EST. 2002

28. Dakar-rali, 2006.

Milánóban bemutatták a Dakar-rali 28. kiadását. Fabrizio Meoni halála még nyílt seb a krossz és az egész sport világának. A nagy bajnok Sivatagi Róka hiánya olyan intenzív tényez?, amivel a 2006-os euro-afrikai rali szervez?inek mindenképpen szembe kell nézniük. Nehéz és nyomasztó hiány. Meoniról megemlékezett Franco Acerbis, a Dakar olasz koordinátora és Etienne Lavigne általános igazgató is. Utóbbi rámutatott: sokak szemében ez a verseny már sosem lesz ugyanaz nagy ikonja nélkül.

Az emlékezés, tiszteletadás és személyes érzelmek közt a szervez?k mégis azért érkeztek az észak-olasz nagyvárosba, hogy be-, pontosabban megmutassák a jöv? évi sivatagi versenyt. Show must go on – az életnek mennie kell.

Jöv?re az európai indulás városa Lisszabon: ennél nyugatabbról már nem is lehetne start, talán csak Dublinból vagy Reykjavíkból. December 31-én Portugáliából rajtol tehát a karaván és éri el két európai etap után Afrikát. Majd hat országon át, január 15-én érkezik a szenegáli f?városba. A táv rövidebb lesz a megszokottnál, de állítólag az útvonal technikásabb, jó navigációs készségeket és ügyességet követel meg, összetett és a tavalyinál sokkal kiegyensúlyozottabb. Azt a fajta kreativitást, intuitiv versenyzést kívánják így el?térbe hozni, amir?l Meoni halála el?tt egy nappal beszélt, mikor a kijelölt itinerr?l való letérés miatt id?büntetést kapott. Vagyis: a haladási folyosó, a ‘road book’ által jelölt ideális útvonal szélessége 6,6 km-r?l 10 km-re n?, a m?szerpanelon pedig nem jelenik meg a korridor sematikus rajza, csak a járm? aktuális helyzete és a helyes haladási irány. Ezáltal sokkal nagyobb hangsúlyt kapjon a tájékozódás, kevésbé lesz viszont ‘gyorsaságis’ a verseny.


Fotó: G. Soldano

A f? szempont természetesen nem lehet más, mint a biztonság. A motorok legnagyobb megengedett sebessége jöv?re 150 km/óra; el?zések kivitelezésekor túl lehet lépni ezt a limitet. A sebességet minden szakasz során (után) ellen?rzik a GPS-hez kötött digitális rendszer segítségével. Az egy alkalommal felvehet? üzemanyag mennyiségét 250 km-re elegend? benzinben határozták meg a szervez?k: ezzel az a céljuk, hogy a versenyz?k tartsanak hosszabb „rekreációs” szüneteket, másrészt meg vezessenek könnyebb, azaz jobban man?verezhet? motorokat. Az egyes szakaszok hagyományos rajt-elve is változhat: elképzelhet?, hogy az amat?r versenyz?ket hamarabb indítják el, hogy ne kelljen éjszaka a sivatagban vezetniük.

A verseny tehát alapvet?en kevésbé lesz kemény és hajszolt 2006-ban, a tervek szerint. Akárhogy legyen, a Dakar egyensúlya kaland és biztonság között egyre törékenyebb az elmúlt évek alapján.

A gyári KTM és a Yamaha azt állítják, ott lesznek a 28. Dakar-ralin. „Majdnem biztosan”. A szervez?k mégsem tudták meger?síteni ezt a milánói prezentáción. Van tehát egyfajta függ?ségi viszony a konstrukt?rök, a profik és a szervez?k közt. Épp ezért a nagy henger?rtartalmú és a kis, agilis 450 köbcentisek közt még nagyobb különbséget kíván tenni a 2006-os Dakar. Hangsúlyt és jelent?s könnyítéseket kap az „amat?r szárny”: aki július 18-ig jelentkezik, az „csak” 9.500 eurót fizet szemben a ‘kés?k’ (végs? határid?: november 15.) 11.700-ával. A biztonságtechnikai felszerelések (Iritrack, Sentinel) ára továbbra is 3.500 euró.

A www.dakar.com oldalon valós id?ben lehet majd követni a szakaszokat.

ugrás fel