A Varadero Klub történetében idén először sikerült még március idusa előtt előcsalogatni a motorokat. Ennyi előnye azért maradhat a globális felmelegedési folyamatnak. Amint azt vártuk, sokan célozták meg a találkozási pontként jelölt OMV benzinkutat az M1-M7-es autópálya közös szakaszán.
A túravezető által az étterem felé előzetesen lejelentett létszámot meg kellett emelni, hiszen a napsütés és a régen várt találkozások lehetősége külön motivációt jelentett a tagságnak. A téli kényszerpihenő alatti fejlesztések és dekorációk közös leltározását követően több mint harminc motorral kanyarodtunk rá a kijáratra, és vettük üldözőbe az élen haladó Seat-sárga színeket magára öltött, Kocka által terelgetett Varát. A vasárnapi autópálya forgalmat a biatorbágyi elágazásig sikerült kétségek között tartanunk. Addig is sokan értetlenül tekintettek a tükörbe a négykerekű pilóták közül: talán egy felvonulás, vagy csak egy sztrájk előkészületeit látják?
Az első szakasz közel két órásra sikerült. Az éppen ébredező természetből még sok mindent nem fedezhettünk fel, így elég monotonnak tűnt volna az egyhangú színek látványa, ha a falvak motoros vénával megáldott ifjai nem lelkesedtek volna oly látványosan, amikor lakóhelyükön átgurultunk. Az éppen aktuális útvonalat bejártuk már párszor, mégis óvatos, igazi szezonkezdési tempóban haladt a konvoj a tatai várig.
A késő délelőtti indulás miatt sokan az étterem irányába kacsingattak, ám a programban a kultúra megelőzte a kulináris élvezeteket. A múlt kőből épült maradványának termeit bejártuk, majd a kertet vettük célba, ahonnan a várfalak alatt elterülő Öreg-tóra tekinthettünk. A kötelező csoportkép elkészítését követően már semmi sem állhatott utunkba az étterem felé. Motorjaink kormányát a Pikantó felé fordítottuk.
A parkolóba érkezve nem a személyzet, hanem klubunk egyik oszlopos tagja tűnt fel. Kicsivara – mint meglepetés vendég – két munkaperc között szakított időt társaságunkra az ebéd erejéig. A létszám kis kihívást jelentett a konyhának, de ízletes és bőséges ételeikkel feledtetni próbálták a felmerült várakozás miatti bosszankodásunkat.
Késő délután indultunk a 15 km-re lévő Turul-szobor hegye felé. A meszszebb lakók közül már volt, aki nem vállalkozott a soron következő látványosság meglátogatására, így nem teljes létszámmal készítettük a második csoportképet a Szelim-barlangnál, melynek bejáratából legalább annyira kiváló kilátás nyílik az alatta elterülő Tatabányára, mint a Turul emelvényéről.
A motorokhoz visszasétálva kezdetét vette a búcsú, hiszen mindenki más irányba indult haza. Volt köztünk, akinek bécsi színházjegyet kellett a megfelelő időben és helyen bemutatnia, és volt, aki az otthon egyre türelmetlenebb csemete hívó szavának engedelmeskedve szaporázta a kilométereket. Páran kitartva a sárga Vara mögött inkább a kanyargósabb utat választottuk Pest felé.
A létszám kevésbé, a közelgő szürkület ellenben egyre inkább indokolta, hogy tempósabban forgolódjunk a szerpentineken. Mire a budaörsi benzinkúthoz értünk, a reggeli több mint harminc helyett már csak négy motorról kászálódtunk a búcsúhoz. Soha rosszabb szezonkezdést, találkozunk áprilisban!
Forrás: Varadero Klub
Legutóbbi hozzászólások