EST. 2002

I. Kawasaki Klub Tájékozódási Kalandtúra

Els? alkalommal került megrendezésre a Kalandtúra, amely az eddigi 24 órás versenyekkel ellentétben csak fél napon át tartott, ám annál zsúfoltabb programot tartogatott a résztvev?knek. A nem versenyként meghirdetett kalandtúrát kétf?s csapatok részére írták ki, amelyek feladata az volt, hogy útvonalleírás és térkép segítségével végigmotorozzanak a kijelölt útvonalon, és közben feladatokat oldjanak meg.

A Balaton-felvidék dombjai és falvai között, körülbelül 320 kilométeres távon két ellen?rz?pont és sok-sok megválaszolandó tesztkérdés várta a résztvev?ket, a szervez?k által biztosított frissít?k, gyümölcsök, és édesség mellett. A kalandtúra célja az volt, hogy a motorosok minél többet ismerjenek meg a helyi nevezetességek közül úgy, hogy a feladványok megoldásához megállnak, illetve kényelmes túratempóban motoroznak, alaposan megfigyelve a tájat.

A benevezett 24 csapat közül, a célba beérkez? 22 egység tagjai a kalandtúrát követ?en, az es?t?l és a kora estére hidegre forduló id?járástól, és persze az egész napos motorozástól elcsigázottan várták a kétfogásos meleg vacsora után megtartott eredményhirdetést.

Bár a kalandtúra nem verseny volt, a feladatokat sikeresen megoldó, és a referenciatávhoz legközelebb teljesít? els? három csapat a trófea mellett egy-egy pár protektoros Calvatti b?rkeszty?t, a negyedik és ötödik helyezett pedig 5-5 ezer forintos Danger Bikes vásárlási utalványt kapott. A két legtekintélyesebb korú motoros különdíjban részesült, a legkitartóbb és az utolsó helyen végzett csapat pedig vigaszdíjként Magyarország-térképet vihetett haza. A Kawasaki Klub hamarosan újabb hasonló eseménnyel lepi meg az érdekl?d?ket, amelyr?l a www.kawasaki-klub.hu oldalon, illetve a kktk@freemail.hu címen lehet a kés?bbiekben b?vebb felvilágosítást kapni.

Forrás: [origo]

ugrás fel