EST. 2002

Gyárit? Utángyártottat? – 2. rész – Amin az életünk is múlhat

Azért is írunk most a fékr?l, mert ahogy n? a kínálat, úgy zavarodnak össze a hallott információk és a valóság. Egyre több motoros társunktól hallunk olyan “tuti” információkat, amik sajnos nem állják meg a helyüket. Így aztán a valóság és a hiedelmek egyre távolabb kerülnek egymástól.

A most boncolgatni kívánt termékek talán legnagyobb gyártója eddig inkább az USA-ban ért el komoly piaci eredményeket és jelenleg ott hatalmas el?nnyel piacvezet? a fékalkatrészek piacán. Mostanában az európai vásárlókat is egyre inkább igyekszik kiszolgálni ez a megfizethet?, és mégis min?ségi fékalkatrészeket fejleszt? márka.  

Icon Kawasaki

A versenysportban senkinek sem kell bemutatni az EBC fékbetétjeit és tárcsáit. Mint az összes komoly gyártó, az EBC Brakes is, az ott szerzett tapasztalatokat helyezi át sikerrel a mindennapokban használt termékeire.

Icon Kawasaki

A felmerül? kérdések megválaszolásában az EBC szakemberei is segítettek nekünk, hiszen ?k napi szinten foglalkoznak ezzel a témakörrel, és ezért eléggé hiteles a véleményük. Mivel ez a márka olyan széles skálát képes biztosítani, hogy az már szinte lehetetlen, hogy valaki ne találjon megfelel? féket a motorjának és az igényeinek, felhasználjuk a tanácsaikat és segédanyagaikat a cikkhez.

Az egyik kiemelt alapelv, hogy a fék talán a motorozás egyik legfontosabb eszköze.  Vezetéstechnikailag és biztonságtechnikai szempontok alapján is értékelhetjük, de az átlagembernek a biztonsági vetület a legfontosabb.

Más szempontokat figyelembe véve pedig szinte mondhatjuk azt, hogy ha valaki gyorsulni szeretne egy versenypályán, akkor a legolcsóbb tuning, ha javít a fékrendszerén, hogy jól tudjon lassulni. Mert ha jó rövid a féktávunk, rengeteg id?t nyerünk – ezáltal gyorsulunk.

Ezek csak kiragadott gondolatok az okok közül, amiért érdemes a legjobb féket megszerezni magunknak vagy legalábbis törekedni rá. 

Megpróbálunk most összefoglalóan, olvasóink korábban feltett  kérdéseire válaszolni: 

1. kérdés: Cseréljünk házilag, otthon fékbetétet? 

Icon Kawasaki

 

A fékbetét kopó alkatrész, ezért ellen?rzése id?r?l id?re szükséges, amit bárki el tud otthon is végezni, viszont amikor már be kell avatkozni, az kényes kérdés.

Szerintünk csak abban az esetben szabad belevágni a házilagos kivitelezésbe, ha szakirányú végzettségünk van, de legalábbis nagy gyakorlatunk a témában és megfelel? eszközök állnak rendelkezésünkre. Sajnos személy szerint is ismerek olyan versenyz?t, aki elfelejtette meghúzni a rögzít? csavarokat és igen komoly tempónál vesztett fékhatást. Szerencsére ? egy nagyobb eséssel megúszta, de utcán egy ilyen hiba végzetes lehet. 

2. kérdés : Cserélhet? a gyári fékbetét után gyártottra?

Icon Kawasaki

Igen, mert egyes gyártók kimondottan hajtanak arra, hogy az általuk fejlesztett betétek legalább az ‘original’ min?séget tudják, s?t bizonyos esetekben még jobbak is azoknál. (Ezt sok teszt alátámasztja itthon és külföldön egyaránt.) Viszont óvakodjunk a gagyi, ötezer forintos szinter betétekt?l és azoktól a “jótanácsoktól”, amik szerint nyugodtan használjunk organikus (karbon – kevlár) betéteket a gyárilag szinterhez hangolt motorjainkba (akár spórolás vagy esetleg tárcsakímélés címszóval)!!!

Csakis nagy odafigyeléssel válasszunk fékbetét, típust és márkát! Lehet?leg olyan betétanyagot használjunk, ami a gyárinak megfelel vagy esetleg annál jobb min?ség?. Fontos, hogy ne vegyünk ismeretlen eredet?, olcsó, bóvli fékbetétet, mert lehet, hogy spórolunk jó esetben párezer forintot, de a végszámla mégis jóval magasabb lehet majd.

Ahogy n? a vezetéstechnikai képzettsége egy motorosnak, úgy emelkedik a fékek használatának aránya is. Tehát, ahogy egyre jobban aknázzuk ki a motorban és magunkban lév? tudást, úgy növeljük a fékekre ható er?t. Egy gyengébb min?ség? fékbetét pár er?sebb fékezés után komoly meglepetést okozhat, de elég az is, ha csak veszít a megszokott teljesítményéb?l és ezzel egy kanyarbemenetnél szembesülünk, siet?s tempóval érkezve.

Icon Kawasaki

Mindig vegyük figyelembe tudásunkat, az adott motor típusát és használati területét, valamint azt a szempontot is, hogy egy fékbetét kilométer/ár aránya a motorra vetítve elenyész?. Ha 20-30.000 km közötti használatot veszünk alapul, amit társítunk egy itthoni átlag motoros évi mondjuk 10.000 km/szezon használatával, akkor gyorsan kiszámolható, hogy egy jó fékbetét-készlet komplett költsége éves szinten 10-15 ezer forint között van egy háromtárcsás motor esetén. Míg egy hibásan kiválasztott betét esetében ez a költségarány megváltozhat a gyorsabb kopás illetve a tárcsa nem megfelel? avulása miatt. 

3. kérdés : Milyen “tudásszint?” fékbetétet használjunk?

Icon Kawasaki

Ez nagymértékben függ a felhasználástól, de azt az aranyigazságot megtarthatjuk, hogy a gyári ajánlással megegyez?t. Ennek oka, hogy valószín?leg mindannyian azért választottuk azt a motortípust ill. modellt, mert megközelít?leg a gyártásnak megfelel? célra szeretnénk használni.

Példában ez úgy állja meg a helyét, hogy ha valaki egy 250 kg-os túramotort vásárol, akkor számára valószín?leg felesleges eltérni a gyári ajánlástól és sportosabb fékbetétekre cserélni az eredetit. És természetesen egy sportmotor sport betéteit sem cserélhetjük túramotorokhoz való karbon betétekre, legalábbis büntetlenül.

A fékbetétek anyaguktól függ?en melegszenek és h?lnek, így hatásfokuk is más és más. Egy pályára való sportosabb betétet tovább kell melegítenünk, hogy elérje a megfelel? h?mérsékletet és, hogy ezáltal használni tudjuk a bel?le kinyerhet? többlet féker?t, ráadásul megnövekedett terhelésnél sem melegszik túl és nem is veszít hatékonyságából, de mégsem használható mindenre.

Míg egy utcai betét szinte minimális használat után már képes a megfelel? teljesítményt nyújtani, nagyobb terhelés mellett – így jobban felmelegedve – viszont már veszít a képességeib?l.

Tehát ha meghatároztuk a felhasználási területet, és az eltér az eredeti gyári szándéktól, csak akkor változtassunk, és akkor is lehet?leg csak a jobb min?ség irányába fejlesszünk.

4. kérdés: Karbon/kevlár vs. szinter?

A fékeknél nem csupán egy betétre kell gondolni hanem egy komplett rendszerként kell kezelni a benne található alkotóelemeket. A két egymásra er?sen ható alkotó elem a féktárcsa és a fékbetét.

Sokan úgy gondolják, hogy a szinter betétek anyaga miatt a tárcsa nagyobb kopásnak van kitéve, de ez a gondolatmenet téves. A szinter betéthez tervezett motorok féktárcsa anyaga nagyban eltér az organikus (karbon/kevlár) betétekhez szerelt tárcsák anyagaitól.

Icon Kawasaki Icon Kawasaki

Attól, hogy szinter betétet használunk egy szinter rendszerhez fejlesztett tárcsával, nem tesszük tönkre id? el?tt a tárcsát. Fordított esetben, ha viszont organikus fékbetét (karbon/ kevlár) választunk azt a gondolatmenetet követve, hogy a puhább óvja a tárcsát, bizony komoly fékhatás-csökkenéssel kell kalkulálnunk, ami pedig balesetveszélyes és ezért senkinek sem ajánljuk.

Icon Kawasaki Icon Kawasaki

Fontos azonban megjegyezni, hogy a szinter betétek között hatalmas a min?ségi különbség. Jelen vannak a piacon olyan Távol-Keletr?l származó termékek, amiknek nem hogy az összetételét, de még  a származását sem lehet meghatározni pontosan. Az ilyen betétek használata valóban vezethet id? el?tti féktárcsa avuláshoz. A komoly márkák szinter betétei esetében kenési tulajdonságot is számon tartunk, amivel a gyártó épp a tárcsák élettartalmát növeli.

Összefoglalva, a szinter betét nem eszi jobban a tárcsát, feltéve ha megfelel? min?séget választunk bel?le, mert gyárilag ehhez hangolták a fékrendszert. Viszont vannak olyan fékbetétek forgalomban itthon, amelyek – függetlenül az anyaguktól (szinter és organikus egyaránt) – kíméletlenül hazavágják a tárcsáinkat!

Minden esetben ha tehetjük, kérjünk tanácsot szakembert?l, mivel a betétek spektruma olyan területet ölel át, ami speciális tudást igényel.

Az alábbi táblázatból látható, hogy például az EBC Brakes el?ször felhasználási terület szerint, aztán az anyagmin?ség  és azon belül még a terhelhet?ség szempontjából is osztályozza a fékbetét kínálatát:

Icon Kawasaki

5. kérdés: Milyen féktárcsát válasszak? 

A féktárcsák élettartalma és futásteljesítménye normális esetben, általában meghaladja egy átlagos használatú motor élettartalmát. Amennyiben nem versenyzünk vagy nem extrém sok kilométert megyünk a motorral, érdemes átgondolni, hogy mi is vezetett a kényszer? tárcsacseréhez.

Legtöbbször az id? el?tti tárcsa elhasználódást a spórolásunknak köszönhetjük, mivel a gyanúsan olcsó betétek sajnos tárcsagyilkosok többnyire. Gazdagabb motoros társadalmakban lényegesen kevesebb féktárcsát adnak el a forgalmazók, viszont ott nem is divat spórolás címszóval kínai, indiai vagy pakisztáni fékbetétet választani egy fékbetét csere alkalmával. Ennek az indokolatlan spórolásnak köszönhet?en aztán itthon gyakori, hogy 20-30 ezer km-t futott motorhoz már féktárcsát keresnek a megtévedt vagy megtévesztett gazdik, pedig minimum háromszor, négyszer ennyi lenne a normális élettartama egy utcai tárcsának.

Tehát érdemes átgondolni és tudni azt, hogy a pillanatnyi örömöt, amit egy olcsó fékbetét vásárlása okozhat, hamar szétoszlatja az a felismerés, hogy elforgácsolta kedvenc motorunk féktárcsáját a hatalmas üzleti fogásnak vélt keleti csemege.  De ha már nincs mit tenni, és muszáj ezt a drága alkatrészt cserélni, akkor megint érdemes megfontolni, hogy mit válasszunk.

Icon Kawasaki

Tárcsát csak is komoly körültekintéssel vásároljunk, olyan gyártótól, amelynek termékeiben megbízunk. Hiába kínál valaki olcsóbban egy tárcsát, ha anyaga nem megfelel?, futásteljesítménye és ami még fontosabb, hatásfoka nagyban elmarad a valamivel drágább, de ellen?rzött min?ségt?l.

Ha eltérünk a gyári alkatrészt?l csak is magas színvonalú és fejlesztésekben aktív gyártó termékeit válasszuk, aki komoly min?ség ellen?rzéssel rendelkezik és termékeit hivatalos képviselet által forgalmazza itthon.

Sokan tudják, hogy a gyári árakhoz képest, közel féláron lehet kapni nagyon jó min?ség? utángyártott  féktárcsákat, de vannak, akiknek ennyi nem elég és még jobban akarnak járni.  Na ez aztán egyenes út a bóvli világába és itt már meg is kapják a min?ségileg igencsak kifogásolható, de néhány ezressel olcsóbb termékeket, és megteszik ezt még akkor is, ha tudják, hogy életveszélyes amit csinálnak. Sajnos az ember ilyen, mert a men?, látványos küls?ségekre nem sajnálja a pénzt, de a kevésbé látható biztonságra, arra nagyon.

A képviseletek a tanácsadás és a termékkövetés miatt elengedhetetlenné váltak. Versenyz?k és mi is, akik napi szinten ebb?l élünk, folyamatosan tanácsot kérünk a képviseletek szakembereit?l. A fékek anyagválasztása külön szakma lett, épp úgy mint egy futóm? szerelése és beállítása.

Icon Kawasaki

Sok mindent lehetne írni itt az anyagmin?ségekr?l és arról, hogy a féktárcsa lehet hengerelt szénacél vagy kovácsolt rozsdamentes nemesacél, esetleg öntvény, kiegészítve azzal, hogy melyikhez milyen betétet javasolnak a gyártók, de ez nagyon bonyolult téma. Elég, ha annyit tudunk err?l, miszerint egyáltalán nem mindegy, hogy mit mivel használunk, és majd a konkrét esetet beszéljük meg egy szakemberrel.

A fékek alkotóelemeinek összehangolása, és a legideálisabb kiválasztása a megfelel? felhasználási célnak ma már nem annyira egyértelm? a széles termékpaletta miatt. Így ha tárcsát kell cserélnünk mindenképpen keressük meg a kirendeltséget és kérjünk tanácsot. Meglep? fékhatás növekedést érhetünk el magas futás teljesítmény mellet egy jól összehangolt min?ségi féktárcsa és fékbetét kombinációval.

Icon Kawasaki

6. kérdés: Féktárcsa-csere esetén betétet is kell cserélni?

Ez nem lehet kérdéses, miután a féktárcsa betéttel érintkez? része egy köszörült felület, amit a használt betéttel – ami felvette a régi tárcsa megkopásának formáját – bizony már néhány fékezés után károsítunk.

Alapszabály tehát, hogy új tárcsát, csakis új betéttel járassunk be, és ezt a komolyabb gyártók meg is követelik a garanciális feltételeik között.

7. kérdés : Érdemes fém fékcs?vel szerelni motorunkat?

A kérdés megválaszolása természetesen igen. De ez is függ a felhasználástól és a fék elvárt teljesítményét?l. A fémfékcs? az egyik legjobb módja, hogy egy jól m?köd? fékrendszer hatékonyságát és élettartalmát tovább növeljük.

Azonban itt is figyelni kell, hogy milyen anyagból és milyen összeszerelési technikával épül fel a rendszer. Van olyan szerelési technika, amit vizsgán nem fogadnak el, így a járm? nem kaphat érvényes vizsgát, míg ki nem cserélik azt megfelel?re.

Fontos: Ne különböz? fórumokon és barátainktól kérdezzünk a fékrendszerekkel kapcsolatos problémáink esetén. A legkisebb hiba is végzetes lehet és a következmények terheit minden esetben nekünk kell viselnünk. Ezért ha a legapróbb kérdés vagy kétség, esetleg az eddigi ismereteitekhez képest ellentmondás merül fel a témában, úgy forduljatok bármely, ismert fékalkatrészeket gyártó cég képviseletéhez.

Amennyiben nem kaptok kielégít? választ a kérdéseitekre mástól, akkor a tapasztalatunk szerint az EBC Brakes Hungary vagy az X-Bike csapata nagyon készséges és hozzáért?.

Tehát növeljétek a tudásotokat a témában, hogy meg tudjátok hozni a megfelel? döntést a fékalkatrészek vásárlásánál és akár még a szakemberek segítségét is vegyétek igénybe.

FELHÍVÁS

Ha a fék-utángyártós és -tuningos témával kapcsolatban a cikkek megmozdítanak benned valamit, és újabb kérdésed lenne:

Tedd fel, és mi megszerezzük a választ a szakemberekt?l!

A befejez? írásban majd az újabban feltett kérdésekre reagálunk

ugrás fel