Horvát túra

Horvát
túra

Május
közepén napfényes reggel köszöntötte szerény társaságunkat
a Budaörsi út elején a Yamaha-szalon mögötti parkolóban.
Volt közöttünk aki 240 km-r?l és volt aki ‘csak’
Budapestr?l indult Horvátország meghódítására. Gyors
ismerkedés és térképosztás után nekiindultunk az
M7-es autópályán, de cirka 10 km után egy Viragó
hátsó kerekében leledz? bels? hangos durranással
átadta lelkét a Teremt?nek… Nem estünk nagyon
kétségbe, gyors telefonok és máris úton volt az
autóment? a motorért, és különben is: el?ttünk volt
még az egész nap! Társunktól azzal a felkiáltással
búcsúztunk el, hogy Nagykanizsa után találkoztunk
és nekiindultunk az útnak. A magában csendesen káromkodó
biker magára maradt és nyugodtan várta az autóment?t:
a thaiföldi bels?gumi-gyártók édesanyja valószín?leg
nagyon csuklott ezekben az órákban…

Utunkat
kis kitér?vel a Balatonfelvidéken át folytattuk
Nagykanizsán keresztül Horvátország irányába. A
kora délel?tti napfényben élvezet volt motorozni
a kicsinosított, ám most még néptelen Balaton-parton,
ahol máskor csak lépésben lehet motorozni. Bár most
még csak bezárt éttermeket, kocsmákat láttunk, az
igyekezet, hogy szezonkezdésre minden rendben legyen,
már most szembet?n? volt. Keszthelyen már most nagyobb
volt a forgalom az átlagosnál: német turisták sétálgattak
az utcákon.

Nagykanizsát becélozva mentünk tovább, majd elhagyva betértünk egy remek kis fogadóba, melynek nevét érdemes megemlíteni, mert mind kiszolgálásban, mind konyham?vészetben kimagaslót nyújtottak, teljesen elfogadható áron: ez az István-fogadó. Itt ért minket ebédközben motorostársunk telefonhívása, (kinek lassan-lassan már meg kellett volna érkezni) hogy addig még nem tudtak megfelel? bels?t szerezni, és ott rostokol a szervizben.

Így
kénytelenek voltunk Nagykanizsáról intézkedni, hogy
a megfelel? bels? a javitóm?hely rendelkezésére
álljon, és a motor összeszerelése után villámgyorsan
utánunk tudjon jönni.

A
kis csapat ezek után a határ felé indult el , és
hamarosan elértük Letenyét, ahol kiderült, hogy
nem is annyira kacifántos az a határátlépés. Gyors
útlevél és vámellen?rzés a magyar részr?l, majd
a túloldalra érve a horvátok kapásból egy másik,
lezárt sávra tereltek minket. Egyb?l levert a víz,
de néhány másodpercen belül megjelent egy határ?r,
beszedte az útleveleket, majd gyorsan, mindenféle
hókusz-pókusz nélkül beléptette a csapatot. A horvát
részen gyors tankolás, pleximosás, és egyéb apróságok
foglalták le társaságunk figyelmét, majd kicsit
megpihenve vidáman vágtunk neki a hátralév? mintegy
240 km-es szakasznak. A távolság nem t?nt drasztikusnak,
hiszen egy részét autópályán, gyors utakon tettük
volna meg… de mint mindig, az ördög most sem aludt.

Az
autópálya fizet?kapujánál állva egyben fizettem
ki a horribilis, kb. 350-400 Ft/motor összeget autópályadíj
gyanánt (figyelmébe ajánlom az M5 autópálya üzemeltet?jének!!),
majd motorom nyergébe pattanva a lassan távolodó
csoport után vetettem magam. A motor kellemesen
duruzsolva indult, majd egy kilométer múlva ‘minthagyújtásletiltáslenne’
érzéssel le állt. Villogtam, dudáltam az el?ttem
kb. 300 méterrel haladó csoportnak, de ?k nem észlelték,
és még néhány kilométer múlva sem gondoltak semmi
rosszra: azt hitték néhány perc múlva utolérem ?ket.
Kés?bb már gyanússá vált a dolog, de mivel zárt
autópályán haladtunk, így senki sem tudott visszafordulni
hozzám, pedig addigra már nyilvánvaló vált, hogy
baj van. Telefonos kapcsolatfelvétel után ment?csapat
indult vissza hozzám, azonban a motorindítási kísérletünk
negatív maradt. Nem volt mit tenni: a cuccaimat
egy másik motorra átpakolva utasként folytattam
a túrát. De el?tte még hátra volt egy embert próbáló
feladat: motorom biztonságos helyre juttatása. Az
el?szedett vontatókötélbe belekapaszkodva mintegy
6-8 km-en keresztül a konditermeket megszégyenít?
karizomer?sit? gyakorlatokat mutattam be. A határon
minden további nélkül át- ill. visszaengedtek és
ezúton mondok köszönetet a letenyei MOL-benzinkútnak
a motorom mintegy 4 és fél napos ?rzéséért.

A
többiek ezalatt az el?zetes tervek szerint elindultak
tovább Zágráb felé, ahol egy kávézóval ellátott
benzinkútnál vártak be minket. Id?közben el?került
a defektet kapott társunk is , aki szintén ugyanennél
a benzinkútnál csatlakozott hozzánk. Már nem sok
választott el minket aznapi uticélunktól, Plitvicét?l.
A fényárban úszó Zágrábot a kerül?úton messze elkerülve
kés?bb egy falun haladtunk keresztül, ahol bizony
meglátszódtak a könyörtelen háború visszamaradt
jelei: szétl?tt házak, beomlott tet?k, lakatlan
lakások. Ami igaz az igaz: azok a házak ahová visszaköltöztek
és rendbehoztak lakói, általában másfélszeresei
voltak az eredetieknek. De még így is megdöbbent?
volt a kontraszt a szinte teljesen új ház és a t?szomszédságában
álló lakatlan rom között. Az utakon nem nagyon látszott
a háború nyoma: a magyarnál sokkal jobb min?ség?
aszfalton közlekednek déli szomszédaink.

Az
esti órában elért kempingben álmos fej? recepciós
fogadott minket, majd mindenféle teketória nélkül
kiadta kétszemélyes faházaink kulcsait. A megérkezés
után el?kerültek az otthonról flaskák, üvegek, kulacsok
és ennek eredményeképpen hamarosan virágos hangulat
alakult ki a csapaton belül. Szerencsére a mellettünk
lakó házszomszédaink nem emeltek kifogást az emelt
hangon elmesélt történetek ellen.

Reggel
különböz? id?pontokban felébredve az étterem felé
vettük az irányt, ahol kérésünkre az általunk megjelölt
id?pontban terítettek reggelihez: az általános kontinentális
reggelit kaptuk ‘kicsit’ kib?vítve, és nem zárkóztak
el a repeta elöl sem.

Reggeli
után elindultunk a Krka Nemzeti Park felé.
Útközben az ország tengerparti része felé haladva
el?ször a Plitvicei Nemzeti Parkon vágtunk át: az
úton tereléssel találkoztunk, ahol munkagépek is
dolgoztak. Két ember feladata csak az volt, hogy
a lánctalpas munkagépek el?tt haladva deszkákat
fektessenek az útra, annak védelme érdekében…
Nem is volt az út felület úgy kinyírva, mint itthon
szokás! Megszokást igényelt a leállósáv teljes hiánya
is: táblával hívták fel a figyelmet arra, hogy megállni
tilos! És különben is: medveveszélyt jelz?tábla
is volt ott, ahol éjszaka a koromsötét éjszaka az
úr!

Egyre
beljebb hatoltunk a karszt-hegyeir?l híres horvát
tengerpart felé, és az ország belsejében szembesültünk
az elmúlt háború maradványaival. Itt már egész falvak
voltak elnéptelenedve, egy falu közepén magas szétl?tt
templom árválkodott egymagában. Helyenként már a
fellendülés jelei mutatkoztak az újonnan felépített
éttermekben, melyekben ínycsiklandozó ételekkel
várták a betér?ket. Knin-ben rövid kávészünetet
iktattunk be, majd tovább folytattuk élvezetes motorozásunkat.
A Krka Nemzeti Parkot elérve már érezni lehetett
a tenger sós illatát, a hegyr?l a Parkba leereszked?
panorámaútról látható kilátás pedig azonnal kárpótolt
minden addig kiállt szenvedésért. A parkolóban hátrahagyott
motorjainktól eltávolodva kis hidakon keresztül
egy dús, buja dzsungelbe tévedtünk, ahol zuhatagok
tucatjai robogtak el lábunk alatt. A víz kristálytiszta
volt, szemét sehol, és biztonsági emberek vigyázták
diszkréten a parkoló és a park területét. 

A
kiadós séta után a társaság a néhány km-re lév?
tengerpart meglátogatása mellett döntött: mint kiderült
nem volt rossz döntés. A hosszú és borús tél emlékei
még mindig elevenen éltek emlékeinkben, így mindenki
szinte szívta magába a gyönyör?en ragyogó napsugarakat.
Kicsit hosszúra nyúlt pihen?nk után jókedv?en indultunk
vissza az esti szállást nyújtó faházak irányába,
de útközben 15 km-re a szállástól terel?útra küldtek
minket: a megállni tilos tábla ellenére a sötétségben
megállt két motorost gázoltak el a park területén,
ezért volt a kerül?. Sajnos bennünket sem került
el a balszerencse: a nehezen járható kerül?úton
egy társunkat szorította le az árokba egy ismeretlen
járm?. Az esti vacsora az élményekt?l megterhelt
agyak számára kicsit lelassulva telt el, így az
átlagosnál hamarabb került ágyba mindenki.

A vasárnapi reggelinél már vigyorgó arcok ültek egymással szemben az étteremben, s elemezgettük az el?ttünk álló napot. Ez a délel?tt a világhír? Plitvicei Nemzeti Park bejárására volt elég: kicsi, nagy, ill. még nagyobb vízesések, kristálytiszta, zöldviz? tavak között sétáltunk az általunk már jól ismert padlórendszereken. A séta végén egy kis komphajó várt minket, mely a legnagyobb tavat keresztülszelve a fels? panorámaúton közleked? buszhoz vitt minket, innen pedig a parkolóban álló motorokhoz jutottunk. A faházakhoz visszatérve felmálháztuk motorjainkat és elindultunk haza: utunk nem volt hosszú, hiszen a nyárson sül? hús illatának nehéz volt ellenállni, így hamarosan az étterem teraszán ülve találtuk magunkat és izgatottan vártuk a horvát nemzeti eledelt: a nyárson sült birkából vágott hússzeleteket… A kit?n? étek után kissé elpilledve, de fürgén indultunk útnak, hogy az esti órákban gond nélkül érjük el Budapestet.

Végszó:
nem kell aggódni a horvát úthálózat és a benzin
ellátás miatt. A 95 oktávos benzin kb. 230 Ft/l;
autópályadíj 350-550 Ft/szakasz; szállás 2 személyes
faházakban (minden tekintetben tipp-topp!, Autocamp
Korana, Plitvicei Nemzeti Park) 38 Dm/f?/éj a félpanzióval
együtt; kaja étteremben 600-1800 Ft között. A nemzeti
parkok belép?jegyei szintén nem borsosak: Krka kb.
1000 Ft; Plitvice kb. 1800 Ft (hajó és buszjegy
benne foglaltatik a jegyárban). A rend?rök nem foglalkoznak
az emberrel indokolatlanul (ezt szintén figyelmébe
ajánlom az illetékeseknek!) és ?k valóban a rendre
ügyelnek: kicsi kézi traffipaxaikkal bármely irányban
gond nélkül dolgozhatnak, de ok nélkül nem állítanak
meg.