mindennél jobban. Olyan, amilyennek elképzeltem? Á, azt sokszorosan múlta felül. Hogy megyek-e ismét? Abban biztos lehetsz.
Legutóbbi hozzászólások