Hirdetés
Kezdőoldal Utazás Öt nap a Großglockner körül

Öt nap a Großglockner körül

Hirdetés

Szöveg: Barta Tibor

Kedves Motoros Barátaim!

Szeretném megosztani veletek élményeimet a motorozzvelunk.hu-val tavaly július 8-12. között szervezett motoros túránkról. F? célunk a Großglockner volt, de rengeteg szép helyen és kanyargósabbnál kanyargósabb utakon motoroztunk ausztriai ötnapos túránk alatt. A szervezési fázisban megegyeztünk túravezet?nkkel, Baka Péterrel (BMW 1150 GS) hogy az autópályákat nagy ívben elkerüljük, inkább a kis hegyi utakat részesítjük el?nyben – ezt persze egyáltalán nem bántunk meg, így ismertük meg csak igazán az osztrák Alpokat.

Csapatunk a gyönyör?, 69-es osztrák f?út egyik parkolójában.

Nekem és testvéremnek, Zoltánnak (CBR600F) július 7-én kezd?dött az út, mert szerettük volna minél pihentebben nekivágni az el?ttünk álló kb. 2000 kilométernek. A túra Dombóvárról indult, így mi a nulladik napon a Budapest – Váralja szakasszal hangolódtunk rá az útra.

A túra útvonaláért klikk ide!

Els? nap

Gyorsan jött a reggel, de is fura, motoros fülnek kellemetlen hangra ébredtünk: az es? kopogott a párkányon, leszakadt az ég. Péter, a túravezet?nk egy gyors körtelefonnal mindenki tudomására hozta, hogy elhalasztjuk a 8 órára tervezett indulást, amíg kicsit javul az id?. Túránk minden résztvev?je egy 40 km-es körön belül volt már ekkor.

Motorjaink a Krimml vízesést lesik.

Szerencsére körülbelül alig másfél óra elteltével tisztulni látszott az égbolt, így hát elindultunk a dombóvári találkozónkra – kezdetét vette várva várt túránk! A megbeszélt helyen találkoztunk Péterrel és Tóth Zolival (SV1000), egy gyors eligazítás után pedig nekivágtunk a nagy útnak, immár négyen. Ekkor szerencsére már ragyogó napsütést élvezhettünk, de valahogy éreztük csontjainkban, hogy ennyivel még nem úsztuk meg. Sajnos a lottószámokkal ellentétben megérzésem a csapadékkal kapcsolatban pontos volt: a nap melegít? sugarait nem sokáig élvezhettük, hamar fel kellett vennünk ismét az es?ruhákat.

Tornyiszentmiklósnál léptük át a szlovén határt, ahol már csak az üres, szomorú határbódék emlékeztetnek a régi útleveles id?kre, de Szlovéniában ezúttal nem id?ztünk sokat, csak átvágtunk az országon. Már a magyar oldalon is kaptunk egy „kis” égi áldást, de a java csak ezután következett: ilyen er?szakos es?höz régen nem volt már szerencsém, amerre csak néztem sötét és szürke felh?ket láttam, ekkor, bevallom nagyon elkeseredtem.

Villach felet. Ez még Ausztria, de ha szerencsénk van, átláthatunk Szlovéniába és Olaszországba is.

Túravezet?nk es??z? tánca, amit egy pihen? alkalmával az egyik szlovén benzinkút mögött, kevésbé látható helyen járt el, bízva abba, hogy senki sem látja, nem hatott azonnal, azonban egy kis id? elteltével, ami es?ben motorozva igencsak hosszúnak t?nik, felcsillant a fény – na nem az alagút végén, hanem a környez? hegyek fölött. Végre kisütött a nap, amint egy gyors határátlépéssel nyugtáztunk is: már Ausztriába vagyunk!

Bad Radkersburgot elhagyva, Lavamünd felé vettük az irányt, természetesen útba ejtve a 69-es út kanyarjait is. Lavamünd kaptunk el?ször ízelít?t az el?ttünk álló pár nap szakaszaiból. Volt itt minden, amire motoros vágyhat: emelked?k, lejt?k, nyújtott kanyarok, sz?k visszafordítók, és hát persze a táj… Ez itt a motorosok kis saját bejáratú paradicsoma. Természetesen ezt a helyi rend?rök is nagyon jól tudják, ezért érdemes odafigyelni a sebesség korlátozásokra (volt ahol 70-es, s?t, egy két helyen 50-es táblával is találkoztunk), máskülönben gyorsan szegényebbek leszünk jó pár euróval.

Kicsit út..?

Az út mentén találunk egy-két, motorosok által felkapott parkolót is, ahol egy kis kalóriát is magunkhoz vehetünk, de ha nem is enni, egy kicsit pihenni, nyújtózkodni, fényképezni mindenképpen érdemes ezekben megállni. Innen szinte egyenesen a szállásunk felé motoroztunk. Este kellemesen elfáradva, 640 km megtétele után érkeztünk meg a ’Glockner lábához Heiligenblutba.

Reggeli kilátásunk Heiligenblutra.

Ez a kis falucska a Großglockner déli kapuja, ahol szinte minden negyedik ház panzióként üzemel. Már a szállásunk is 1200 méteres magasságban volt, ráadásul innen már csak felfelé vezet majd az utunk. Kétágyas szobáink elfoglalása után egy kis helyi családi étterembe mentünk vacsorázni. Egy jó tanács: gulyást ne rendeljetek, ugyanis az ottani még köszön? viszonyban sincs az igazival, maradjatok inkább a borjú bécsinél… Egy kis esti beszélgetés után kell?képpen elálmosodva visszatértünk szobáinkba és már a másnapi etapra koncentrálva eld?ltünk.

Második nap

Az els? nappal ellentétben szikrázó napsütésre ébredtünk, furcsán is éreztem magam, de persze hamar meg tudtam szokni a jót. Gyors, de annál b?ségesebb reggeli után elindultunk a Großglockner meghódítására. Nem adja könnyen magát a hegy, nem lehet csak úgy hipp-hopp felmenni és lejönni róla, ez valóban egy hódítással ér fel

A Großglockner – hegyek gy?r?jében a gleccser.

Egy két adat, kedvcsinálóként: a Glockner csúcsa 3798 méter magas, ide motorral persze nem lehet felmenni – hegymászók el?nyben – de még a járm?vel meghódítható magasság is több mint 2500 méter, ami azért nem kevés. Ahhoz, hogy a nagy fehér hegyen át tudjunk kelni, pontosan 48 kilométeres utat kell megtennünk, amin számos kanyar, kiépített parkoló (persze pazar kilátással) található. Ausztriában a panoráma utak általában csak útdíj ellenében látogathatók, nincs ez másként itt sem.

Pénzünkért azonban napi jegyet kapunk, így az adott napon többször is át lehet motorozni a hegyen. Az adatoknál talán fontosabb az a táj, ami a szemünk elé tárul, ami utunkat kíséri ezalatt a közel 50 kilométer alatt. Sokszor, sokaknak már próbáltam leírni, elmondani, de a mondat vége mindig az lett, hogy ezt látni kell. Els? megállónk kb. félúton volt a csúcs felé. Egyedül itt láttunk hófalat, az viszont annál méretesebb volt. Van itt egy kisebb vízesés is, itt elid?ztünk néhány fotó erejéig, majd irány a Ferenc József császár magaslat (2369 m).

Ferenc József höhe – mint egy képeslap, ez a látvány fogad minket 2369 méteren.

Szerencsére tiszta id? fogadott bennünket a csúcson, remek kilátás nyílt a gleccserre és a környék hegycsúcsaira, de sajnos maga a Großglockner felh?kkel takarta el magát el?lünk. Itt, akinek van kedve és ideje, az lemehet egészen a gleccserig akár gyalog is, de néhány euro ellenében a fogaskerek? is leviszi a gyalogolni vágyókat. Útközben táblákon követhetjük figyelemmel, hogy az évek során miként változott a gleccser mérete – félelmetes, mekkora különbségek vannak. A táj leny?göz?, a méretek, a formák, a távolságok lélegzetelállítóak, és ha szerencsénk van, talán még néhány mormotát is láthatunk.

A macskaköves hajt?kanyarok egyike, ami az Edelweißra vezet fel.

A rengeteg fényképezés után még vásároltunk néhány apró szuvenírt, majd továbbindultunk az Edelweiss csúcsra (2571 m). Sikeresen túljutottunk az alagúton, ahonnan egy hajt?kanyarokkal telet?zdelt, macskaköves, kb. másfél sávos, elég szépen emelked? úton gurultunk tovább a csúcsig, de sajnos az égiek nem voltak kegyesek, az Edelweisst felh? takarta. Sebaj, gondoltuk, legalább lesz miért visszamenni…

Továbbindulva, a Gerlos Alpenstrasse felé vettük az útirányt, ami szintén egy jól ismert motoros paradicsom, egy remekül motorozható, fizet?s látványút. Hozzá kell tennem, hogy ezeken a fizet?s útszakaszokon kifogástalan aszfalt fogad minket, kátyúknak se híre se hamva, hiszen komoly pénzeket fordítanak ezen utak karbantartására, fejlesztésére, amit persze az útdíjakból fedeznek. Ezután a Zillertal következett… volna, de az el?re kiválasztott útszakasz le volt zárva, mint utólag megtudtuk, az út egyes szakaszait elmosta es?. Enyhén csalódottan visszaindultunk hát Heiligenblutba, de túravezet?nk szerint a Zillert nem szabad kihagyni – ide még vissza kell jönnünk!

Igen, onnan jöttünk…

A társaság szavazása alapján a visszaút ugyanaz volt, mint odafelé, de ezúttal a ’glockneren már nem fogadott kegyeibe az id?járás: nagyon hideg volt, szakadt az es?, a látótávolság alig volt 8-10 méter. Ilyen id?ben és körülmények között még sohasem motoroztam azel?tt, volt is egy kis para lefelé, de szerencsére minden gond nélkül teljesítettük a napot. A nap végén csatlakozott hozzánk Ottlik Szabolcs is (GSX-R600), így a harmadik napon már öten folytattuk utunkat.

Harmadik nap

Sajnos ez a nap nem kecsegtetett sok jóval, már ami az id?járást illeti, ezért nem is tudok túl sok jót mesélni. Kezdetben még jó id? volt, de ez sajnos nem sokáig maradt így. Ahogy elindultunk Murauba, a következ? két éjszaka szállásának színhelyére, ismét esni kezdett. Egy darabig még reménykedtünk benne, hogy hátha eláll és csak egy enyhe záport kapunk, de ez nem jött be, minél többet vártunk, annál többet esett.

Az a felh? csak nem akar odébb menni!

Ennek tudatában és egy gyors id?járási radarkép megtekintése után közösen úgy döntöttünk, hogy az erre a napra tervezett programot áttervezzük és a rövidebb úton célba vesszük szállásunkat. A szobák elfoglalás után a motorjainkat is védelembe helyeztük, betoltuk ?ket a Hotel tárolójába, már ?k sem áztak.

Vacsoránál már szívünknek oly kellemes hírrel fogadtak minket, nem azzal hogy fél áron fogunk aludni, hanem hogy holnap már jó id? lesz. A kalóriákat egy kellemes gyalogtúrával mozogtuk le Murau városában, ami a magyarok által eléggé felkapott sí terület is egyben. Télen síelni lehet, tavasztól ?szig pedig motorozni. Sajnos, az es?nek köszönhet?en ezen a napon csak 180 km-t motoroztunk.

Negyedik nap

Ez a nap volt a túra csúcspontja, a hab a tortán! Nemcsak a sok látnivaló miatt, hanem a jó id? miatt is, egész nap sütött a nap. El?ször átrobogtunk a Turracher Höhén, majd a Nockalmstrasse fizet?s, álomszer? hajt?kanyarjai következtek 34 kilométeren át. Ilyen helyeken még álmomban sem motoroztam, nem tudom ki tervezte ezt az utat, de nagyon szépen fogott a ceruzája. Az álmokat csak a vadrácsok zavarják meg, érdemes rájuk figyelni, különben az álom hamar rémálommá válhat.

Maltatal – Hihetetlen látvány, törpének érezzük magunkat.

Na, itt azért elég hideg volt, f?leg 2000 m magasan, nem is tudtunk sokáig maradni. Még jó, hogy a BMW blokkja kézmelegít?ként is megállta a helyét… Alig, hogy legurultunk a hegyr?l, már várt ránk a következ?. Ezután a Malta folyó völgye (Maltatal) következett, nekem ez tetszett a legjobban. Van itt egy hatalmas gát, aminek a tetejér?l a vállalkozó kedv?ek bungee jumpingolhatnak is 190 méter magasból.

Valami félelmetes látvány a hegyek között mesterségesen felduzzasztott tó, monumentális, ahogy elterül a hegyek a között. Az osztrákok kihasználják minden természeti adottságukat és nagyon vigyáznak is rájuk. Természetesen mondanom sem kell, hogy ez is fizet?s szakasz és zsákutca is, ott kell lejönni ahol fel is. A táj eközben egyszer?en gyönyör?! A gáthoz vezet? út helyenként olyan keskeny, hogy a forgalmat egy rend?rlámpa irányítja, ami vissza is számol, így pontosan láthatjuk, hogy mikor kapunk zöldet újra, de szezonban nem ritka, hogy 15 percet is várnunk kell, amire tovább indulhatunk.

Az úton több alagúton is át kell menni, az egyikben még egy hajt?kanyar is van, amúgy „meglepiként”. A következ? állomás volt utunk utolsó fizet?s látványútja, a Villacher Alpenstrasse. Mondanom sem kell, ez is egy nagyon szép szakasz, és ami ugyanilyen fontos: remekül motorozható, több mint 16 kilométer hosszan. Ha jól rémlik, ezen a pár kilométeren több mint 120 kanyar található és rengeteg parkoló, remek fotózási lehet?ségekkel. Pazar zárása volt ez a negyedik napnak, napi táv 380 km.

Nagyon meglepett, hogy ezeken a tipikus motoros utakon milyen felkészültek a két keréken közleked?kre, szinte kivétel nélkül mindenhol található „biker safe”. Ide minden gond nélkül bepakolhatjuk azokat a motyóinkat, amiket nem szeretnénk magunkkal cipelni sétánk során, teljesen zárható, ötletes kék kis szekrényke ez.

Ötödik nap

Ez volt az utolsó nap, már csak egy célunk volt, irány haza. Jó eljönni otthonról, de jó haza is érkezni gondolattal indultunk útnak, de ennek ellenére nagyon élveztük a motorozást, most is remek utakon tehettük próbára képességeinket. Murauból elindulva, Mariazell érintésével, pihen?k közbeiktatásával kanyarogtunk Gloggnitzig, ahonnan már csak egy ugrás – na jó, abból egy elég nagy – a magyar határ.

Hol az úttal, hol pedig a tájjal voltuk elfoglalva, de egyikkel sem tudtunk betelni az öt nap alatt.

Egy jól megérdemelt, nagyobb lélegzetvétel? pihen?t töltöttünk a városka f?térén található cukrászdában. Vasárnap lévén rengeteg motorossal találkoztunk, nem gy?ztünk integetni, egy-két kalória bevételezése után pedig már végleg búcsút intettünk az Alpoknak. Szombathelynél vált szét a csapat, vége lett a túrának, innen mindenki hazafelé vette az irányt. Kivéve engem, én Szombathely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kaposvár, Dombóvár útvonalon át Váraljára indultam a barátn?mhöz. Napi táv 670 km.

Összességében egy nagyon kellemes, élményekben gazdag öt napon voltunk túl. Kellemesen fárasztó volt ez a kb. 2600 km, de minden percét élveztük. Megérte! Nagyon fura volt, hogy az osztrák motorosok nagy része mennyire betartja lakott területen az 50 km/h-t és persze minden egyéb sebességkorlátozást is, figyelnek mindenre, gyalogosra, autósra és motoros társaikra egyaránt. Ezzel nem azt akarom persze mondani, hogy nálunk nincs gyorshajtás, vagy helyi „men? csávó”, mert akkor valótlant állítanék, találkoztunk velük is. Ami még érdekes volt számomra, hogy mennyivel több az „id?s”, 5-7 éves motor odaát, mint idehaza.

Ide még vissza kell jönnünk…

Szeretnék köszönet mondani a motorozzvelunk.hu csapatának, Baka Péternek és Ottlik Szabolcsnak a szervezésért, remélem idén nyáron megint alkalmunk nyílik együtt motorozni – talán a Dolomitokban?!