EST. 2002

Robogóval Szlovéniába

Utazás rovatunk sima víztükrébe egy szervezés alatt álló túra hajít kavicsot. Gy?rött, a közlekedésben smkp-val való részvétel közben emelt ki a forgalomból egy szimpatikus fiatalokból álló csapat, hogy egy szórólapot és hozzá kapcsolódó meghívást adjon át. ‘Robogóval a szlovén tengerre?’ – szól a kérdés, ezen az oldalon és ezen a fórumon pedig ott is van a válasz… meg hogy mindezt hogyan. (Szöveg onnan.)  
 
50 KÖBCENTIVEL A TENGERRE!!!
 
Azaz ne csak a nagymotorok érvényesüljenek. Itt vagyunk mi a kis teljesítmény?, alacsony üzemeltetési költség? segédmocinkkal, és bár ?rült ötlet, de meg lehet csinálni:
 
Kirándulást szervezünk a szlovén tengerre (520 km), amihez bátor motorosokat keresünk. Ez egy olcsó kirándulás, de az élmény az egyedül álló. Lehet, hogy naiv gondolat, de miután a médiában is meghirdetjük, bízunk benne, hogy száznál is több 50-es jönne össze. Kíséret és szerviz (de nem lesz probléma) megoldott. Csak sátrat és fürd?ruhát kell hozni (a sátrak kisfurgonnal jönnének utánunk). Indulás tervezete augusztus 5-14. közt, Piran és Izola környéke. Ha a hatóságok megengedik, átruccanunk olaszba is. Már több ismer?sünk is jelezte, hogy velünk tart, s?t az egyik barátunk egy igazi motordoktor, egy dugattyú virtuóz, de ha mégis lerohadnánk, a moci felkerül a furgonra, a motoros pedig folytathatja útját a szervizkocsiban.
A kempingben nagy létszámmal alkupozicióba kerülünk, tehát a sátrazás sem lesz drága. 1200-1500 km motorozás költsége 3-4 literes fogyasztással nem gáz. Csak a moci legyen rendben (biztosítás is). Több csoportba indulva 100 km-enként egymást benzinkúton bevárva az odaút kb 10 óra (szép a táj), talán a fél világ minket figyel, talán nem, de egy biztos: lemegyünk, mi és a kis mocink. A vállalkozás szerintem a nagy létszám miatt is egyedül álló, talán ha komolyabb hátteret kapnánk, feln?nénk egy smk találkozóig is!
 
Ha jelentkeztek, kérlek írjátok meg elérhet?ségeiteket, milyen paripával jönnétek, milyen sebességre képes a gépetek, mivel kisebb falkákra szekadnánk – gondolunk az autóval közleked?kre is. A túra indulása id?járásfügg?, tehát 1-2 nappal csúszhatunk, és kb. 5 napot töltenénk a tengeren. Sátor, foci, kártya, stb. legyen nálatok (nyílván 2 embernek egy elég). Indulás Gy?rb?l, az Árkád parkolójából, ha a rédicsi határig lejutva hozzánk verg?dtök, akkor a messzebr?l érkez?knek nem muszály Gy?rig eljönni. Nem számít a korod, nem számít, hogy fiú, vagy lány vagy, csak a lelkesedésed és a merészséged kell. Óriási és felejthetetlen nyaralás, új barátok és remélem jó buli, ami vár ránk. 
 
Ha kérdésetek van, Lukácsi Istvánt eléritek a 70/271-8268-as telefonszámon.
 
Kérlek benneteket, írjátok meg, mit gondoltok a dologról (mert érdekel a véleményetek) és hirdessétek az ismer?seitek között, hogy a lehet? legnagyobb létszámmal induljunk a túrára. A túrára jelentkez?ket segítve a gy?ri CITY BIKE MOTOROSBOLT ÉS WEBÁRUHÁZ (Gy?r, Szent Imre u. 104.) KEDVEZMÉNYEKET BIZTOSÍT. Aki igényt tart a szolgáltatásra, kérem nálam jelezze, hogy a szerviz felé le tudjam igazolni.
Indulás: 2011. augusztus 5. péntek, rossz id? esetén 6. szombat ÁRKÁD GY?R parkolója 8 óra 30 perc (ha valaki késik, de úton van, csörögjön)
1. állomás: 9 óra 30 perc PÁPA TESCO parkoló
2. állomás: 10 óra 15 perc DEVECSER MOL benzinkút és az új REND?RSÉG épülete közt. Ide várjuk a Veszprém, valamint Vasvár felöl érkez?ket.
3. állomás: 10 óra 45 perc SÜMEG TESCO parkoló. Tapolca környékiek is remélhet?leg jönnek.
4. állomás: 11 óra 15 perc KESZTHELY TESCO parkoló. Nagykanizsa és Zalaegerszeg környékér?l is számítunk motorosokra.
Aztán meg sem állunk a rédicsi határig… Útvonal tervet azért nem szeretnék írni, mert a google útvonaltervez?jébe Ti magatok is beírhatjátok a célállomást (PIRAN), csak az autópályát kapcsoljátok ki. Tökéletes m?holdképet is kérhettek, csak azért, hogy ne féljetek a hegyekt?l (csak pici dimb-domb). Szállásról még nem esett szó. Lesz nálam GPS, beállítjuk az ingyenes kiépített ‘vadkempinget’, de a tenger közelében is le fogunk tudni táborozni.
 
A ljubjanai Magyar Nagykövetségnél intéznek külön nekünk egy okmányt, ha útközben a szlovén rend?rség megállít, kénytelen lesz tovább engedni. És természetesen értesítik is a helyi szerveket, hogy MAGYARORSZÁGRÓL ELINDULT EGY KIS CSAPAT. Köszönjük szépen Budapestnek és Ljubjanának is!
 

ugrás fel