Minden jó találmány magyar, a légzsákos motoros kabát is

Interjú Straub Tamással, aki 40 évvel ezelőtt feltalálta az egyik legfontosabb motoros biztonsági felszerelést.

– Karburátor?
– Csonka János.
– Rubik kocka?
– Rubik Ernő.
– Légzsákos kabát?
– ?

Be kell valljam, ha a Legyen Ön is Milliomosban Vágó István anno azt a kérdést teszi fel nekem, hogy kinek a fejéből pattant ki először a légzsákos motoros kabát ötlete, egész biztosan nem böktem volna Straub Tamás nevére. Inkább valami amerikai vagy svájci koponyára tippelek, amin aztán nagy eséllyel jó sok pénzt veszítek.

Vágó István sosem kérdezett tőlem semmit, viszont a tavaszi motorkiállításon volt alkalmam személyesen összefutni Straub úrral, akiről szinte véletlenül derült ki számomra, hogy kicsoda. Alig vártam, hogy telefonszámot cseréljünk, aztán pedig leüljünk egy tea mellett, és kifaggassam erről az egész légzsák-történetről.

– Fiatalkori dolog volt a motoros légzsák kitalálása. Elméletben kidolgoztam, hogyan működik, ami egy mondatban leírva pontosan ugyanaz, mint a mostani, tízezer szám gyártott úgynevezett kábeles légzsákos ruha. A kitalálásnak idén lesz 40 éve – kezdi Straub Tamás.

Straub Tamás
(Forrás: facebook.com)

De a történetet nem egy fényűző villában ülve hallgatom, ahol libériás inas szolgálja fel a jégbe hűtött italokat, pedig a légzsákos kabát egyre növekvő népszerűségét látva gondolhatnánk, hogy Straub úr ezzel az ötletével megfogta az Isten lábát. A történet ennél lényegesen bonyolultabb.

– Sajnos nem vittem végig a szabadalmat. A találmányt bejelentettem a szabadalmi hivatalnál, megjelent az ideiglenes védelem, de az csak négy évig volt érvényes. Azt követően kellett volna nagyon sok pénzt befizetni, hogy a kért országokban levédjék. Erre akkoriban sem pénzem, sem indíttatásom nem volt.

Ez közvetlenül az után volt, amikor a motorosok számára kötelezővé tették a bukósisak viselését Magyarországon. Straub úr – látva, hogy a kötelező sisakviselés milyen ellenállásba ütközik, hogy aki csak teheti, kibújik a használata alól – nem foglalkozott vele, hogy összeszedje a szabadalmi eljárás lefolytatásához szükséges pénzt.

– Úgy gondoltam, ha bármikor lesz ebből valami, rendben van, pénz nem lesz belőle, de az erkölcsi elismerés az enyém lesz. Aztán nem egészen így lett.

Öt évvel később egy francia úr állt elő ugyanezzel az ötlettel, mint saját találmány, majd 22 évvel később egy japán is. A japán úriember ötletét hazájában, majd később számos országban elfogadták szabadalomként, ami – mondja Straub úr – nagy hiba volt a japán hivatal részéről, mert ha kellően körültekintőek, nem tehették volna meg, a nyomára kellett volna bukkanniuk, hogy ezzel az ötlettel korábban már előállt valaki.

A légzsákos kabátot 1998 körül kezdték el Japánban gyártani. Ha a feltalálónak titulált úriember nem fog bele, akkor ma talán teljesen máshol tart a légzsákos kabát evolúciója. Kétségtelenül rengeteg időt, pénzt és energiát fektettek bele, de sajnos az első perctől fogva saját találmányukként kezelték, és kezelik azt a mai napig, és az utóbbi tényező az, amit Straub úr nem akart annyiban hagyni. Levelet is írt 2011 februárjában a gyártónak, a vélelmezett szabadalmi jogbirtokosnak, amire a mai napig nem kapott választ.

Az Alpinestars légzsákja tesztelés közben

Straub úr lelkesen mesél, magyaráz, nyoma sincs benne féltékenységnek vagy keserűségnek, aminek nagyon örülök, mert egy kicsit tartottam ettől. Persze nem tagadja, hogy a sok ipari és innovációs díjjal járó pénzjutalomból azért szívesen látott volna valamit a saját bankszámláján is.

– Nincs értelme azon bánkódni, ami 40 évvel ezelőtt történt. Erkölcsileg megnyugtató, hogy a világon lassan már mindenhol tudják, hogy a légzsákos kabát az én találmányom volt – mondja, és közben mosolyog. – Anyám elég jól keresett akkoriban, így ha nagyon akartam volna, valószínűleg családi összefogással össze tudtam volna szedni a pénzt a szabadalmi eljárás lefolytatására. De minden országban levédetni akkor sem lett volna sok értelme, így akkor is megtörténhetett volna, hogy egy olyan országban, ahol nincs levédve, elkezdik gyártani. Ha az ember nem tudatosan, sokmillió forinttal a zsebében vág bele egy ilyen dologba, akkor nincs sok esélye. Ilyenkor marad az erkölcsi siker, amit azért sikerült kivívni.

A motoros légzsákmellény feltalálója azt mondja, elégedett az életével. Nyugdíjasként adótanácsadóként még dolgozik egy kicsit, és néha motorozik is 1500-as Suzuki Intruderével. Gondozza weboldalát, ahol 16 nyelven tájékoztatja a látogatókat a motoros légzsákos kabát előnyeiről, összegyűjti a témában született cikkeket, tanulmányokat, és népszerűsíti anélkül, hogy az számára anyagi hasznot jelentene. Egyszerűen hisz benne, hogy amit kitalált, az jó.

Vajon fogunk valaha olyan nélkülözhetetlen védőfelszerelésként tekinteni a légzsákos kabátra, mint a bukósisakra? – kérdezem Straub urat. Azt mondja, ezt nehéz előre megmondani.

– Mindenesetre egy művelettel, a kábel be- és kikapcsolásával többet kell elvégezni, de a biztonságunkért ez talán nem elviselhetetlen teher. Végülis az autóban is megszoktuk már a biztonsági öv bekapcsolását. Angliában például vizsgálta az ottani közlekedési minisztérium, és arra jutottak, hogy bár a kötelező használatát nem írják elő, de nagyon hasznosnak tartják. Ki tudja, mi lesz ebből? Ki fog derülni, hogy láthatóan és kimutathatóan csökken a súlyos sérüléssel járó balesetek száma a légzsákos kabátot viselők körében a való életben. Hatékony vagy nem hatékony? Biztos, hogy az, csak az a kérdés, mennyire. Egyelőre az lenne a jó, ha az állam együttműködésben a közlekedési hatóságokkal, motoros szervezetekkel, biztosítókkal támogatná a légzsákos kabát használatát, segítené az elterjedését, és a motorosok maguk jönnének rá, hogy ez hasznos dolog. Én nem tudok elmenni motoron száz méternél messzebb úgy, hogy nem veszem fel ezt a kabátot. Felveszem, becsatolom, és kész. Abszolút nem zavar, sőt, biztonságérzetet ad.

Rendben, hordjon mindenki légzsákos kabátot azért, mert tényleg nagyon hasznos, és csak mellesleg mert magyar találmány. Már csak egy magyar gyártó kellene, vetem fel, és Straub úrnak erre is van válasza.

RideAir

– Kapcsoltban vagyok egy pici céggel, amely Magyarországon gyárt légzsákos mellényt, a neve RideAir. Baranya megyében egy srác foglalkozik ezzel, főleg lovasoknak, csak nincs igazán tőkéje, hogy fejlesszen. Arról nem beszélve, hogy a szabványosításhoz, hogy bizonyítottan megfeleljen az európai normáknak, egyetlen vizsgálat milliós nagyságrendű. Még jobb lenne, ha lenne egy nagyobb cég nagyobb tőkével, aki meglátja ezt a több százezres vevő potenciált, mert ahogy számolgattam, egy jobb motoros bőrkabát áráért hét nyelven beszélő légzsákos cordura kabátot lehetne csinálni.

Mondja ezt egy közgazdász-feltaláló. Vagyis okunk van elhinni, hogy hétköznapi ember számára is felfogható mennyiségű pénz befektetésével rövid idő alatt képesek lehetünk olyan légzsákos kabátokat gyártani itthon, amihez aztán versenyképes áron juthatnának hozzá kishazánk motorosai. Ez elég jól hangzik!

– A Dainese és az Helite termékei 600 eurónál kezdődnek, ami testvérek között is 180 000 forint. A RideAir most akar árat emelni 60 000-ről 80 000-re, de sajnos még ennyi pénzért sem nagyon megy. Az emberekben még nem tudatosult, hogy a kulcscsontjuk drágább, mint 30-40-50-100 000 forint. Nem beszélve a gerincükről. Ha ez tudatosul, akkor nem lesz gond, akkor pedig két út áll előttük. Megrendelik külföldről, kifizetik a 600 eurót és jön a ruha. De az igazi az lenne, ha magyar cég látna ebben fantáziát, és attól tudnának rendelni.

Ha pedig minden összeállna, Straub úr örömmel csatlakozna a csapathoz, hogy találmányát végre egy magyar cég színeiben lássa megvalósulni. És ezzel bezárulna a kör. A magyar találmányt végre magyar cég gyártaná, magyar motorosoknak. Ki akar csatlakozni?

A cikket a Superbike magazin engedélyével közöltük.