Szöveg és kép: Fazekas Gyula
Tél volt. Úúútálatos hideg és latyak mindenütt. A Karácsony már elmúlt, a tavasz még messze. Irány az internet, vajh’ mennyib?l tudnám kihozni? Néhány órával kés?bb már volt repjegyem és kb. tudtam, hogy május 28-tól június 13-ig a szigetország vendége leszek. Aztán április közepéig semmi. Mondjuk genetikai vizsgálat nélkül is 5 perc alatt bizonyítható Pató Pál és közöttem a vérségi kötelék.
Szóval április 12-én rádöbbentem, nincs se szállásom, se kompjegyem, se tervem, se koncepcióm, se semmim. Kétségbeesett kapkodásba kezdetem. Els?nek a Man szigeti szállást akartam megoldani, részint az ár, részint a kaland kedvéért kimondottan „vidéki túrizmusban” gondolkodtam. Találtam is egy csomó email címet a neten, amikre írhattam, kb. 70 érdekl?d? levelemre olyan 15 választ kaptam, 3-4 kivételével a „Nagyon sajnáljuk, de a TT idejére már nincs szabad szobánk” típusúak voltak.
Nem csak motorverseny: a Man szigetre csak az menjen, aki a kétkerek?ek mellett a csodás, fest?i tájakat is szereti! (Klikk a képekre! Mega TT-galéria nyílik!)
A maradékból a Richard/Denis aláírással rendelkez? Kirkmichael közeli címet választottam, sima megérzés, semmi különösebb oka nem volt. Illetve csak annyi, hogy közel van az ún. Mountain course-hoz. Az eredeti elképzelésemet – miszerint bérelek egy motort/autót Londonban és azzal megyek a szigetre/en a kompjegy foglalása keresztülhúzta. Június 4-én akartam áthajózni és 11-én vissza, na, Pató Gyuszkónak szembe kellett néznie a valósággal a netes jegyvásárlás kapcsán. Ha ragaszkodom a dátumokhoz, akkor csak gyalogos hely maradt és az is csak hajnali 04:15 órai, liverpooli indulással, a visszaúttal még rosszabb a helyzet. Reggel 7-kor indul és Heyshamba visz, Loverpooltól 80 km-rel északabbra.
Mindegy, megvettem a jegyeket, leleveleztem a Man szigeti szállást és vártam a május végét. A terveiben 1 hét londoni városnézés volt a kezdet. Érdekes város, bár meglehet?sen drága és els?re könny? összekeverni a toleranciát a nemtör?dömséggel. Innen vonattal irány Liverpool. Érdemes megvenni a jegyet el?vételben, mert úgy kb. a harmadába kerül és van helyjegyed. Ott egy Base2stay Liverpool nev? szállodában aludtam, hibátlan kis szállás a „vigalmi negyed” kell?s közepén. Kértem taxit reggel 3-ra.
Útba ejtve: a legendás Ace Caféban mindig megfordul egy-két érdekes szerzet
Furcsa volt – kb mint egy rossz zombis horror filmben – szombat hajnalban a szétcsapott helyi ifjúság között döcögni a klasszikus „london taxival”. Irány a komp, lecuccolás, sör beszerzés és bóbiskolás a következ? két órában. Már a szigeten, Douglas kiköt?jében szereztem egy ingyenes térképet a sziget tömegközlekedésér?l. Ennek tanúsága szerint 2-300 méterre kell legyen a buszterminál. Csomagokkal köröztem vagy 20 percet, mire rájöttem, hogy az a 3 darab kis buszmegálló fülke az un. „terminál”. Egyszer rossz helyen szálltam le, így csak 9-re értem Kirkmichaelbe. Ott a helyi használtautó kereskedésben megtudakoltam, hogy milyen messze a szállásom. Közölték, hogy 3-4 mérföld, de nem jár arra busz…..?! Mindegy, nekivágtam gyalog.
Húsz perccel és egy mérfölddel kés?bb egy ellen?rz? ponton találkoztam néhány marshallal, ?k biztosítják a pályát a verseny ideje alatt. Mondom, ki vagyok, mit akarok. Az nem lepett meg, hogy csodálkoznak, de a reakciójuk mértéke bevallom megrémisztett. Közölték, hogy 10 percem van a pályazárásig. Fogalmam nem volt, hogy mi is az valójában. Egyik?jük hátraszaladt és egy valószín?tlenül koszos pickuppal tért vissza. Mondta, ugorjak be, elvisz… Húúú, meg vagyok mentve. De nem ám akárhogyan!
A tipikus szigetlakó
Az egész valami olyan kedves és figyelmes módon történt, hogy felmerült bennem, a végén még ki kell fizessem a fuvart. A vélt célomnál kirakott és már száguldott is vissza. Itt újabb marshalok siettek a segítségemre. El?adtam a sztorim. Fogalmuk nem volt róla, hogy hol lehet a szállásom, és hogy ki is lehet az a bizonyos Richard és Denis. Ám a számuk megvolt, így felhívták nekem ?ket. Richard megígérte, hogy eljön értem autóval. Megjegyzem, ekkor még olyan 4 perc volt a pályazárásig. 2 perc múlva besatuzott egy ezüst Z3 kabrió és kipattan bel?le Richard. Egy magas, ?szül? igazi angol úr, de a fesztelenebb fajtából. Pik-pak bedobálta a cuccaim és már égtek is a gumik. 500 méterrel arrébb megállt és közölte, hogy itt fogok lakni, de vegyem magamhoz, amire szükségem lesz és rohanjak a szemközti dombra, mert az a 11th milestone, onnan jól látni és még van max. 1 percem minderre. Hallgattam rá.
Az els? nap képei az Arai futamról innen készültek. Jó tanács: a Man szigeti napsütés igen csalóka. Ha süt, akkor 20-22 fok van, és nem érzed ugyan, de 20 perc alatt leégsz. Délután 5 után viszont annyira hideg lesz, hogy pulóver nélkül hangosan fognak csattogni a fogaid vacogás közben. A pályazárat 18.30-kor oldották fel, ergó dideregtem vagy két órát – végre mehetek „haza”. Kis ismerkedés a háziakkal és irány az ágy – másnap Mad Sunday!
Zarándoklat: a világ minden tájáról érkeznek a motorsportmegszállottak, mindenfajta motorokon. A versenyek közben érdemes körbenézel?dni a parkolókban is!
(Klikk a képekre, a galériában megannyi motorérdekesség!)
Az „?rült vasárnapon” az utcai motorosok és egyéb közleked?k veszik át az uralmat, de a TT-hangulat ellenére a Mountain Course ilyenkor ugyanúgy sima közút, mint máskor. Sajnos idén is sok baleset történt. Richard csak nevetett: „Ez a nap mindig ilyen!” Én inkább Peelbe mentem. Pontosabban megemlítettem Richardnak, hogy hová készülök. Erre ? felajánlotta, hogy mivel úgyis Peelbe megy golfozni, hát elvisz. Gyönyör? kisváros telis tele motorokkal és motorosokkal. A nagyobb pubokban természetesen MotoGP futamot néztek. Millió látnivaló, veterán felvonulás, a kiállítások többsége ingyenes, és ezen a héten TT és/vagy motor centrikus.
Este visszabuszoztam Kirkmichelbe, onnan meg a kocsmában rendelt taxival haza. A kb. 78 éves sof?rrel megpróbáltam megegyezni, hogy jutányos áron vigyenek el majd 11-én hajnalban a szállásomról a kompkiköt?be. Csak annyit ígért, szól a f?nökének. Aki fel is hívott pár óra múlva és közölte, hogy a reggel 5:30 nekik túl korán van és nem tudnak taxit küldeni. … És ki sietett a segítségemre miután reggeli közben megemlítettem a problémám? Természetesen a drága jó Richard. Megígérte, hogy kivisz. Hát akkor ez is kipipálva. Másnap ismét versenynap. Ma délnek gyalogoltam úgy 1-2 mérföldet. Cronk-y-bone-nál találtam meg a fotózásra alkalmas helyet.
300-zal lakott területen: akárcsak Disney Landet, a TT-t is egyszer mindenkinek látnia kell él?ben
B?ven 200 km/h fölötti tempóról kis fék, jobb kanyar és újra nyélgáz, ám közben „kiesik” az út a motorok alól. Szóval az ultranagysebesség? egykerék garantálva. Úgy is volt. Napközben mindenféle népekkel találkoztam, egy 50 körüli belga fószer egykedv?en mesélte, hogy sajnos az öccsének KTM-Ducati kereskedése van, így csak ezt a két márkát választhatja, egy Dukiról idén ült át KTM 990 Adventure-re. Próbáltam együtt érz? képet vágni, de szerintem nem voltam tökéletes. Én lényegesebben kevesebbet nyavalyognék, ha az öcsém miatt ilyen sz?k választékból szemezhetnék csak. A mai napra kiszemelt helyen sajnos se büfé se WC. Még szerencse, hogy vittem sütit és innivalót. A bokrok meg jó s?r?k arrafelé. Harmadnap elnéztem a f?városba, Douglasba. Igen, a drága Richardnak ma is éppen erre akadt dolga. Ment gyúrni, így ide is elfuvarozott. Mondtam már, hogy lehetetlen nem imádni a Manxokat?
A douglas-i grandstand minden szeglete látogatható, itt sorakoznak a csapatok, a boxok. Sokkal inkább emlékeztet egy OB-futam depójára, semmint egy SBK, vagy pláne egy MotoGP depóra, közvetlen, fesztelen, emberi hangulatú az egész. Sajnos a KMR Kawasaki sátra szinte hermetikusan be volt zárva, így nem köszönhettem be az egyetlen magyar résztvev?nek, Bitter Sándornak. Egyébként egyetlan hatalmas kegytárgy-vásár (is) ez az egész. Pólók, pulcsik, sapkák, b?rruhák, sisakok, megkapsz mindent. Az árak magasak, de még elviselhet?ek, a sör hideg, ám a kaja – mint szinte egész Britanniában – szinte ehetetlen. Ezek a drága Britek még a sültkrumplit is el tudják rontani.
Hajrá Bitti!
Nem hiszitek, mert én sem hittem, de még a douglasi templom is TT múzeummá alakul ezen a héten! Mivel a f?város teljesen elvarázsolt, gondoltam, uccu neki, eltévedek! (Szeretek eltévedni idegen helyeken) Ahogy bóklászok, egyszerre egy rakás motoros bukkantak fel, szintén eltévedve: keresték a helyes utat. Nicsak! Ez egyik egy Desmosedici, ebb?l sincs sok a világon. Alig ocsúdtam fel, lépek egyet, hát egy tetováló szalon. Hmm, ez isteni jel. Bementem. Az el?térben egy floridai nyugdíjas házaspár n?i tagja bátorította a férfi szakaszt, hogy varrasson valamit. Udvariasan vártam néhány percet, majd elunva a dolgot megkértem a kb. 61 éves m?vészt, hogy ugyan árulja már, el ki az az „Akos”. Mivel minden kirakott mintán az ? neve szerepelt: designed by Akos. Közölte, hogy fogalma sincs, ? csak vette ezeket a mintákat… Mi?! Hogy ez nem túl emelkedett válasz?! Hát az nem, de szimpatikusan ?szinte. Szóval ráböktem egy sematizált Isle of Man-címerre és két perc múlva már kerregett is a varrógép. Egy kedves és brit-mód-hatalmas csajszi igencsak oda lehetett a gondolatért, hogy ez az els? tetkóm, mert kb. 70 képet készített az alkotás alatt. Vagy csak tetszettem neki..? 😉
Douglasb?l busszal mentem haza, még ebben a lassú tempóban is félelmetes a pálya. Sajnos nem tudott végigvinni a sof?r, mert – bár kedvesen szólt, hogy a „Balligi ember itt szálljon le” – épp a 11th milestone el?tt történt egy Renault kontra három motor baleset, és lezárták az utat. Én már csak a motorokat és az autót láttam, de az sem volt szívderít?. Így 10 perc gyaloglás után ismét Beth szobájában voltam. ? Richard 10 év körüli lánya, aki „kölcsönadta” a szobáját a TT idejére.
Nem csak superbike: a modern sportgépek mellett a klasszikus, oldtimer-vonal, és az oldalkocsisok is állandó résztvev?k
A harmadik versenynap reggelén ismét csak elég volt elpottyantanom reggeli közben, hogy ma Kirkmichaelbe szeretnék menni és a jó Richard már közölte is, hogy épp újságért kell mennie és természetesen elvisz. Hát most erre mit lehet mondani…?! Jó helyet találtam, de az es? közbeszólt. Délután 1 körült félbeszakították az SSP futamát és másnapra halasztották a versenyt. Hárommérföldes gyaloglás hazáig. Nem bántam, a Mountai Course gyalogosan is hajmereszt?. Reggel gyalog mentem kb. 2 mérföldet, egy templom el?tt táboroztam le többedmagammal. Jó képeket tudtam itt készíteni, és nagyon meghatott a közeli tanyán kávét és szendvicset áruló nagymama igyekezete, hogy el?kotorja emlékezetéb?l a magyar „köszönöm” szót. Els?re lengyelül próbálta.
Annyira megtetszett ez a hely, hogy az utolsó napon is itt táboroztam le. Illetve kb. 200 méterrel lejjebb, ez lett a leghosszabb nap. 11:30 helyett több halasztást követ?en 17:30-kor indították el a Senior TT futamot: a TT rádió tanúsága szerint Ramsey-nél vizes volt a pálya. Végül csak elindultak, és Mr. McGuinness besöpörte a 17. gy?zelmét. Ezzel ? az els? az él?k között és második Joey Dunlop mögött (akinek 26 els? helyezése volt) abszolút értelemben.
Man TT: ahol legendák születnek
Haza gyalog, összepakolás és másnap hajnalban Richard már vitt is kis kabriójával a douglasi komphoz. Érzékeny, de gyors búcsú és check-in. Heysham két órára van a szigett?l. Kietlen kiköt?, ipartelep, kb. a nagy semmi. Nagy nehezen sikerült hívatnom egy taxit, irány a vasútállomás. A taxis srác Lengyelországból jött hét éve – éljen az EU…
Az állomáson öt perc alatt megvettem a jegyet, és már úton is voltam. Egy átszállás, sok olvasgatás, délben ismét Liverpool fogadott, a már ismert szálloda. Lecucc, fényképez? felkap, és irány a város! Furcsa, emberi, itt-ott durva, de szerethet?. Este képek feldobálása a FB-ra, vonatjegy beszerzése el?vételben, néhány korsó Guinness és alvás. Reggel átgázoltam az el?z? este maradékául otthagyott szeméttengeren és már zötyögtem is Milton Keyness felé. El?z? nap foglaltam taxit a silverstone-i pályára. Ha már brit földön vagyok és épp ezen a hétvégén rendezték a MotoGP futamot, hát ki nem hagyom. Sajnos az állomáson nem volt csomagmeg?rz?, így végig cipelhettem a cuccaim. Több kilométer gyaloglás – miután a magyar anyával büszkélked? taxisof?r 2-szer eltévedt – egyórányi sorban állás a jegyért, és végül négy óra ácsorgás szakadó es?ben, rettenetes er?s szélben és 10 fokban. Kibírtam, de nem állítom, hogy élveztem volna. Na jó, a MotoGP motorok hangja hátborzongató, a Moto2-esek pedig meglep?en hangosak. Másfél órát vártam a taxira a pálya körüli dugók miatt. Végül visszaértem Milton Keynessbe, buszra szálltam és 7-re a lutoni reptéren voltam. Alig fél nap (12 óra!) reptéri bóbiskolás után irány a gép, pár órával kés?bb már fáradtan szemlélhettem kicsiny lakásomban uralkodó állapotokat a távollétemben elkövetett padlócsiszolás eredményeként. Újra itthon!
Hogy megérte-e? Mindennél jobban. Olyan, amilyennek elképzeltem? Á, azt sokszorosan múlta felül. Hogy megyek-e ismét? Abban biztos lehetsz.
Legutóbbi hozzászólások