EST. 2002

2004. Airtime MX Freestyle

A tavalyi Airstrike FMX show sikerén felbuzdulva idén a szervez?k egy teljesen
új kialakítású pályával várták a rendezvény résztvev?it és néz?it
. Az eddig
megszokott ‘két leérkez?s’ pálya helyett az Amerikában hivatalos ‘három
leérkez?s’ freestyle arénát varázsolták elénk. November 27-én este 7 órára
nagyjából 9000 izgatott néz? jelent meg az Arénában.

A hat csoportra osztott tizenhárom versenyz?nek egyenes kieséses rendszerben
két-két perce volt arra, hogy trükkjeikkel meggy?zze a zs?rit
, aminek tagjai
Schenker Benjamin, Bakó Viktor, Králik Dani – neves BMX versenyz?k – és Talmácsi
Gábor voltak. A hetes dönt?be a magyarok közül Németh Kornélnak sikerült
bejutnia
. Kornélt pár évvel ezel?tt még az egyik legtehetségesebb magyar
FMX-esként tartották számon, ma már inkább a motocrossra koncentrál.

Szintén szombat estére id?zítették a magyar motocross történetének nagy bejelentését:
ifj. Németh Kornél 2005-ben az MX1 versenysorozatban indul!

Ronnie Renner a tavalyi produkciójánál színvonalasabb teljesítményt produkált,
nem volt kétséges, hogy bejut a hármas dönt?be. A zs?ri igencsak nehéz helyzetben
volt a végs? sorrend eldöntésénél, ugyanis a versenyz?k olyan elképeszt? ugrásokat
produkáltak 15 méterrel a föld felett, hogy attól bármelyik baleseti sebészorvosnak
bemosakodási kényszere támadhatott volna. Az X Games bronzérmese mellett Drake
McElroy és Robbie Maddison került a fináléba
, ahol már a közönség döntött
– a tetszésindexet decibelmér?vel mérték. Végül Ronnie Renner lett az este
legjobbja
, megkapta az általa elvárt ?rjöng? tetszésnyilvánítást.

A m?sor végére, a legforróbb percekre tartogatta a szervez?ség az est egyik
f? attrakcióját, a hátraszaltót, ami talán a legveszélyesebb, és ebb?l
kifolyólag az egyik legritkábban bemutatott mutatvány. A jeles attrakciót a
kanadai Jeff Fehr hajtotta végre.

Az indulók voltak:

Hujber Péter, Szabolcs ‘Totó’ Attila, Lamos ‘Lamson’ Attila, Kerner László,
ifj. Németh Kornél, Drake McElroy, Dustin Miller, Jake Windham, Ronnie Renner,
Jesse Olson, Andy Bell, Jeff Fehr, Reagen Sieg

Fotó: Mofo

ugrás fel