EST. 2002

Czúnival er?sít a Suzuki

Er?s csapattal, bajnokesélyes krosszosokkal vág neki a Team Suzuki a 2010-es országos motokrossz bajnokságnak. A regnáló MX2-es bajnokkal a duplázás a cél, a csapat újoncával pedig az MX1-es trón szerepel a kívánságlistán. A megkurtított büdzsé ellenére is bizakodó arcok vannak a citromsárga baseball-sapka alatt.

A nemzetközi krosszos szériákban a Suzuki költségvetését kurtította meg leginkább az anyaország. Hosszas tárgyalássorozat után döntés született a magyar pénzügyekr?l is: sajnos itthon sem lett több a versenyzésre fordítható összeg. Négy motorosra van kerete a Magyar Suzuki Zrt.-nek 2010-ben, de legalább ügyesen használták fel a rendelkezésre álló t?két. Déczi Balázs végül maradt, pedig sokáig úgy nézett ki, hogy Kanadában folytatja.


http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2009/03/30/mxgp_faenza_pancsolas/

Déczi Balázs

“Az a csapat, amelyiknél tavaly szerepeltem, idén nem indul, és egyéb okok is közre játszottak, hogy nem megyek a tengerentúlra.” – mondja Déczi. “A kanadai tervek kútba esésével az MX1-es kategóriát céloztuk meg idén. Már egész jól beleéltem magam, amikor közölték velünk, hogy 2010-ben marad az MX2, mivel a másik posztra sikerült egy új embert találni. Az istállón belüli rivalizálás elkerülése miatt pedig jobbnak látták, ha maradok még egy évet MX2-ben. Egyáltalán nem vagyok csalódott miatta. S?t! Meg szeretném mutatni, hogy 250-es géppel is fel tudok állni az összetett dobogóra.”

“Nagy Alex távozásával kellett egy húzó név MX2-be, Balázsnál alkalmasabb ember pedig még keresve sem találhattunk volna. Remélem, hogy Hollósékkal karöltve idén megvédi a bajnoki címét.” – felelte kérdésünkre Skoff Gábor, a Team Suzuki csapatkoordinátora.

Déczi mellett Lécz Gerg? jelenti a sárgák számára az állandóságot. Geri tavalyi peches szezonja ellenére is bizakodó, vérmes reményekkel várja az el?ttünk álló szezont: “Büszke vagyok rá, hogy 10 éve a Suzuki család tagja vagyok. Papp Ern?, a Real Motorcentrum vezére nagyon sokat tett értem az elmúlt hat évben. 110%-ig mellett volt, még a rosszabb id?kben is. 2010-ben újra meg szeretném hálálni a bizalmat, és talán egy szerencsésebb szezonnal ez menni is fog. Borzasztó volt a 2009-es év utolsó két versenye. F?leg Piliscsév. Még most sem hagy nyugodni a dolog. Az év végi dobogó abszolút reális cél, de a dolgom idén sem lesz sajnos könnyebb. Borka Jani, Kerner Laci, Bencsik Pisti, Szvoboda Bence, és az újdonsült márkatársam, Czúni Laci biztos megizzasztanak minden versenyen. Én felkészültem a csatára!”

Lécz Gerg?

Gerg? csapattársa a Reál Motor alakulatnál Marosi Dávid lesz, aki amat?rként lép a profi els? osztályba: “Váratlanul ért engem is a felkérés, de örömmel fogadtam el a Suzuki ajánlatát. Nagy lépés lesz számomra az els? osztályba váltani. Arra számítok, hogy az els? ötbe azért majd be tudok férni az év végén. Ez csak úgy fog menni, ha sikerül egy jó motort összerakni. Erre minden esélyünk megvan, hiszen az új Suzuki nagyon jó alap. Most a felkészülés jegyében telnek a napjaim: sokat futok, és kondizok. Nagyon jó év lesz, már alig várom, hogy elinduljon.”

A Hollós csapatba egy igazán üt?képes magyar krosszos kapott lehet?séget az MX1-es motoron. Czúni Laci egy viszontagságos év után szerz?dött le a Suzukihoz. Annak ellenére, hogy ez lesz az els? éve az RM-Z 450-essel, nem érte meglepetés az els? teszteken.

“Felemás szezont zártam tavaly. Alkatrész problémák miatt, csak pár versenyen tudtam rajthoz állni. A kanadai kiruccanásom is szerencsétlenül sikerült, a hazaérésem után pedig úgy nézett ki a dolog, hogy abba is hagyom a versenyzést. Kaptam egy lehet?séget a bizonyításra K?szárhegyen, az a versen nagyon jól sikerült, hiszen egy széria motorral a második lettem Kornél mögött. Pannonhalmán aztán estem egyet, de azon a pályá soha nem jön ki a lépés. Most szinte éjjel-nappal motorozok, mert már két hónapja nem voltam pálya közelében.”


http://www.motorinfo.hu/sporthirek/mx/2009/03/30/mxgp_faenza_pancsolas/

Czúni már elhozta a motort Hollóséktól…

“Nagyon jó érzés, hogy bíztak bennem a Suzukinál, és lehet?séget kaptam a 2010-es évre. Az RM-Z 450-es király motor. Nagyon jól fordul, a leveg?ben is jól man?verezhet?. Ismerem a technikát, azért mertem beleugrani ebbe a szerz?désbe. Az els? három az év végi cél, egyel?re még nem mondanék olyanokat, hogy csak a bajnoki cím elfogadható. Borka Jani, és a Szvoboda Bence lesz szerintem a legnagyobb ellenfelem – már csak a k?szárhegyi versenyb?l kiindulva is. Janikával már évek óta együtt versenyzek, a Bence pedig bizonyította tavaly, hogy nagyon jól megy a nagy motoron is. Kemény csatákra számítok.’

Laci a magyar bajnokság mellett külföldön is meg szeretné villantani oroszlánkörmeit. Reméljük nem lesz túl sok neki a program, hiszen nagyon betáblázta magát erre az évre.

“A magyar bajnoki az els?dleges, és az, hogy folytassuk a Suzuki Hollós sikerszérsztoriját, amit Déczi Balu tavaly elkezdett. Külföldön is szeretnék bizonyítani. Sajnos a magyar program miatt ki kell hagynom pár EB fordulót, pedig úgy volt, hogy egész szezont megyek ott. Pár MX3-as világbajnoki is szerepel az étlapon, no meg a Román bajnokság.” – mondja Laci.

…és ment is vele

Ilyen csapattal természetesen érmeket, s?t bajnoki címeket várnak a Suzukinál. “Idén is minden t?lünk telhet?t megteszünk, hogy bajnoki címhez segítsük a versenyz?inket. A Hollós Suzuki és a Real Motorcentrum márkakeresked?kön keresztül kapják t?lünk a motorokat és az alkatrészeket. Déczi Balázs és Czúni Laci képesek bajnoki címet nyerni, Lécz Gerg?t és Marosi Dávidot pedig egyértelm?en a dobogóra várjuk.” – mondta nekünk Skoff Gábor.

A srácok február 3-án, hivatalos sajtótájékoztató keretein belül írjak alá szerz?déseiket a budaörsi Suzuki központban.

-nn-

ugrás fel