Baráti motorok: Vosztok

Vosztok: szovjet rakétatámadás a világbajnokságon

A Vosztok ‘S-364’ 350 köbcentis, négy hengeres, két tengelyes, hatsebességes gépsárkány volt, 59 LE-t és 230 km/órát tudott papíron.
Endel Kiisa volt az, aki a Finn GP-n a dobogó harmadik fokára állhatott, ez volt az els? pódiumos hely orosz motortól a vb-n: az els? két hely a gyári Hondáké volt, jelesül Jim Redmané és Bruce Beale-é. A következ? szezonban már majdnem meglett a futamgy?zelem is: a Salzburgringen sokáig vezetett Kiisa, aztán egy kilométerrel a célvonal el?tt a motor megadta magát. Csehszlovákiában Szevosztyanov lett újfent harmadik Redman Hondája és Derek Woodman MZ-je mögött. Hihetetlen módon éppen ekkor, mikor a jó eredmények jönni kezdtek, állította le a szovjet kormány a motorversenyz?s projektet, megvonva a finanszírozást: 1966-ban és ’67-ben egy vb-futamon sem indultak el.

A Vosztok a forradalmas 1968-as évben tért vissza a gyorsasági szcénába, méghozzá a legmagasabb kategóriába, az 500-ba. Az új gép neve S-565 lett.
Új volt a futóm?ve, sokkal merevebb a váza, a blokkot új hengerfejekkel látták el és hengerenként három szeleppel (egy be, kett? ki).
Teljesítménye 80 LE körüli volt és 250 km/óráig gyorsult. Ez a modell volt a szovjet motorgyártás technológiai csúcsa, bár a nyugati behatások itt is nyomon érhet?ek (v?. MV Agusta). Az eredmények azonban elmaradtak:
1968-ban Szevosztyanov negyedik helyen zárt Helsinkiben (az egyetlen futamon, amin elindulhatott a teljes szezonban), a következ? idényben egy szerény tizedik hely Kelet-Németországból. 1969 volt az utolsó év, hogy szovjet motor szerepelt a gyorsasági világbajnokságon: a nomenklatúra ugyanis igyekezett leépíteni a Vosztok-projektet (amit sosem támogatott valami kiegyensúlyozottan), legalábbis annak a nemzetközi vonatkozásait. A következ? években a Vosztokok továbbra is versenyztek, de csak odahaza a SZU-ban és a környez?, baráti országokban.

A négyhengeres Vosztokok világbajnoki kalandja után a Vnyiimotoprom visszaállt a kevésbé bonyolult versenymotorok gyártására, amiket a hazai bajnokságokban vidáman használtak, eközben pedig továbbra is ontották a prototípusokat más gyártók számára. A motorversenyek rengeteg néz?t vonzottak, nem egyszer több tízezren ver?dtek össze (harmincezres futamokról is vannak dokumentációk)! A sikermodell a 250-es ‘labda’ Vosztok volt, egyhengeres, kétütem?, mindössze kétsebességes (jobbra-balra), 34 LE-s. A négyhengeres rakétákhoz képest, mondani sem kell, hatalmas visszaesés volt ez.

A kilencvenes években aztán eljött, aminek el kellett: a Szovjetunió összeomlása, a gazdasági válság, politikai átrendez?dés. A gyár még az orosz nemzeti versenycsapatok igényeit sem tudta ellátni, nemhogy korábbi feladatait. Ma már nincs ‘motoros termelés’, az üzemet privatizálták és valami másra hasznosítják.

Összességében a Vosztok, pontosan az S-565 volt az egyetlen szovjet négyhengeres versenygép a gyorsasági világbajnokságon. Valóban moderni volt és majdnem elérte a nyugati m?szaki színvonalat. Teljesítménye alapján nagyobb eredményekre is képes lehetett volna, már csak ha azt nézzük, hogy a korai hatvanas évek vb-induló motorjai az MV-n, a Gilerán és a Hondán kívül mind öreg angol egyhengeresek voltak. Sajnálatos módon a gazdasági ösztönzés ahhoz is hiányzott, hogy a Vosztoknak megfelel? szériagyártása legyen: inkább sportpropaganda része volt, mintsem hosszútávú, megfontolt projekt.

Képek: moto.zr.ru, autosoviet.altavista.org