EST. 2002

A leghosszabb út ötvenes robogóval


Eredeti, nem kicsit ?rült és mindenképpen tiszteletre méltó utazást tud maga mögött Claudio Torresan, a 26 esztend?s trevisói illet?ség?, mérnök végzettség? fiatalember. Diploma után el?menetel, szakmai karrier, juppizás és egyéb világi dolgok helyett inkább megvalósította egy álmát: nyolc hónapig hajtott egy ötven köbcentis kisrobogót, távolsági csúcsával pedig bekerült a Guinness rekordok könyvébe.

A kaland 2010. március 10-én kezd?dött: a derék Claudio észak-olaszországi lakhelyér?l, Carbonerából indult neki, hogy elérjen – Tadzsikisztánba, egészen pontosan Dushanbe városába, a kínai határhoz. Valójában a Guinness-rekordot már egy bulgáriai etap során abszolválta, de természetesen az út ott nem ért véget számára. A néha k?kemény terep és id?járás, a fáradtságos és nem egyszer unalmas szakaszok ellenére emberünk kitartott, s az eredmény: 17 ezer 446 kilométer.

Robogója egy 1998-as (!) Gilera Stalker volt, amelyet számos ponton átépített Claudio. Átalakította például a vázszerkezetet oly’ módon, hogy elférjenek a gépen az oldaltáskák és az úti dobozok. Az RMS nev? olasz m?hely sokat segített a célok elérésében, a felkészülést?l támogatták az ifjú utazót.

Persze a kalandoknak itt még nincs vége. Idén egy újabb kihívás vár Torresan úrra, de ezúttal egy barátja is csatlakozik: a cél Indokína, Laosz, Kambodzsa és Vietnam, motorral, biciklivel, gyalog, stoppal illetve vonattal. Alant videó a tádzsik finisr?l, angol feliratokkal, de a korábbi részek is érdemesek a megtekintésre.

ugrás fel