Hirdetés
Kezdőoldal Utazás Kis költségek, nagy élvezet

Kis költségek, nagy élvezet

Hirdetés


Milyen jó, amikor az ember nem csinál rongyot a szájából. Mi felhívtuk a figyelmet, hogy igenis tessék csak túra beszámolókat küldeni, és tessék, kérem, itt az els?. A ZZR klub megalakult, az els? csapatépít? motorozás sommáját olvashatjátok.

Szöveg: ZZR-Klub

Szép dolog a márkah?ség. Mások szerint meg simán ’szemellenz?s’ gondolkodásmód, de rájuk meg nem hallgatunk ugye. ZZR Owner Club – megalakultunk, elindultunk: mégpedig rögtön északnak.

1.nap. Dunaújváros – Budapest – Hatvan – Salgótarján – Rimaszombat – Murány – Poprad – Csorba-tó – Lomnic – Zakopane – Zdiar. 480 km

Az augusztusi Verdanapokon végleg eld?lt: ez a kis társaság az adott típus szeretetén felül is kapcsolódik egymáshoz – érdemes elgondolkodni nagyobb szabású, és közös terveken a klubbon belül.
Mindössze két hete volt a tucatnyi embernek, hogy az els? közös túrára id?vel/pénzzel/motorral felkészüljön.
Ennek ellenére a társaság fele – hat motor – sorakozott az M3-ason szombat hajnalban, dacolva a csíp?s hideg id?vel.
Kíséretünket a ’két hitetlen’ Attila és Gábor adta (GSXF750 és Triumph ST955), így összesen nyolc motorral, 11 f?vel vágtunk neki a két napnak.

A határtól ver?fényes napsütésben haladunk északnak Losonc – Rimaszombat – Murány útvonalon. Odafelé csak a Telgartnál, és a Popradra vezet? szerpentin csúcsán állunk meg, így már egy óra után a szálláson vagyunk.
Elfoglaljuk a négy szobát, és visszamotorozunk Kotlinába ebédelni.
A hatalmas adag Goral tálakból degeszre jóllakunk, s?t még össze is gy?jtünk egy maréknyit az étterem kertjében talált pár hetes, korom-fekete kismacskának. Bevásárolunk az esti beszélgetéshez a falu kisboltjában, és gyorsan elindulunk Lengyelország felé.

Egy óra szerpentinezés után kezd igazán hideg lenni, és sötétedik is, így visszaindulunk. A Magura Hotel parkolójában még pihenünk egyet – épp lakodalmat tartanak bent.
Alig 18 éves fruskák szaladnak ki, ruházatuk pár négyzetcentit takar csak – miközben mi vacogunk a téli béléssel feljavított motoros gúnyánkban… Elkészülnek a közös fényképek, aztán a nyelvi nehézségek (kizárólag lengyelül beszéltek a hölgyek) meggátolják, hogy további dialógus alakuljon ki.
Este a szálláson mélyenszántó vita alakul ki, a súlypont-áthelyezés vs. ellenkormányzás technikájával kapcsolatban:
talán az elfogyasztott (nem kevés) alkohol is közrejátszik, de a tárgyi bizonyítás kifejezetten humoros: a faragott szék a motor, a rajta ül? Gábor a pilóta, a vele szemben álló, kezeit kifeszít? alany pedig a motor kormánya.
Colin Edwards sehol sincs; viszont olyan mély d?lésszögeket láthatunk, hogy le a kalappal…
Most el?ször kóstoljuk az ún. Tátrai teát, mely határozott vonallal osztja ketté a társaságot. Egyfel?l az ’életemben nem ittam ilyen finomat’ másrészr?l a „h?bameg ez ipari méreg’ kifejezést használókra. Éjfél is elmúlik, mire ágyba kerülünk.

2.nap. Zdiar – Csorba tó – Ruzomberok – Árva vára – Donovaly – Teplice – Zólyom – Sahy – Budapest – Dunaújváros. 500 km

Hajnal van, alig világosodik, de már elindulunk – gyalogosan – az els? turista ösvényen, fel a hegyre. Kezdetben csak két lelkes természetfotós vág neki a kalandnak, de végül kilencf?s társasággá duzzad csapatunk: majd’ két órás túrát teszünk, miközben a hegy kibújik a hajnali ködpárából, és csodás napsütésben tárja elénk valóját.

Tíz óra is elmúlik, mire megreggeliztünk, és kifizetjük a továbbra is nevetséges díjazású szobát (1600.- Ft).
Maráék mindenképp be akarnak vásárolni h?t?-mágnesekb?l, és ’valami faragott’ -ból így Lomnicra megyünk.
A roppant kedves, és semmilyen idegen nyelvet nem beszél? parkoló ?r nem tolerálja a lányok mosolyát: az 5 perces behajtásért is az egész napi, ezer forintos díjat szeretné elkérni.
Vásárlás így elhalasztva, irány a Csorba tó. Tudtam, ott ’csak’ négy behajtani tilos táblán kell átmennünk, és akkor a fels? parkolóban, az árusok mellett tudunk megállni.

Közben István motorján megnézem a h?mér?t: 16 fok. Remek.
De akkor miért vacogok ?!
Jaaaa, hogy beesett a henger mögé az érzékel?! És ha kivesszük? Nos, 4.1 fok, 1300 méteres magasságban. Eldöntöm, hogy én is beköltözöm a hengerek mögé a hazaútra abba a 16 fokba…

A kijelz? számait látva feladják a harcot a többiek, én pedig kiosztom nekik a dobozban tartalékként lapuló három pár téli keszty?t, és indulunk.
Még megnézzük az épül? autópályát – érdekes módon ott VALÓDI hegyek alá fúrnak alagutat – igaz nem is omlik be, mint a nagy Alföld közepén futó M6-os fura hernyói…
Az autóúton meglepve tapasztalom, hogy a kis 250-es ZZR is tartja a 140-es utazónkat, fittyet hányva a sok csomagra és nem éppen apró termet? pilótájára. Régi el?ítéletem omlik porba, a kis kéthengeres tudása láttán.
Ruzomberoknál egy tábla sokad-rend?, földút szer? csapásra akar minket terelni, a Dolny Kubinba vezet? f?út le van zárva a tanúsága szerint. Én azért bepróbálom az eredeti irányt, és sikerrel járok: a bontás alatt lév? hídon épp elfér még egy apróbb autó, így motorokkal is könnyen átjutunk.
Igazi élményt nyerünk vele: az amúgy is imádott Ruzomberok – Árva vára útvonalon összesen 8-10 autóval találkozunk csak.
Sokadszorra is elb?völ ez a hatvan kilométer: nem tudom megmagyarázni sem, hogy mivel. Egyszer?en JÓ RAJTA MOTOROZNI, minden extra nélkül. És az út végén a gyönyör? vár, már csak ráadás.

Donovaly eddig kimaradt a célpontok közül – valahogy mindig siettünk valahová, és csak átszáguldottunk az apró falun.
Most a Goral Koliba csábítóan hívogat minket, mindenki vágyik egy forró tál ételre a nagy hidegben.
És érdemes volt megállnunk: a Bryndza leves és a hagyma leves cipóban olyan finom, amit még életemben nem ettem. Egyszer?en nem tudunk betelni vele – ahogy az átlagon felüli kedves kiszolgálással sem.
Már négy óra elmúlt, és még 300 van vissza hazáig: ezért tempót váltunk, és nagy rössel elindulunk lefelé a hegyr?l. Aztán egy ismer?s táblánál nagy fék: akármennyire is sietünk, a Teplicei szerpentint nem tudjuk kihagyni.
Harminc kilométer, az aszfalt tükörsima, ring min?ség?, és egyáltalán nincs rajta sem egy méter egyenes, sem autóforgalom. Nehezen telnek be vele a többiek, fel-le, egyre jobb tempóban.
A völgyben még összefutunk két, Horneten guruló Magyar sráccal, és így, tizenhárman vágunk neki a maradék 280 kilométernek.
Talán a 13-as szám okozza a vesztünket: az egyik 400-as ZZR akksija megadja magát, így társunk er?sen zárt láncban, világítás nélkül, egy zseblámpával ’meger?sítve’ teszi meg a sötétben a maradék távot.
A határig együtt haladunk, innen Pestig kilencen, majd onnan ki-merre-lát tovább: lakhelye szerint.
Én fél tízkor sakkozom be a motort a garázsba, a fáradtság (lustaság?) miatt kivételesen rajtahagyom a dobozokat – csak a fényképez?t viszem fel a lakásba.

Két nap, 1003 km, hat gyönyör? ZZR, tizenegy boldog ember – ennyi a rövid mérleg.
29 ezer elköltött forint (két f?re) 51 liter eltankolt benzin, és egy jó csapattá kovácsolódott társaság.

ZZR Owner Club. Jelentem, megalakultunk.

( Aki csatlakozni szeretne, a www.zzrmania.extra.hu oldalon megtalál minket!)