EST. 2002

STK 1000, Monza: Alen versenye

Szombat

Korán indult Alen számára: reggel 9.00-kor kezd?dött a második szabadedzés. Az éjszakai megbeszélések és a motorból kinyert adatok elemzése után két szektorra koncentrált, ezeken sikerült is javítani. A kés? délutáni id?mér? edzésre tapasztalattal felvértezve készülhetett a kategória egyetlen magyar indulója. A pár felvezet? kör megtétele után megkapta a friss papucsokat és ezeken próbálta meg az addigi legjobb idejét tovább faragni. Ami sikerült is, de a többiek is fejl?dtek ezért „csak” a 29. rajtkockából vághat neki a holnapi versenynek. Amin ebben az évben rekord számú versenyz? kvalifikálta magát a rajtrácsra 34 versenyz? sorakozik fel.

“A tegnapi napom rosszul fejez?dött be a sérüléseim miatt, amik nem súlyosak, de éppen eléggé hátráltattak a pihenésben. Konkrétan még hajnal 3-kor sem tudtam elaludni a nyaki fájdalmak miatt. Délel?ttre kaptam id?pontot a mobil klinikán, ahol a nyaki fájdalmaimat enyhítették különböz? terápiákkal. Sajnos több id?nek kell eltelnie a rehabilitációhoz. Az id?mér?re már valamivel könnyebben tudtam mozgatni a fejemet. Ez azonban csak arra volt elég, hogy „kozmetikázzam” az id?met. A tegnap magamnak meghatározott célomtól nagyon messze elmaradtam.  Nagyon sajnálom, hisz tudom mindenki többet várt t?lem és én is magamtól. Második versenyemre készülök és még 8 futam hátra van! Tudom, hogy javulni fogok már a holnapi versenyen is de ez ismét csak egy kicsi lépcs?fok. El?zetesen sokkal nagyobbakat terveztünk lépni, de a megbeszélésünk, amit a csapattal folytattunk az edzés után, átértékeltük a hétvégét. Most ennek akarok maradéktalanul megfelelni!” – mondta Alen a nap végén.

Vasárnap

Alen a bemelegít? edzésen megfutotta a hétvége legjobb idejét az 1.50.180 bizakodásra adott okot a versenyre nézve. Rövid pihen? és ismételt lazító masszázs várt a kategória magyarjára, majd felsorakoztak a versenyz?k a rajtrácsra. Alen ismét jól rajtolt és a 22.-ik helyre jött fel az els? sikán után. A jó rajtot követ?en azonban a második sikánban túlsodródott és a menekül? úton tért vissza a pályára a 26. helyen. Az id?re nem lehetett panasz hisz rögtön a második körben egy 1.49.444-el jelezte Alen a hírnevét. Bármi történhet a szabad, valamint az id?mér? edzéseken a verseny az teljesen más! Az el?l haladó boly egyik bmw-je elkezdte szórni az olajat és ezen a tócsán négyen estek el. Ketten a ment?k segítségére szorultak. Alen elkerülte az ütközést a pályán maradt ronccsal, és egy nagyobb k?darab okozta ütést kivéve sértetlenül jött ki a bukásokból.

A megismételt rajtot a 18. kockából kezdhette és látva az elért id?ket akár a pontszerzés sem volt elérhetetlen a megmaradt 5 kör alatt. A rajttól megint parádésan jött el azonban két vetélytársa közé szorulva esélye nem volt el?bbre törni, s?t ismét egy sikán levágás következett, de versenyben volt. A szektor id?kb?l kiderült, hogy csak kevesen voltak gyorsabbak nála és a hibáktól eltekintve is jó esély mutatkozott a pont begy?jtésére. A 23. helyr?l tört el?re és a kockás zászló a 16. helyen intette le. A statisztikákat átnézve megállapítható, hogy minden szektorban tudott javítani, s?t az els?ben a harmadik leggyorsabb volt a mez?nyben. Még egy beszéde adat a top speed mérésnél a legjobb hondás végsebességgel büszkélkedhet hisz a 305.3km/h-nál nem volt jobb márkatársa. A számoknál maradva életében el?ször versenyzett monzai aszfalton és a legels? idején 2.1 másodpercet tudott faragni a verseny végére!

Gy?rfi Alen: a warm-up-on elért id?met nézve bíztam a jó szereplésemben. A versenyen az els? rajtom jól sikerült, a második sikánban elkövetett hibám után visszacsúsztam, de tudtam, hogy el?rébb tudok végezni ezért mindent megpróbáltam, amit lehetett. A baleset utáni piros zászlós leintést követ?en, éreztem magamban annyi er?t, hogy megszerezzem életem els? vb pontjait. Az új rajt után nem volt tökéletes a helyezkedésem és beszorultam két motoros közé. Elkövettem a versenyben a második hibámat és visszacsúsztam a 23. helyre. Tudtam, hogy jobb vagyok az el?ttem lév?knél és elkezdtem az el?zésüket. Végül a 16. helyen futottam be az öt körös futamon. Örülök az eredményemnek és annak, hogy ismét sokat tudtam javítani, de akkor lettem volna teljesen elégedett, ha sikerült volna pontot szerezni!

Kelemen Krisztián: nagyon örülök, hogy épségben befejeztük a mai futamot, nagyon izgult mindenki, hisz volt nagy baleset és állt a zászló az els? pontszerzésünknek is. Ez most nem sikerült, de hiszem, hogy jó úton járunk és látva Alen nem csak a mostani fejl?dését továbbra is bízok a sikeres szereplésben. Nem szabad elfelejteni, hogy idén mi csak tanulunk, persze Magyarok vagyunk, és ezzel nem lehetünk elégedettek! Biztos vagyok benne, hogy idén még lesz kiugró eredményünk. Van egy Európa-bajnok versenyz?nk, és egy nagyon jó és er?s motorunk!

ugrás fel